2:23Híradó2026. május 2. 18:34„Iszonyatosan vérzett mindenhonnan” – megszólalt az újpesti villamosgázolás szemtanújaÉletveszélyes állapotban szállították kórházba azt a 30 éves nőt, akit pénteken gázolt el a villamos Budapest 4. kerületében.
1:40Híradó2025. szeptember 22. 18:53Forgalommal szemben, a piroson át hajtott egy mopedes NyíregyházánNyíregyházán egy idős mopedes a piroson hajtott szembe a forgalommal. A fedélzeti kamera felvételén látható szabályszegések miatt a rendőrség vizsgálatot indított.
1:58Híradó2024. október 29. 19:00Másodperceken múlott a biciklis életeEgy biciklis a piros jelzés ellenére a sínekre tekert Sződligetnél. A néhány nappal ezelőtti vérfagyasztó jelenetet térfigyelő kamera vette fel, ezt a rendőrök most hozták nyilvánosságra. A férfi később azt mondta a rendőröknek, hogy részeg volt, és arra sem emlékezett, hogy még a sorompót is letörte.
1:24Híradó2024. július 20. 18:50Súlyos balesetet okozott a Mercedes vezetője, aztán utasát hátrahagyva elszaladt a helyszínrőlBalesetet okozott, majd elszaladt a helyszínről egy sofőr szombat reggel Budapesten. A holland rendszámú kocsi vezetője valószínűleg piroson hajtott át a Könyves Kálmán körút egyik kereszteződésében. A rendőrök kutyákkal is keresték, és hamar megtalálták. Kiderült, hogy magyar származású, de Hollandiában él. Nemcsak a baleset okozásáért, hanem segítségnyújtás elmulasztásáért is felelnie kell. A balesetben egy Suzuki vétlen sofőrje életveszélyesen megsérült.
1:40Híradó2024. május 8. 18:35Videó: furgon és kocsi ütközött egy kereszteződésben, a gyalogos az utolsó pillanatban ugrott félreEgy furgon és egy kocsi ütközött egy szombathelyi kereszteződésben, centikkel kerültek el egy zebrán áthaladó gyalogost.
Belföld2024. április 22. 11:06Megúszhatják az autósok a közlekedési bírságokat ezzel a módszerrelOrszágosan több száz fantomcég passzolgatja egymásnak a megbüntethetetlen autókat, a rendőrség a közlekedési szabályrendszer átfogó felülvizsgálatával és az új KRESZ-szel szeretne fellépni az autóátírásos csalók ellen.
1:50Híradó2024. január 22. 18:40Már szakmai egyeztetés alatt van az elektromos rollerek új szabályozásaPiroson hajtott át az elektromos rolleres egy szegedi kereszteződésben. A múlt pénteki esetről felvétel is készült, amit egy helyi Facebook-csoportba töltöttek fel. A rendőrség szerint a rolleres alapvető szabályt sértett. A kormány korábban ígérte, hogy módosítják a KRESZ-t, amiben az elektromos rollerek használatát is szabályoznák. Most azt közölték, hogy a javaslatok szakmai egyeztetés alatt állnak.
Baleset-bűnügy2023. december 27. 8:28Dermesztő videón, ahogy piroson áthaladva, szembe a forgalommal siet egy autós az ÁrkádbaKésőbb kikerülte a várakozó autókat, de ekkor majdnem ütközött is, mert ismét áthajtott a szembe sávba.
Külföld2023. november 18. 13:09Videón, ahogy majdnem halálra gázol egy biciklist egy piros lámpán átszáguldó BMW-sCentiken múlt a kerékpáros élete, akit csak villámgyors reflexei mentettek meg a gázolástól.
Baleset-bűnügy2023. október 23. 10:17Majdnem elgázolt három gyalogost a zebrán a piroson áthajtó dobozos autó, majd keresztülszáguldott egy forgalmas kereszteződésenElképesztő, hogy mit művelt.
Belföld2023. augusztus 13. 11:54Videón, ahogy elfüstölő autóval hajt át a piroson egy sofőrOlyan nagy füstöt okádott magából, hogy a mögötte jövők semmit sem láttak tőle, a videót készítő autós kénytelen volt megállni.
