REGGELI

6:02
Reggeli
2024. május 22. 11:37

Gál Lili egyszerre csinálja a magyar és a szlovák bajnokságot, mindkét helyen szeretne motokrossz bajnok lenni

Édesanyja barátnőinek fiai születek, ezért Lili fiúkkal nőtt fel, velük kezdett el motorozni – meséli Gál Lili motokrossz versenyző, hogyan csöppent bele a motorsportba. Ez a típusú sport nagy állóképességet igényel és mentálisan is fel kell készülni egy versenyre, mert másokra is vigyázni kell a pályán, nem csak magadra. Lili heti 2-3 alkalommal jár száraz edzésre, ez motor nélkül zajlik. Idén azt tűzte ki célul, hogy ő legyen a magyar és a szlovák bajnok is, mivel egyszerre csinálja a két bajnokságot. A jövőre nézve is komoly tervei vannak.
4:13
Reggeli
2024. május 22. 10:31

Ha túl erős a szél, fel lehet vele borulni, mégis a rossz idő kedvez a katamaránoknak

Tavaly hatalmas rekordot döntöttek a Fifty-Fifty katamarán versenyzői, mindössze 5 óra 3 perc és 56 másodpercnyi „repüléssel”, új rekordidővel elsőként futottak be a balatonfüredi öbölben lévő célba. A Fifty-Fifty ezzel több mint két órát javított saját, 2022-ben felállított, 7 óra 13 perc 21 másodperces eddigi versenyrekordján. Józsa-Kovács Attila, az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty trimmere volt a Reggeli vendége, aki elmondta, hogy még egy fél órát talán lehetne javítani a rekordon.
6:14
Reggeli
2024. május 22. 10:09

Cseh Laci még nem találta meg az igazi motivációt úszókarrierje után

Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó is ott lesz a hétvégi Nagy Sportágválasztón. A Reggeliben elmesélte, hogy korábban megtörtént vele, hogy egyszer csak azon kapta magát, hogy egy színpadon zumbázik. Szerinte minél több sportot érdemes kipróbálni, hogy tudjunk választani. Cseh Laci próbálkozott focival és kosárlabdával is, de mindig érezte, hogy az úszás az ő igazi sportja. Most, hogy már visszavonult, lehet újra megpróbálja őket, hiányzik neki a sport. Arról is mesélt, hogy mivel nincs meg az a motivációja, hogy a világ legjobbja legyen, nehéz beépítenie a sportot a mindennapjaiba. Álmodik még úszással, de egyszer sem kelt fel úgy, mióta visszavonult, hogy „jajj, elkésem az edzésről.” A sportágválsztóval kapcsolatban elmondta, kislányának megmutatja majd, hogy sokféle sport létezik a világon, de erőltetni semmit nem fog nála.
5:35
Reggeli
2024. május 22. 8:56

Rögtön megvolt a szikra, amikor Orbán Olivér wakeboardos meglátta a pályát és a vizet

Az ország méreteihez képest sok wakeboard pálya van itthon, az ország minden szegletlében megtalálható – mondja Orbán Olivér, Világ- és Európa-bajnok wakeboardos. Olivérrel édesanyja ismertette meg a sportot, azt mesélte, hogy mikor először meglátta a vizet és a wakeboard pályát rögtön megvolt a szikra. Olivér kábelpályán wakeboardozik, nemrég kezdte el azt a verziót, amikor egy hajó húzza, jövőre már ebben a számban versenyezni fog. Kitartás, önbizalom, önfegyelem – ezeket kapta Olivér a sporttól.
5:33
Reggeli
2024. május 22. 8:18

Aki a Duna mellett nő fel, biztosan kajakozni fog? Storcz Botond elárulja

Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakozónak magától értetődően jött ez a sport az életébe. A Duna mellett nőtt fel – szülei ma is a Duna mellett laknak –, gyerekkorában sokat játszottan a Duna-parton, és nagyon tetszett neki, hogy látta az embereket kajakozni, kenuzni így elég korán, már 7 évesen ő is elkezdte a sportot. Nem volt szülői nyomás, hogy ezt vagy bármilyen sportot válasszon, Storczot egyszerűen megával ragadta a kajak. Botond 2017-ben csatlakozott hivatalosan a Nagy Sportágválasztóhoz, ami fiataloknak segít megismerni a különböző sportolási lehetőségeket. 
4:48
Reggeli
2024. május 22. 8:15

