JÁRVÁNY

2:39
HíradóKoronavírus: Magyarországon is megjelent az omikron variáns
2021. december 13. 18:20

Koronavírus: Magyarországon is megjelent az omikron variáns

Magyarországon is azonosították a koronavírus omikron variánsát – jelentette be az országos tisztifőorvos az állami televízióban. Müller Cecília elmondta, két ember fertőződött meg. Boldogkői Zsolt virológus az RTL Híradónak azt mondta, az új variáns miatt nem feltétlen kell korlátozásokat bevezetni, szerinte a harmadik oltás már hatékony védelmet nyújthat az omikronnal szemben.
2:31
HíradóLélegeztetőgépre került Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász
2021. december 7. 17:21

Lélegeztetőgépre került Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász

A friss adatok szerint 618 koronavírusos beteget lélegeztetnek és 224-en haltak meg egy nap alatt. Már csaknem 2 millió 800 ezer ember kapott három oltást. Először a Magyar Nemzet írt róla, hogy lélegeztetőgépre került Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász is. Egyes állami dolgozóknak jövő hétig kellene beoltatni magukat, különben fizetés nélküli szabadságra küldik őket. A rendvédelmi dolgozók szakszervezete haladékot kér. A belügyminisztérium válaszából az derül ki, erről hamarosan dönthetnek.
2:10
HíradóMár nincs elég férőhely az Egyesült Királyság karanténszállodáiban
2021. december 3. 16:48

Már nincs elég férőhely az Egyesült Királyság karanténszállodáiban

Nincs elég férőhely az Egyesült Királyság karantén szállodáiban, ezért a beutazási korlátozások miatt külföldön rekedt britek egyelőre nem tudják, mikor mehetnek haza. Románia péntek reggel különgéppel vitte vissza Marokkóból az ott rekedt utasokat. A koronavírus új változatának terjedését az utazási korlátozások sem állítják meg. Az Egyesült Királyságban végzett legújabb vizsgálatok alapján elképzelhető, hogy az omikron variáns ellen hatásos a három oltás.
4:33
FókuszIdeje lenne újra visszatérni a digitális oktatáshoz?
2021. november 30. 17:38

Ideje lenne újra visszatérni a digitális oktatáshoz?

Az iskolaigazgatók dönthessenek arról, hogy jelenléti, hibrid vagy digitális oktatás legyen saját intézményükben – ezt javasolja az Adom diákmozgalom a jelenleg kötelező jelenléti oktatás helyett. Amíg például Ausztriában az iskolákban hetente háromszor teljeskörűen tesztelnek mindenkit, és a szülőket arra kérik, hogy aki csak tudja, tartsa otthon a gyerekét, addig nálunk aki ezt szeretné, az sem teheti meg. Miért késnek a következetes és hatékony járványügyi intézkedések a magyar iskolákban?
2:36
HíradóA második oltási akcióhét elején csak lézengtek az emberek az oltópontokon
2021. november 29. 16:38

A második oltási akcióhét elején csak lézengtek az emberek az oltópontokon

Csak lézengtek az emberek az oltópontokon. Ezt tapasztalta az RTL Híradó a második oltási akcióhét első napján. Volt, aki viszont kimondottan azért várt egy hetet, mert el akarta kerülni a tömeget. A híradónknak nyilatkozó virológus szerint nagyon fontos, hogy minél többen oltassák be magukat, és szerinte nem igaz, hogy az oltások idézik elő a mutációkat. Jakab Ferenc szerint az új dél-afirikai variáns, az omikron bármikor elérheti Magyarországot is.
2:01
HíradóÚjabb, több mint félmillió adag antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok
2021. november 25. 17:26

Újabb, több mint félmillió adag antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok

Újabb, több mint félmillió adag antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok és a házi gyermekorvosok – jelentette be szerdán a kormány. Azt ígérik: a teszteket november végéig kiviszik a rendelőkbe. Októberben 800 ezer darabot kaptak a háziorvosok, amelyekről kiderült, hogy a lejárati idejük december 2. Az általunk megkérdezett háziorvosoknál még ebből, az októberi szállítmányból is maradt, amit a következő egy hét alatt nem használnak fel, az a kukába kerül.
6:37
HíradóNAGY MARCELL: Háborús medicina zajlik jelen pillanatban
2021. november 22. 14:09

