RENDEZVÉNY

Sivatagtól a Tiszáig: 18 ezer kilométert bírt ki a kék Wartburg

Sivatagtól a Tiszáig: 18 ezer kilométert bírt ki a kék Wartburg

8:10
ReggeliHorányi Juli első rendezvénye teltházas siker lett
2025. május 30. 11:15

Horányi Juli első rendezvénye teltházas siker lett

Két telt házas esemény – két külön történet! Horányi Juli első saját rendezvényét az A38-on óriási siker övezte: az összes jegy elfogyott, és egész napos szakmai beszélgetések várták a résztvevőket. Eközben a fiatal énekes, Desh Budapest Parkos koncertje után felháborodott rajongók árasztották el a közösségi médiát a tömeg miatt. Juli azonban kiállt a helyszín mellett – a Reggeliben mesélte el, miért érezte fontosnak, hogy megszólaljon.
3:07
Híradó82,6 milliárd forint értékben adott megbízást Balásy Gyula cégeinek a tisztán állami tulajdonú ügynökség
2024. február 25. 19:13

82,6 milliárd forint értékben adott megbízást Balásy Gyula cégeinek a tisztán állami tulajdonú ügynökség

Több mint 80 milliárd forint értékben kötött szerződéseket állami programok és nemzetközi sportesemények szervezésére tavaly a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség. Az állami tulajdonú cég közbeszerzéseinek nyertese 33-ból 31-szer Balásy Gyula érdekeltségébe tartozott – erről a K-Monitor írt először. Az üzletember korábban a jó munkavégzéssel magyarázta az eredményeit.
2:01
HíradóTovábbra sem lehet lakodalmakat tartani
2021. április 28. 17:09

Továbbra sem lehet lakodalmakat tartani

Továbbra sem lehet lakodalmakat tartani, a családi rendezvények esetén ugyanis megmarad 10 fős korlátozás a 4 millió beoltott után is. Ezeket az újraindítás egy újabb fokozatában oldják majd fel. Ez derült ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ ATV-nek adott válaszából. A Híradónknak nyilatkozó menyasszonyok nem értik miért lehetnek több ezren a teraszokon, miközben nekik le kell mondaniuk életük legszebb napjáról. A Híradónknak nyilatkozó virológus szerint szakmai is szempontból semmi logika nincs a megkülönböztetésben.
2:02
HíradóHarmincfős rendezvényt tartottak a dunavarsányi közösségi házban
2021. április 18. 18:27

Harmincfős rendezvényt tartottak a dunavarsányi közösségi házban

Csaknem harmincan voltak a dunavarsányi közösségi házban, ahol díjátadó ünnepséget tartott egy alapítvány csütörtökön. Egy helyi ápolónő munkáját ismerték el, aki decemberben halt meg a koronavírus miatt. A járványügyi szabályok szerint azonban tilos rendezvényeket tartani. A dunavarsányi eseményen a térség fideszes parlamenti képviselője és a polgármester és is ott volt.
7:25
FókuszHogyan élhetik túl az üzletek és éttermek a válságot?
2021. február 2. 19:27

Hogyan élhetik túl az üzletek és éttermek a válságot?

Van, ahol a nyitás mellett, a korlátozások ellen tüntetnek, máshol szigorítanak vagy enyhítenek a szabályokon, van, ahol pedig az enyhítések miatt újra megteltek a kórházak és az intenzív osztályok. Külföldön élő magyarokat kérdezett meg a Fókusz, ők hogyan élik a mindennapjaikat Európában. Magyaroroszágon vasárnap és hétfőn is tüntettek elsősorban a vendéglátóhelyek tulajdonosai és alkalmazottai, de elmaradt a február elsejei, engedély nélküli tiltakozó kinyitási akció. A Magyar Gasztronómiai Egyesület most egy intézkedéscsomagot fogalmazott meg, amelynek egyik aláírója Gerendai Károly.
6:13
FókuszSokan nem értik, miért nem nyithatnak, ha a plázák tömve vannak
2021. január 29. 19:35

Sokan nem értik, miért nem nyithatnak, ha a plázák tömve vannak

Pénzt vagy életet! – röviden így lehetne összefoglalni annak az egyre növekedő tömegnek a kérését, akik egyre nehezebb, kilátástalanabb helyzetbe kerülnek az elhúzódó járvány és korlátozások miatt. A vendéglátás, turizmus, rendezvényszervezés, valamint az edzőtermek már nem sokáig bírják a bezártságot. A Sziget fesztivált szervező cégnek a koronavírus okozta helyzet miatt meg kellett válnia dolgozóinak kétharmadától. Ha nem változik a korlátozás, az edzőtermek 40-50 százaléka is végleg bezárhat. A vendéglátóegységek is felélték a tartalékaikat, a vállalkozók nem értik, miért nem nyithatnak ki szigorú szabályok mellett, hiszen a plázákban állandóan tömeg van. Az általunk megkérdezett virológus szerint az számít biztonságos helynek, ahol folyamatosan maszkot lehet hordani.
4:46
FókuszMégsem tartja meg koncertjét az Apostol együttes
2020. augusztus 4. 19:10

Mégsem tartja meg koncertjét az Apostol együttes

"Az augusztus 28-i koncertet hosszú huzavona után, keserves kínok között megszülve úgy döntöttük, hogy áthelyezzük egy másik dátumra." Így jelentette be az Apostol együttes egyik tagja, Meződi József a Facebookon, hogy mégsem tartják meg augusztus végén a zenekar fennállásának 50. évét ünneplő koncertet idén a Budapest Sportarénában. A koncert időpontját a koronavírus-járvány miatt egyszer már módosítani kellett májusról augusztusra, de az új dátumon is sokan csodálkoztak, hiszen a kormány augusztus 15 után sem engedélyez olyan zenés-táncos rendezvényeket, amelyeken 500 főnél többen lennének.