Volt, aki teniszezni akart, végül Európa-bajnok sportlövő lett – jön a Nagy Sportágválasztó

Volt már olyan kislány, aki mindenképp teniszezni akart végül Európa-bajnok sportlövő lett belőle, mert itt megismerte a sportot – meséli Varró Barbara, a Nagy Sportágválasztó ügyvezetője. A mindig díjmentes rendezvény már 15 éves, idén május 24-én és 25-én tartják. A pénteki nap az iskolásoké, a szombaton pedig a családoké. Oktatók, edzők, szövetségek várják a gyerekeket, felnőtteket, hogy még többet megtudhassanak a kiválasztott sportról. Idén 111 sportágat lehet majd kipróbálni és 25 hangszert, mert 2019 óta az esemény nem csak sport, de hangszerválasztó is.
7:45
Reggeli
2024. május 21. 12:14

„Nárcisztikus, toxikus szerelmi kapcsolatban voltak” – koncertszínház Petőfi Sándor és Szendrey Júlia viszonyáról

Az októberi ősbemutató után május 28-án újra látható a Szabadakarat című koncertszínház, az Erkel Színház után ezúttal a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A prózai főszerepeket Staub Viktória és Tóth Mátyás alakítják, míg Petőfiként Sándorként Ember Márk, Szendrey Júliaként pedig Schloblocher Barbara énekel. 
9:30
Reggeli
2024. május 17. 13:24

Gubik Petra új hobbijának mentora egy olimpiai bajnok

Gubik Petra vívni kezdett. A Vívás mindenkié projekt egy vívás-népszerűsítő program, ami arról szól, hogy nyolc hírességet készítenek fel több hónapig egy versenyre, hogy bevezessék őket a vívás rejtelmeibe. A Vívószövetség biztosította a felkészüléshez szükséges hátteret, egy mentort és edzőt is. Petra Szász-Kovács Emese olimpiai párbajtőrözőt kapta. Május 23-án, a Ludovika Arénában lesz egy barátságos verseny, amit Petra már nagyon vár, de nem tagadja, hogy fél is, hiszen neki ez nem olyan megszokott terep, mint a színház.
2:15
Reggeli
2024. május 17. 13:16

Phaedra, Szabadakarat, irodalmi fesztivál – tele a város jó programokkal

Kulturális ajánló a Reggeliben: a Phaedra, te dög az RS9 Színház darabja, ahol a szerelem az elmúlásból fogan, a vágy félelemből születik. Május 23-25. között, a margitszigeti Kristály Színtéren rendezik a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, zenés irodalmi estekkel, rendhagyó irodalomórákkal és élő podcastfelvételekkel várják az érdeklődőket. És ha már Margitsziget, akkor élje át május 28-án a Margitszigeti Nyári Színházban a reformkor első celeb párjának igaz szerelmi történetét a Szabadakarat című koncertszínházi előadással.
6:08
Reggeli
2024. május 17. 12:56

Varga Balázs álma vált valóra azzal, hogy játszhat a The Floorban

Varga Balázs, a Drága örökösök színésze imádja a kvízműsorokat, ezért is volt számára nagy öröm, hogy játszhatott a The Floor különkiadásában, amit vasárnap este láthatnak a nézők 20:55-kor. Aztán kedden indul a Drága örökösök új, befejező évada, amiben Varga Balázs is játszik. A rajongók elköszönhetnek Józsi karakterétől. Varga Balázs a Reggeliben a magánéletéről is megosztott pár dolgot: családi házba költöztek, idén nem terveznek nagyobb nyaralást, a színészet mellett pedig ceremóniamester szakmáját is folytatja.
4:51
Reggeli
2024. május 17. 12:48

Stefanovics Angéla tényleg tud hegeszteni? – Vasárnap érkezik a Marsra magyar! sorozat második évada

A nagy sikerű első évad után vasárnap folytatódik a Marsra magyar! második évada. A sorozatról Badár Sándor színész és Szabó Béla Attila, a Telekom kommunikációs vezetője mesélt. Badártól például azt kérdezik az utcán, hogy Stefanovics Angéla tényleg tud-e hegeszteni. Szabó Béla pedig arról beszélt, hogy az ilyen jellegű sorozatokkal szeretné a Telekom visszacsempészni a humort a reklámok és brand világába. A sorozat folytatása május 19-én, vasárnap, a Híradó előtt látható az RTL-en.
7:21
Reggeli
2024. május 17. 12:42