1:40Híradó2023. július 7. 18:43„Este 10 felé, mint az állatok mennek itt” – megelégelték az érdiek a driftelő sofőröketFél évre bevonták a jogosítványát és hatvanezer forintos pénzbírságot kapott egy driftelő autós, akit a piros lámpa sem zavart. Múlt hónapban Érden több úton is láttak vagánykodó sofőröket. A helyieknek azonban elegük lett a folyamatos gumicsikorgásból és szóltak a rendőröknek. A huszonöt éves sofőrt június 28-án kaptak el, nem sokkal egy hangos driftelés után, melyről videó is készült.
Belföld2023. június 30. 14:45Tökéletes összhangban dübörgött át a piros lámpán két, egymással szemben érkező buszVideó is készült a BKK-s sofőrök óramű-pontossággal végrehajtott szabálysértéséről.
Külföld2023. június 10. 15:45Beült mellé egy lövöldöző, kényszerítette, hogy tovább menjen, de áthajtott a piroson egy amerikai nő, hogy a rendőrség megállítsaA sofőr és a kiérkező rendőr is éber volt.
Belföld2023. június 5. 12:33Videón, ahogy egy Skoda elüt egy motorost a Margit hídonFelvételen látszik, hogy alighanem a bukósisak mentette meg.
1:52Híradó2023. június 4. 18:58Sokkoló videó: centiken múlt két rollerező férfi élete, amikor egy szabályosan kanyarodó busz elé hajtottakA rollert vezető férfi két piros lámpát is figyelmen kívül hagyott, utasával az utolsó pillanatban tudtak leugrani a rollerről. Noha az elektromos rollerek már régóta részt vesznek a közlekedésben, a rájuk vonatkozó szabályok még mindig nem egyértelműek. Birtokunkba jutott ugyanakkor egy rendőrségi ajánlás.
2:06Híradó2023. január 27. 18:28Tömegesen hajtottak át autósok a tilos jelzés ellenére egy budapesti vasúti átjáróban – videóAz autósok egy XVIII. kerületi vasúti átjáróban nem bírták kivárni a szabad jelzést, egymás után mennek át a piroson, legalább 9-en. Az egyik, sorban álló autós szerda reggel készítette a felvételt, amit a Budapesti Autósok Közössége osztott meg. A MÁV szerint a biztosítóberendezés hibásodott meg, de már megjavították.
1:30Híradó2023. január 22. 19:06„Örültem, hogy túléltem!” – mondta a robogós, miután frontálisan ütközött egy szemből érkező szabálytalan autóssalPiroson hajtott át az autós, a vád szerint így ő hibázott, amikor összeütközött egy robogóval tavaly májusban Nyíregyházán. A robogó kigyulladt, a motoros pedig kórházba került. Az ügyészség azt kéri a bíróságtól, a vádlott kapjon pénzbüntetést és tiltsák el a vezetéstől.
Baleset-bűnügy2022. december 21. 13:26Buszsáv, piros lámpa, záróvonal behajtani tilos – egy autós „all in”-t nyomott a Soroksári útonSlusszpoén: a sofőrnek jogosítványa sem volt.
1:44Gyertek át! – A Sztárvetélkedő2022. december 1. 9:00Járai Máté és Sebestyén Balázs egy swingerklubban találkoztak?Sebestyén Balázs arról kérdezte Járai Mátét, hogy mi az, amit még sohasem próbált ki az ágyban, és mik találhatóak egy swingerklubban, mire a Reggeli műsorvezetője meglepő választ adott – amivel ráadásul még Sáfrány Emesének is tudott újat mondani. A Gyertek át! harmadik része már elérhető az RTL+ streamingszolgáltatónál.
Baleset-bűnügy2022. szeptember 25. 19:53Aki eddig szívesen száguldott át a piroson, a Magyar Közút videója után kétszer is meggondoljaAkár tragédia is történhetett volna a budakalászi turbókörforgalomban, miután egy Szentendre felől érkező sofőr úgy gondolta, őt nem kötelezi a tilos jelzés.
Külföld2022. augusztus 4. 8:57Hátborzongató videón, ahogy a piros lámpánál kiesett egy kislány az autóbólA gyerek szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Az eset miatt feljelentést tettek a rendőrségen.
Belföld2022. május 19. 12:35Nem álltak meg a tilosnál, bírság lett a végeVolt, aki mással is tetézte a szabályszegést.
