KIADÁS

6:14
FókuszBarcelonában már tüntettek a turisták ellen, de mi a helyzet Budapesten?
2024. július 8. 20:38

Barcelonában már tüntettek a turisták ellen, de mi a helyzet Budapesten?

Több ezren tiltakoztak a hétvégén Barcelonában a turizmus ellen. Az ott élők szerint élhetetlenné vált a város, óriási a tömeg és az árak emelkedése miatt is a turistákat okolják. A helyieknek egyre nehezebb megfizethető lakást találni és a kiskereskedésekre is negatív hatással vannak a látogatók. De mi a helyzet Magyarországon, ahol az árak még mindig olcsóbbnak számítanak a nyugat és az észak európai turisták számára? Budapesten is feljebb viszik az árakat a látogatók miatt?
1:53
Híradó20 milliárd forintot szán a kormány a Citadella felújítására
2020. november 25. 17:33

20 milliárd forintot szán a kormány a Citadella felújítására

20 milliárd forintot szán a kormány a Citadella felújítására – derül ki egy friss kormányhatározatból. Ebből csak idén 16 milliárdot költenek el. 730 millió forinttal pedig a debreceni repülőtér működését és járatindításokat támogatnak. A DK szerint felháborító, hogy milliárdokat költenek látványberuházásokra, miközben devizahitellel adósítják el az országot 30 évre.
2:17
HíradóA bérlők jobban járhatnak
2020. április 15. 18:32

A bérlők jobban járhatnak

Szállodai apartmanokat adnak ki hosszabb távra, albérletként egyes hotelek. Így próbálják csökkenteni az elmaradó turisták miatti veszteséget. A hotelek albérletpiaci megjelenése, és az eddig rövidtávra kiadott lakások hosszútávú hasznosítása a bérlőknek kedvez az általunk kérdezett szakemberek szerint: a koronavírus megjelenése óta a fővárosban tíz százalékkal csökkentek az albérletárak, a kiadó lakások száma pedig jelentősen nőtt.
29:16
Magyarul BalóvalEgyre felkapottabb a közösségi lakáskiadás
2016. november 23. 23:25

Egyre felkapottabb a közösségi lakáskiadás

Ha önnek van egy üres lakása, esetleg egy szobája, amit nem használ, megpróbálhatja néhány napra kiadni. Magyarnak vagy külföldinek, bárhol az országban. Ez az úgynevezett közösségi lakáskiadás, amely jellemzően olcsóbb, mint egy szálloda, Budapesten kezd nagyon menni. Olyannyira, hogy a Szállodaszövetség egyenlőtlen versenyt emleget, szigorúbb szabályozást akar és egyebek mellett bele akar beszélni a társasházak működésébe is. Mások szerint ez a lakáskiadás hajtja felfelé az albérletárakat. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese, Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke és Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője beszélget a témáról a Magyarul Balóval adásában.
2:41
HíradóLuxushotelekre költött Gaskó István?
2015. augusztus 17. 18:45

Luxushotelekre költött Gaskó István?

Több százezer forintot költött Gaskó István luxushotelekre a szakszervezet pénzéből- ezt állítja a VDSZSZ új elnöke. Bárány Balázs az RTL Híradónak azt mondta: a szakszervezet korábbi vezetője egy éjszakára több mint százötvenezret fizetett egy - a Várban lévő- luxushotelben. Gaskó István először nyilatkozott a Híradónak, azt mondta: a szakszervezeti munkához kapcsolódóan fogadott vendéget a luxuszállodában. Később azonban letiltotta az interjút. A BRFK hűtlen kezelés miatt nyomoz, az ügyészség pedig a VDSZSZ-szel kapcsolatos más ügyekben vizsgálódik.