A legbátrabbakat mutatja be a Fókusz Plusz különkiadása – a Bátor Tábor lakóit és az ott dolgozókat

Ismét adománygyűjtő különkiadással jelentkezik a Fókusz Plusz május 18-án: a Bátor Tábor Alapítvány javára gyűjtenek. A közös projektről Barabás Évi, a Fókusz és a Portré műsorvezetője, valamint a Bátor Tábor projektvezetője, Cseh Linda mesélt. A Bátor Tábor Alapítvány ingyenes programjait kizárólag adományokból tartja fenn. Az egyszázalékos felajánlások nélkül élményterápiás programjaik jelentős részét nem tudják megtartani. 
13:02
Reggeli
2024. május 17. 11:45

„Dani most jobban van” – jó hírt hozott Karsai Dániel testvére

Júniusban mutatják be a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel életén alapuló drámát, amelyet részben maga az alkotmányjogász ír. A darab rendezője, Szenteczki Zita és Dániel testvére, Karsai Péter volt a Reggeli vendége. Szerinte Karsai Dániel „annyira berúgta az ajtót, hogy nem lehet nem beszélni az eutanáziáról. Ezt a szellemet nem lehet már visszatuszkolni a palackba.”
4:51
Reggeli
2024. május 17. 10:16

Az autóba sem tudtak beszállni, mert lezárt a központi zár – több hibát is elkövettek Robert Fico testőrei

Robert Fico testőrei láthatóan több hibát is elkövettek a támadás előtt és után: nem osztották szét a feladatokat, mindenki ugyanazt csinálta. Amikor Fico a földre került, egyik testőre elsétált mellette, és a támadó felé tartott, holott a feladata a miniszterelnök védelme lett volna. A testőröknek nem intézkedni, hanem hárítani kellett volna – mondta Hajós István, a Bastion Group biztonsági cég ügyvezetője. Nem volt biztosító autó sem, ha a következő sarkon megtámadták volna, az sem tudták volna kivédeni. Hogy miért nem volt golyóálló mellény Robert Ficón, ki döntött így, kiderül a videóból.
5:58
Reggeli
2024. május 17. 9:55

Személyiségzavaros lehet Fico támadója a pszichológus szerint

Robert Fico már áprilisban, a szlovákiai elnökválasztások után arra figyelmeztetett, hogy a szlovákiai közhangulatban félő, hogy bármikor meggyilkolhatnak egy kormánypolitikust. „Nem nagyon szoktunk táskában, zacskóban fegyvert tartani, a fegyver látványára is behúzza a kéziféket egy hétköznapi ember” – mondta Makai Gábor klinikai szakpszichológus, aki a Reggeliben próbálta körülírni az elkövető elmeállapotát. Elmondta, miért gondolhatják megoldásnak az erőszakot az agresszorok, és mik lehetnek a gyűlöletbeszéd következményei.
4:01
Reggeli
2024. május 17. 8:49

Javított a szlovák közhangulaton, hogy kiderült, magányos elkövető tört Fico életére

A szlovák belügyminiszter csütörtökön kijelentette: aki a testőrök munkáját kritizálja, az a Robert Fico halálát akarókat támogatja – mondta a Reggeliben Barak Dávid, a Parameter.sk főszerkesztője. A szlovák miniszterelnök ellen elkövetett támadás után sokat javított a közhangulaton, hogy a támadót elfogták, és kiderült, magányos elkövetőről van szó. 
8:54
Reggeli
2024. május 17. 8:31

„Fico az újságírókat gyűlöltebb ellenfélnek tartotta, mint a politikusokat”

A szlovák közélet brutalizálódása egy ideje tart, de nem lehetett számítani a Fico elleni merényletre – mondta Kollai István, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, aki Pozsonyban is tanít. Szerinte kevés a pozitív politikai szlogen, a másik diabolizálása, ördögként való lefestése működik, és a politikusok, a pártok nem tudják, hogyan lehet a belső frusztrációjukat levezetni. Fico állapotáról annyit tudni, hogy ma reggel már tudott beszélni. 
4:09
Reggeli
2024. május 17. 8:04

Szlovákiában be akarták vezetni, hogy alkotmányos jog legyen a fegyvertartás

Szlovákiában fegyverhez jutni könnyebb, mint Magyarországon – erről Dr. Gerő Tamás ügyvéd beszélt a Reggeliben. Szlovákia lakossága körülbelül fele annyi, mint Magyarországé, viszont kétszer annyi fegyvert tartanak nyilván. A fegyvertartási engedélyek száma közel azonos, de Szlovákiában tartanak többen fegyvert kifejezetten önvédelmi célból. Az ügyvéd arról is beszélt, hogy korábban Szlovákiában be akarták vezetni, hogy alkotmányos jog legyen a fegyvertartás, úgy, mint Amerikában. Hogy mennyire szigorúak a fegyvertartás szabályai Szlovákiában, kiderül a videóból.
2:53
Reggeli
2024. május 16. 13:28

Mi az, ami még Tihanyi Petinek is sok?

