MENTŐK

1:56
Híradó
2021. december 3. 16:30

Időben hívták a mentőket, ezért nem okozott nagyobb bajt a szén-monoxid

Majdnem elájult, de még tudta hívni a mentőket - nemcsak a férj, a felesége is rosszul lett bérelt lakásukban, a mentőket a 10 éves kislányuk fogadta a kapuban. A szülőknek szén-monoxid-mérgezéses tüneteik voltak. A gyereknek nem volt baja, de az egész családot kórházba vitték. A szomszédok szerint a lakásban egyszerre ment a gázkazán és a szagelszívó, ez okozhatta a bajt.
2:29
Híradó
2021. március 18. 17:44

Nem győzik a sok riasztást a fővárosi mentők

Nem győzik a sok riasztást a fővárosi mentők, ezért vidékről vezényelnek fel komplett mentőegységeket Budapestre. Ezeket a mentőautókat helyben a többi, megyei egységnek kell pótolnia. Egy Nyugat-Magyarországi mentődolgozó az RTL Híradónak azt mondta: olyan extrém terhelés alatt dolgoznak, hogy sokszor csak a kétszer 20 perces, kötelező pihenőidőre tudnak megállni egy 24 órás műszakban. Az átvezénylésekre az Országos Mentőszolgálat szerint szükség van. 
2:08
Híradó
2021. január 2. 18:18

112: a beérkező hívások fele még mindig fals

Hangosan bőgnek a tehenek vagy: túl forró a fürdővíz – van, aki ezek miatt hívja a 112-t. De olyan is volt, aki pizzát akart rendelni, vagy éppen a fodrászhoz kért időpontot a segélyhívón. A rendőrök most újabb hívásokat tettek közzé, hogy sokadjára felhívják a figyelmet: a központi segélyhívó nem erre való! A beérkező hívások fele még mindig fals, vagyis nem igényli a mentők vagy a tűzoltók beavatkozását.
2:27
Híradó
2020. október 1. 18:10

A koronavírus fertőzöttek szállítása is az Országos Mentőszolgálat feladata lett

A mintavételek után már a koronavírus fertőzöttek szállítása is az Országos Mentőszolgálat feladata lett, az erről szóló miniszteri utasítást Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő osztotta meg Facebook oldalán. Szerinte a mentőket már így is túlterhelik járvány miatti plusz feladatok. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az operatív törzs dönthet a feladataik csökkentéséről, az országos tisztifőorvos azonban ma nem válaszolt a mentők túlterheltségére vonatkozó kérdésünkre. A Mentőszolgálat szerint a működésük zavartalan.
2:12
Híradó
2020. szeptember 8. 18:03

Teherautó gázolt halálra a zebrán egy kislányt

Egy trolisofőr és a mentők is hosszan küzdöttek annak a 4 éves kislányak az életéért, akit hétfőn gázolt halálra a zebrán egy teherautó Szegeden. A kisgyereket szomszédja kísérte haza az óvodából, úgy tudjuk, a szemközti boltba akart átszaladni, amikor a teherautó elindult. A híradónak nyilatkozó vezetéstechnikai oktató szerint, ha a kislány a teherautó holtterébe lépett, akkor a sofőr nem láthatta.
2:01
Híradó
2020. július 24. 18:18

Vezetés közben lett rosszul egy utasokkal teli busz sofőrje

Vezetés közben lett rosszul egy utasokkal teli Volánbusz sofőrje. A Budapestről Balassagyarmatra tartó járaton egy készlenléti rendőr is utazott, ő vette észre először, hogy baj van. Félreállíttatta a buszt és hívta a mentőket. Az eset még július elsején történt Vácnál. A rendőr most azt mondta stábunknak, a szerencsének köszönhető, hogy nem történt baleset. Információink szerint a sofőr azóta jobban van.
1:59
Híradó
2020. január 30. 15:55

Szabályosan jártak el a mentők Csenyétén

A protokoll alapján jártak el a mentők Csenyétén – ezt mondta az RTL Híradónak a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke. Kusper Zsolt először az indexnek beszélt arról, hogy bajtársai csak akkor kezdhetik meg a mentést, ha biztonságos környezetben dolgozhatnak. Múlt pénteken hívtak mentőt a Borsod megyei Csenyétére egy beteghez, de a mentőkocsi megállt a falu szélén, hogy bevárja a rendőröket. Addigra a férfi meghalt.
2:13
Híradó
2019. október 24. 18:18

Egy allergiás rohamnál minden másodperc számít

Minden másodperc számít, ha valakinek súlyos allergiás rohama van, ezért azonnal cselekedni kell a szakemberek szerint - a Semmelweis Egyetem sürgősségi osztályvezetője szerint a legfontosabb, hogy rögtön hívni kell a mentőket, és ha a betegnél van adrenalin injekció, be kell adni. A helyszínen azzal is tudunk segíteni, ha lefektetjük a beteget és segítjük a keringését, hogy könnyebben levegőhöz jusson. Hasznos és életmentő tanácsokért kattintson ide.
1:58
Híradó
2019. október 3. 18:43

Egy órát kértek a mentősök

Talán csak egy óra múlva ér ki a mentő - ezt válaszolta az egyik diszpécser egy telefonálónak. A segélyhívás felvételét nyilvánosságra hozták az egyik közösségi oldalon. Erről a 444.hu számolt be elsőként. Híradónkkal az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy munkatársaik az európai standard szerint, negyedóra alatt a helyszínen voltak. A minisztérium szerint Magyarországon is ez az elvárás. Az állami számvevőszék jelentése szerint tavaly ez tíz esetből csak négyszer sikerült.
2:35
Híradó
2019. február 24. 18:05

Sokan próbáltak segíteni a 17 évesen meghalt fiún

A mentőautóban is folyamatosan, majd még 80 percig a Honvédkórházban is küzdöttek a 17 éves fiú életéért, aki még kedden esett össze Budapesten, a Nyugati téri aluljáróban. A szívét viszont már a kórházban sem tudták újraindítani. A mentőszolgálatnál még tart a vizsgálat, hogy miért kellett fél órát várni a mentőautóra. Addig többen is részt vettek az újraélesztésben.
2:25
Híradó
2019. február 22. 18:05

Hibáztak: a mentők a riasztás után fél órával értek a helyszínre

Úgy tudjuk, meghalt az a fiatal fiú, aki még kedd délután esett össze Budapesten, a Nyugati téri metróaluljáróban. Görcsös rohama volt, a járókelők azonnal próbáltak segíteni rajta. Mentőt hívtak, az viszont csak fél óra múlva érkezett meg, miközben a közelben is van mentőállomás. Az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot rendelt el. Közleményben azt írták, munkatársaik hibáztak, mert lett volna olyan esetkocsi, ami hamarabb a helyszínre érhetett volna. A mentésirányító és a mentésvezető a vizsgálat lezárásáig nem dolgozhat.
2:00
Híradó
2018. december 31. 18:00

Szilveszter éjszakájára készül az ország

A mentők a tűzoltók és a rendőrök is megerősített szolgálattal várják az estét. A legtöbb dolguk ilyenkor hagyományosan a mentőknek van országszerte. Általában részegekhez, vagy petárdabalesetek sérültjeihez riasztják őket. Most is arra készülnek, hogy körülbelül ezer esethez kell vonulniuk. Nem csak ők, a tűzoltók és a rendőrök is arra kérnek mindenkit, hogy biztonságosan búcsúztassák az óévet.