NAGY MARCELL: Háborús medicina zajlik jelen pillanatban

A Magyar Orvosi Kamara titkára az RTL Híradónak azt mondta: az egészségügyben dolgozók munkáját három nagy probléma nehezíti. A létszámhiány, a megfelelő időközönként a legújabb kutatási eredményekkel frissülő szakmai protokoll hiánya, és az információhiány. Nagy Marcell szerint nem is az egészségügynek lenne fontos például azt tudni: a kórházban ápoltak közül mennyien kaptak korábban oltást. Bár a szakmai szervezetek kérték, a kormány továbbra sem adja ki ezeket az adatokat.
2:02
HíradóTöbb európai városban is zavargásba torkollott a korlátozások elleni tüntetés
2021. november 21. 18:25

Több európai városban is zavargásba torkollott a korlátozások elleni tüntetés

Rotterdam után Hágában is zavargásba torkollott a járvány miatt bevezetett intézkedések elleni tüntetés. A holland fővárosban bicikliket, kukákat gyújtogatott, tört-zúzott egy csoport. Beteget szállító mentőautó ablakát is bedobták kővel. Öt rendőr megsebesült, csaknem 20 embert letartóztattak. Szombaton tömegtüntetéseket tartottak Horvátországban és Olaszországban is a szigorítások miatt.
3:07
HíradóJön a teljes lezárás és a kötelező oltás Ausztriában
2021. november 19. 17:21

Jön a teljes lezárás és a kötelező oltás Ausztriában

Ausztriában már nemcsak az oltatlanok, hanem mindenki mozgását korlátozzák hétfőtől legalább tíz napra, de a járványhelyzettől függően akár 20 napra is. Az embereket otthoni munkavégzésre kérik, csak vásárolni és sportolni mehetnek ki a szabadba, bezárnak a nem létfontosságú cikkeket áruló üzletek, éttermek. Ráadásul február 1-étől mindenki számára kötelezővé teszik az oltást. Hogy mindez hogyan érinti az ott élőket, arról, egy Bécsben élő magyar nő mesélt az RTL Híradónak.
3:11
HíradóMinden eddigi rekordot megdöntött az új fertőzöttek száma Magyarországon
2021. november 19. 17:16

Minden eddigi rekordot megdöntött az új fertőzöttek száma Magyarországon

11 ezer 289 új esetet azonosítottak csütörtökön, 135-en pedig meghaltak. Az elmúlt egy hétben naponta átlagosan 130-an vesztették életüket, fél éve volt utoljára ilyen sok áldozata a járványnak. A rossz járványügyi adatok miatt az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ legfrissebb térképén a legsúlyosabb, vörös minősítést kapta egész Magyarország.
8:48
ReggeliJakab Ferenc: El fog jönni az az időszak, amikor szájon át bevehető gyógyszer lesz a covid ellen, de erre még várni kell
2021. november 19. 8:49

Jakab Ferenc: El fog jönni az az időszak, amikor szájon át bevehető gyógyszer lesz a covid ellen, de erre még várni kell

Számos nemzetközi és az Európai Uniót érintő kutatásban vesznek részt magyar szakemberek. Többek között Prof. Dr. Jakab Ferenc is, akivel országhatárokon átívelő kutatásairól és természetesen a járványhelyzetről is beszélgetünk. A virológus szerint biztosan el fog jönni az időszak, amikor szájon át bevehető gyógyszerünk lesz a covid ellen, erre azonban még várni kell.
2:19
HíradóGulyás: November végén, december elején tetőzhet a járvány
2021. november 18. 17:48

Gulyás: November végén, december elején tetőzhet a járvány

November végén, december elején tetőzhet a járvány - ezt mondta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. Szerdán 131-en haltak meg a koronavírus szövődményeiben és 606-an vannak lélegeztetőgépen. A Magyar Orvosi Kamara közleményében úgy fogalmazott, belefulladnak a betegekbe az sürgősségi osztályok. Zacher Gábor azt mondta, Hatvanban már megtelt a covid intenzív. Gulyás Gergely szerint azonban országosan még a kapacitások felénél sem járnak.
2:27
HíradóAz oltatlanok kétszeres eséllyel fertőződnek meg, mint az oltottak
2021. november 12. 17:29

Az oltatlanok kétszeres eséllyel fertőződnek meg, mint az oltottak

Az oltatlanok kétszeres eséllyel fertőződnek meg, és ötször akkora a kockázata annak, hogy meghalnak a koronavírus miatt, mint az oltottak. Erről a Semmelweis Egyetem szakembere beszélt egy konferencián. Közben elkészült az oltóanyagok hatásvizsgálata - ezt az Emberi Erőforrások Minisztere jelentette be. Azt mondta, ebből az derül ki, hogy a vakcinák 88-98% százalékban védenek a halállal végződő súlyos megbetegedéstől.
2:57
HíradóHétfőtől a kórházi ágyak 20 százalékát a koronavírusos betegeknek kell fenntartani
2021. november 12. 17:26