Szabados Ági szerdán egy új magyar youtubert fedezett fel – az amerikában élő lány olyan lakásokat takarít, ahol derékig ér a szemét, és Ági nem értette, hogy juthat idáig egy otthon. Tihanyi Peti megjegyezte, hogy ez a fajta gyűjtögetés súlyos pszichés problémából fakad, és elmesélte, hogy ilyet látott ő is. Az Éjjel-Nappal Budapestben egy tizedik emeleti panellakást kellett kitakarítania a többiekkel, és csak a helyszínen derült ki, hogy egy gyűjtögető otthonában vannak. Peti nem a panaszkodós fajta, de végül felhívta a főszerkesztőt azzal, hogy erre még ő sem hajlandó. Az, hogy mit találtak a lakásban, kiderül a videóból.
8:44
Reggeli
2024. május 16. 11:18

Barnai Judit és Curtis újraélték szerelmük első pillanatait

Négy éve nyáron a Balaton partján ismerte meg egymást Barnai Judit kosárlabdázó és Curtis – Judit egy baráti társasággal érkezett a tóhoz, Curtis pedig épp egy közös ismerősüket látogatta meg, akinél találkoztak. Curtis rögtön elhívta vacsorázni a BEAC Újbuda játékosát. Végül első estéjükön egy hajóról, a Balaton közepéről nézték a naplementét – most ismét ugyanazon a vitorláson élték át ismét ezt a romantikus pillanatot. 
8:12
Reggeli
2024. május 16. 11:09

Mautner Zsófi: A gasztronómia nem kizárólag pasiknak szóló, macsó téma

Mautner Zsófit nem könnyű elcsípni mostanában, a Reggeli műsorvezetőinek azért valahogy mégis sikerült. Az elfoglalt gasztroblogger hol az Alföldön kutatja a régió konyhaművészetének titkait, hol a koreai konyha rejtelmeiben merül el, hol pedig a Gourmet Fesztivál házigazdai szerepére készül, immáron tizenkettedjére. A fesztivál idén az inspiráló nők köré szerveződik, ez a téma Zsófihoz is nagyon közel áll – persze nem csak azért, mert Zsófi maga is egy inspiráló nő, hanem amikor különböző tájak gasztronómiáját fedezi fel, mindig egy inspiráló helyi nő segíti benne, Koreában például egy buddhista szerzetes séf hívta meg, erről is mesélt nekünk a Reggeli stúdiójában.
6:09
Reggeli
2024. május 16. 10:51

Videó: majdnem százkilós férfival a hátán szaladt fel a lépcsőn Lotfi-Schadi Réka

Nem mindennapi videót tett közzé a napokban Lotfi-Schadi Réka divattervező, amin az látszik, hogy egy izmos emberrel a hátán jóformán felrohan a Tabán egyik lépcsőjén. Mint a Reggeliben elmondta, a nyakában lógó férfi valójában az edzője, az aznapi program pedig 60 perc lépcsőzés volt. „Nekem ez kell az élethez, ahhoz, hogy energiám legyen” – mondta Réka, aki gyerekkora óta sportol – ebben nagy egyetértés alakult ki a stúdióban. Azonban Réka szakmailag is készül valamire, június 5-én a Budai Várban mutatja be ugyanis új kollekcióját, mely egy olasz festővel közös munka eredménye – erről, és gyermekei óvodai ballagásáról is beszélt Réka a Reggeli stúdiójában.
6:19
Reggeli
2024. május 16. 10:05

Mire lehet képes Szoboszlai az Eb-n, ha keveset játszik a Liverpoolban?