1:48Híradó2022. április 30. 18:07Babakocsis gyalogosok közé hajtott egy ételfutár Pesten, mindenki hibázottA motorosnak már zöld volt a lámpa.
1:37Híradó2021. október 10. 18:0485 km/órával száguldott át a piroson, majd ütközés után halálra gázolt egy kerékpárost85 km/órával száguldott át a piroson, majd ütközés után halálra gázolt egy kerékpárost. 7 és fél évre börtönbe küldené az ügyészség a balesetet okozó nőt, most emeltek vádat ellene. A tragédia még 2019 tavaszán történt Szegeden. Az ügyészség szerint a nő a piros lámpánál fékezés helyett gázt adott.
1:27Híradó2021. január 31. 18:07Ámokfutó sofőrről készül felvétel BudapestenKét piroson ment át az autós. Az sem zavarta, hogy a zebrán gyalogos volt. Ámokfutó sofőrről készül felvétel Budapesten. A Híradónknak nyilatkozó jogász szerint, ha megtalálják, akár többszázezer forintos büntetést is kaphat és a jogosítványát is elvehetik. A felvételt a rendőrség vizsgálja.
1:27Híradó2020. október 13. 18:12Csoda, hogy túlélte a motoros a balesetet, miután egy teherautó maga alá gyűrteTiloson áthajtó teherautó ütött el egy motorost Budapesten. A hétfő délutáni balesetről videó készült, melyet a Budapesti Autósok Közösségének küldtek el. A motoros szinte csoda, de túlélte a balesetet, az állkapcsa tört el. A rendőrök szerint a fővárosban egyre több sofőr hajt át a tilos jelzésen, ezért ezt a szabálytalanságot civil autókból is figyelik.
1:32Híradó2020. október 2. 17:43Újabb két rendőr ment át a piroson, fegyelmi indul ellenükPénzbírságot és bűntetőpontokat kaphatnak és még fegyelmi is indul a piros lámpa ellenére bekanyarodó rendőrök ellen. A Budapesti Autósok közösségéhez egy keddi esetről készült videót küldtek el, Híradónk pedig két rendőr júniusi szabályszegéséről kapott felvételt. A rendőrök azt mondták, hogy kollégáik sem kivételek, nem ússzák meg a büntetést.
1:49Híradó2019. november 10. 16:47Piros lámpán hajtott át a busszalUtasok is voltak a piros lámpán áthajtó buszon. Székesfehérvár egyik forgalmas kereszteződésében több szabályt is megszegett a sofőr. Mindezt egy autó fedélzeti kamerája rögzítette. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint különösen súlyos, hogy a buszvezető az utasok épségét is veszélyeztette. A történtek miatt vizsgálatot indított a Volánbusz.
0:50Fókusz2019. november 6. 19:37Elütötték az e-rollerest a zebrán, miután a közlekedési szabályokról kérdeztékA közekedési szabályokról kérdezte a riporter az elektromos rollerezőt, aki ezután átment a zebrán, ahol elütötte egy autó. A nem mindennapi jelenetet egy mallorcai televízió operatőre rögzítette.
1:45Híradó2019. április 12. 16:40Két autós is átment a piroson, miközben még egy babakocsi is a zebrán volt!Újabb durva közlekedési szabálysértésről készült videó: Még egy babakocsi is a zebrán volt, amikor két autós is áthajtott a piros lámpán a gyalogosok között Székesfehérváron. Egy nézőnk küldte el az általa készített felvételt. Ezen látszik: a szemből szabályosan kanyarodó autósok is veszélyben voltak.
1:56Híradó2016. június 2. 18:00Így rohant a villamos a buszba SzegedenFelvétel a szerdai szegedi villamosbalesetről! Egy közeli üzlet biztonsági kamerája rögzítette, amint a villamos belerohan a balról érkező buszba, majd kisiklik. Több gyalogos is volt a közelben. Egy kisgyereket az utolsó pillanatban rántottak el szülei a jármű elől. Úgy tudjuk, a buszsofőr azt mondta, figyelmetlen volt, áthajtott a piroson, ezért történt a baleset.
1:28Híradó2014. november 17. 18:10Tilosban akart átmenni, meghaltA zebrán gázoltak halálra egy negyvenéves nőt este Budapesten. Az eddigi vizsgálatok szerint az asszony a piros jelzés ellenére akart átmenni az úton a Baross utcánál.