Hétfőtől a kórházi ágyak 20 százalékát a koronavírusos betegeknek kell fenntartani

Hétfőtől a kórházi ágyak húsz százalékát a koronavírusos betegek ellátására kell fenntartani. Ez derül ki abból az RTL Híradóhoz is eljutott utasításból, amit szerdán küldött el Kásler Miklós miniszter a kórházak vezetőinek. A minisztérium szerint a halasztható műtétek leállítását nem rendelték el, de a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint erre fel kell készülni. Elsőként az altató szakorvost igénylő beavatkozásokat halaszthatják.
2:21
HíradóKilenc vesekővel él, mégsem műtik meg
2021. november 10. 17:21

Kilenc vesekővel él, mégsem műtik meg

Empatikusan, megfelelő hangvétellel kell rendezni a műtéti lemondásokat. A Népszava szerint ez áll az Országos Kórházi Főigazgatóság centrumkórházak vezetőinek kiküldött levelében. E szerint az intézményi ágyak 20 százalékát fel kell szabadítani a Covidos betegek számára. Egy debreceni nő arról nyilatkozott híradónknak, hogy egy éve nem tud térdelni, guggolni és munkáját ellátni, most megint elhalasztották térdműtétjét. Egy budapesti férfi pedig arról panaszkodott, 9 vesekővel él, őt sem műtik meg, pedig hatalmas fájdalmai vannak.
2:06
HíradóKilenc városban emelkedik a koronavírus koncentrációja a szennyvízben
2021. november 10. 17:18

Kilenc városban emelkedik a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Özönlenek a kórházakba a súlyos állapotban lévő betegek – ezt mondta az RTL Híradónak Rékassy Balázs, egészségügyi közgazdász. Mára 8434 új fertőzöttet igazoltak és meghalt 98 beteg. 9 városban emelkedik a szennyvíz koronavírus koncentrációja a Népegészségügyi Központ szerint. Boldogkői Zsolt virológus az RTL Híradónak arról beszélt, a súlyos helyzet egyik fő oka, hogy a delta variáns ellenállóbb a korábbiaknál. Az Operatív Törzstől úgy reagáltak: az oltás a legnagyobb védelem.
2:28
HíradóNem engedik az önkénteseknek, hogy Covid osztályon segítsenek
2021. november 7. 17:17

Nem engedik az önkénteseknek, hogy Covid osztályon segítsenek

Tarthatatlanná vált a betegellátás minősége a kritikus ápolóhiány miatt, sőt vannak területek, ahol nincs is ellátás - erről az Orvosi Kamara győri elnöke beszélt az RTL híradónak. Szijjártó László korábban önkénteseket képzett csapatával, hogy segíthessenek a Covid osztályokon. Szerinte most, a negyedik hullámban nagy szükség lenne rájuk, de a kormányzat ezt nem engedi. A minisztériumtól nem kaptunk választ.
2:20
HíradóJelentősen nőtt az 50 év alattiak aránya a koronavírus áldozatai között
2021. november 6. 17:11

Jelentősen nőtt az 50 év alattiak aránya a koronavírus áldozatai között

Az áldozatok között jelentősen nőtt az 50 év alattiak aránya – derül ki híradónk elemzéséből. Boldogkői Zsolt biológus szerint ennek az lehet az oka, hogy az idősebbek között több az oltott, és a delta variáns a fiatalokat is támadja. Romániában nyilvánosságra hozták, hogy az oltottak közül hányan fertőződtek és haltak meg. A magyar kormány továbbra sem közöl ilyen adatokat.
2:20
HíradóHavasi Katalin: Egyre több a koronavírusos gyerek
2021. november 6. 17:05

Havasi Katalin: Egyre több a koronavírusos gyerek

Hétről-hétre egyre több a koronavírusos gyerek – ezt állítja a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke. Úgy tűnik, hogy míg korábban a gyerekek szinte észrevétlenül vészelték át a fertőzést, most jóval többen jelentkeznek tünetekkel. Torokfájás, gyengeség, és gyomorrontásos tünetekkel is visznek gyerekeket a Bethesda Gyermekkórházba, de a főigazgató szerint súlyos esettel még nem találkoztak.