„Ne aggódjon, Mister, a válogatottban olyan leszek, mint régen” – szokta biztatni a Liverpoolban mostanában kevesebbet játszó Szoboszlai Dominik a szövetségi kapitányt Ch. Gáll András sportújságíró szerint, aki két könyvet is írt Marco Rossiról. Abban azonban nem teljesen értenek egyet, hogy milyen hatással lehet a válogatott vezéregyéniségére, hogy nincs igazán játékban, ami nem csupán Szoboszlai esetében okozhat gondot az Európa-bajnokságon. Hogy mennyire meglepő Rossi kedden kihirdetett Eb-kerete, és mi várható a június 14-én keződő tornán, kiderül a beszélgetésből.
5:45
Reggeli
2024. május 16. 9:52

Nem tudjuk, hány medve van az országban, csak azt, hogy egyre többször látni őket

A hírek szerint pár napja a Bükkben, Cserépfalu mellett, majd kicsit később Pest megyében, Aszód határában tűnt fel medve – de beszélhetünk-e Magyarországon medveveszélyről? Sütő Dávid, a WWF Magyarország Nagyragadozók programvezetője szerint ez túlzás – valóban gyakrabban tűntek fel medvék az utóbbi időben, de veszélyről nem beszélhetünk. Problémát külföldön azok a példányok okoznak, melyek hozzászoktak az emberhez, így nem tartanak tőlünk, hazánkban ilyen példány azonban nem ismert. A szakértő a Reggeli stúdiójában számos tanácsot adott arra, mit tegyünk, ha medvével találkozunk.
5:44
Reggeli
2024. május 16. 9:40

Gyermekpornográfiának is minősülhet az általános iskolai osztálytársról készült deepfake videó

Egy Pest megyei általános iskola egy, a számítástechnikához értő diákja a mesterséges intelligencia segítségével egy pornográf videó részletére illesztette lány iskolatársai portréját, majd az eredményt feltette az internetre. Ezt észlelték a szülők, és jelezték az iskolavezetésnek, akik rendőrségi feljelentést tettek. Ződi Zsolt jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója szerint ez minimum személyes adattal visszaélés, de kiskorú sértett esetén felmerülhet a gyermekpornográfia gyanúja is. A jogásszal a Reggeliben arról beszélgettünk, hogyan szabályozza a jog az ilyen eseteket, és milyen kockázatokat rejthet magában a mesterséges intelligencia.
5:41
Reggeli
2024. május 16. 8:46

Az 55 év felettiek harmada kapott már erotikus tartalmú üzenetet közösségi oldalon

Ugyan a fiatalabb generáció kapcsán gyakran kerül elő, hogy lemondhatunk róluk, mert fel sem néznek a telefonból, az 55 felettiek harmada is közel napi négy órát tölt okoskészülékével, sokan pedig ennél is többet. Forgács Mariann közösségimédia-szakértő szerint a mostani idősebb korosztály bár nem mobillal a kézben született, nagy hatással van rájuk, mivel találkoznak a neten. Mennyire vannak kitéve a közösségi média veszélyeinek, megvezetik-e őket a hamis hírek, ők is összehasonlítják-e az életüket másokéval, és mit tehetünk az egyre gyakoribb internetes csalások ellen? A Reggeli stúdiójában erről beszélgettünk.
7:01
Reggeli
2024. május 16. 8:41

Czutor Zoli az életközepi válságról: Nem kell nyöszörögni, értelmet kell találni az életnek

A csütörtöki Reggeli fő témája a kutatás, amely szerint az emberi élet legszomorúbb szakasza 47 éves korban jön el – Czutor Zoli számára meglehetősen pontos volt ez a kutatási eredmény. „Tényleg akkor jött ez el, hogy nagyon-nagyon mélyponton voltam” – mondta az énekes a stúdióban. Pániksorozatából egy éjszakai horgászat rántotta ki, mikor egy barátjának panaszkodott az élet értelmetlenségéről, aki erre azt mondta, az élet értelme az, hogy értelmet adjunk neki. Az interjúban Czutor arról is beszél, mi a biztos út a boldogtalanságba, és hogy lehet azt elkerülni.
7:23
Reggeli
2024. május 16. 8:31

47 évesen vagyunk a legszomorúbbak – van ebből kiút?

