IDŐJÁRÁS

5:58
ReggeliCsákánydoroszlón van olyan ház, ahol még mindig 30 centi magasan áll a víz
2023. augusztus 8. 9:02

Csákánydoroszlón van olyan ház, ahol még mindig 30 centi magasan áll a víz

Csákánydoroszló polgármestere, Horváth István Mihály telefonon jelentkezett be a Reggelibe, hogy elmondja a településsel kapcsolatos legfrissebb híreket. A hétvégi vihar után a Rába több házat is veszélyeztetett a településen, csónakkal lehetett csak közlekedni. 13 embernek kellett elhagynia az otthonát. A település vezetője azt mondta, a Rába lassú apadásnak indult, vannak olyan részei, ahol már gumicsizmával is meg lehet közelíteni az ingatlanokat.
2:12
HíradóMindent fotózzanak és pontosan dokumentáljanak – javasolja a biztosítók szövetsége
2023. augusztus 7. 18:53

Mindent fotózzanak és pontosan dokumentáljanak – javasolja a biztosítók szövetsége

Az elmúlt napok időjárása több milliárd forintba kerül majd a biztosítóknak – ezt mondja a Szövetségük. Négy nap alatt több tízezer bejelentés érkezett a társaságokhoz. Azt kérik, aki csak teheti, inkább online jelentse be a kárt. A MABISZ azt ajánlja, hogy a károsultak mindent fotózzanak le, és pontosan dokumentáljanak. Van olyan biztosító, ahol a bejelentett károkat most gyorsított ütemben, akár már a helyszíni szemle napján kifizetik.
3:04
HíradóAutókra dőlt fák, folyóvá vált utak – hatalmas pusztítást hagyott maga után az éjjeli vihar
2023. augusztus 5. 18:34

Autókra dőlt fák, folyóvá vált utak – hatalmas pusztítást hagyott maga után az éjjeli vihar

Hatalmas pusztítást végzett az éjjeli vihar az ország több pontján. Volt, ahol folyóvá váltak az utcák, egy ideig sok helyen nem volt áram. A katasztrófavédelem jóval több mint 2000 riasztást kapott. A károkat a legtöbb helyen még kora délután sem sikerült helyreállítani. Budapesten nagyon sok autót kidőlt fák rongáltak meg. Késések voltak a vonatközlekedésben, pár órára le kellett zárni a Liszt Ferenc Repülőteret is. Két repülőgép is megsérült a viharban. 
4:01
HíradóAz ország történetének eddigi legsúlyosabb árvize pusztít Szlovéniában
2023. augusztus 5. 16:21

Az ország történetének eddigi legsúlyosabb árvize pusztít Szlovéniában

Megáradt folyók, tönkrement utak, autók víz alatt és házakba betörő víz. Folytatódtak az esőzések miatti áradások Szlovéniában. Az ország északi részén a legkritikusabb a helyzet. Több települést is elvágott a víz a külvilágtól, több ezer háztartásban áram sincs. A szlovén vagy olasz tengerpartra készülőknek azzal kell számolniuk, hogy az A1-es autópálya néhány szakasza használhatatlan. Az ország kormányfője szerint ez Szlovénia eddigi legsúlyosabb árvize. Arra kérte az embereket, hogy maradjanak otthon.
2:01
Híradó„A Duna semmi ehhez képest” – elöntötte az eső az országot
2023. augusztus 4. 18:45

„A Duna semmi ehhez képest” – elöntötte az eső az országot

Villámárvíz öntötte el a Vas megyei Szentpéterfa szélső utcáját. Az éjszakai esőt már nem bírták a földek és a víz reggelre a településre zúdult. Volt olyan ház, amit homokzsákokkal védtek. Budapesten pincékbe, garázsokba, aluljárókba tört be az eső az éjjel. A nagy mennyiségű csapadék miatt a folyók vízszintje is jelentősen megemelkedett. Az előrejelzések szerint a következő napokban a Rába és a Dráva felső szakaszain eddig sosem látott nagyságú árvíz jöhet. 
VideóNyaraló magyarok pokoli élményei, az eltűnt hegymászó utolsó üzenete és a veterán testépítő megdöbbenése
2023. július 29. 14:17

Nyaraló magyarok pokoli élményei, az eltűnt hegymászó utolsó üzenete és a veterán testépítő megdöbbenése

Megnéztük, hogyan él a Legyen ön is milliomos! egyetlen nyertese, aki annak idején elvitte a műsor fődíját, megkérdeztük Opitz Barbit, mit gondol a róla szóló cikkek szexista címeiről, az egyetem előtt álló fiatalokat pedig arról faggattuk, itthon vagy külföldön képzelik el jövőjüket. Elindult a Celebrandi, Danics Dóra a földrajz és Magyarország rejtelmeiben veszett el randipartnerével, Schumacher Vandát pedig buta, szőke libának nézték. A hét videói.