Egy nemrég készült kutatás pontosan meghatározta a legszomorúbb kort az ember életében: átlagosan 47,2 évesen jön el a mélypont, az életközepi válság. De miért itt van a fordulópont, miért ebben a korban kezdünk el elégedetlenkedni az életünkkel? Hogyan vészelheti át ezt az időszakot egy párkapcsolat? Van-e különbség a krízis és az életközepi válság között? A Reggeliben ezekről a kérdésekről beszélgettünk Kovács Orsolya pszichológussal.
7:11
Reggeli
2024. május 16. 8:02

Plasztikai sebész: Nekünk arra nincs időnk, hogy egy pácienst pszichológushoz küldjünk

Sokak számára az életközepi válságból kivezető egyetlen útnak saját magunk megfiatalítása tűnik – ötven év körül egyre többen fekszenek plasztikai sebész kése alá. A Reggeli vendége volt Krasznai Zsolt plasztikai sebész, aki szerint a 40-55 közötti korosztály rendszerint úgy érzi, ez az utolsó kor, mikor az emberek még változtathatnak a külsejükön. A sebészt arról is kérdeztünk, nők vagy férfiak vállalják gyakrabban ezeket a beavatkozásokat, lehet-e szép eredményt elérni ebben a korban is, és hogy mik a legújabb trendek a szépészeti beavatkozásokban. 
0:32
Reggeli
2024. május 15. 12:58

Egy teszt, amivel most is értékes nyereményeket zsebelhettek be

Reggeli csatlakozott a Szívből Jövőnk csapatához. Itt nemcsak hasznos tippeket kaphattok ahhoz, hogyan vezessetek környezettudatosan, hanem támogathatjátok azt a vállalást, amit Magyarország tett az unió felé: 2030-ra minden tagállamnak csökkentenie kell a károsanyag kibocsátást. Akik kitöltik a tesztet, most is értékes nyereményeket kaphatnak. Részletek a Reggeli social felületein és a Szívből Jövőnk oldalán.
0:45
Reggeli
2024. május 15. 12:51

Irány a ládaderbi: lelkes építők jelentkezését várja a Reggeli csapata

Ügyeskezű és lelkes csapatok jelentkezését várja a Reggeli. Ha már egyetlen új bútor összeszerelése sem jelent kihívást és a LEGO építéseket is kimaxoltátok, csatlakozzatok hozzánk és készítsétek el a Reggeli első hivatalos ládáját. A kitűzött cél nem kisebb, mint elindulni a Red Bull Ládaderbin. A jelentkezéseket az alábbi címre várjuk: social@dynamobp.hu, egészen május 19-ig. 
8:13
Reggeli
2024. május 15. 10:47

Soma mamagésa: Néha nincs több, amit egymásnak adhatunk, mint a hiányunk

Soma mamagésa nemrég egyedül utazott Horvátországba, ahol két hetet töltött, ezután meg sem állt Szicíliáig, ahol újabb egy hetet nyaralt. Igaz, Olaszországba már családjával – két felnőtt gyerekével és párjával – ment, a teljesen egyedül töltött napokat is ugyanannyira élvezte, mint a csoportos programokat. Milyen tervekkel vág neki a nyári időszaknak? Kikkel és hogyan dolgozik együtt? Ezekre a kérdésekre is válaszolt a Reggeliben. 
6:44
Reggeli
2024. május 15. 10:28

Béres Alexandra: Nem késő még formába kerülni nyárra, de megőrülni nem kell

Nem késő még formába kerülni a nyárra, bár ilyenkor már nem kell megőrülni, hiszen az egészséges mértékű fogyás az legfeljebb heti fél kiló, állítja Béres Alexandra. A fitneszoktatónak nemrég volt a 48. születésnapja, amit 48 egyperces gyakorlattal ünnepelt meg – nagy kihívás volt számára, hogy az összes gyakorlat izgalmas legyen, és ritka, hogy a saját programjától izomlázat kapjon, de ezúttal mindkettőt sikerült összehoznia. Hogy mivel ünnepelte még Béres Alexandra a negyvennyolcadikat, kiderül videónkból.
6:23
Reggeli
2024. május 15. 10:22

Nagy Zsolt Leo elárulta, mit gondol a mostani valóságshow-król

Éveket tudna mesélni Indonéziáról Nagy Zsolt, azaz VV Leó, és bár a műsoridő ezt nem engedte, azért megpróbálta. Most ért vissza nyaralásáról, párjával, Angélával közel három hetet töltöttek a szigetvilágban, hat szigetet felfedezve – mint mondja, ez egy olyan utazás volt, amit utána külön ki kellett pihenni. A ValóVilág harmadik szériájának sztárja kitért arra is, hogy régen másképp működtek valóságshow-k: Abban az időben a középkorúak vagy az idősebbek is tudtak azonosulni bizonyos személyekkel, stílusokkal. Ma már csak az idétlenkedés megy. Hogy VV Leó szerint miért van ez így, kiderül a Reggeli interjújából.