GYEREK

0:31
FókuszElőzetes: Kiszámoltuk, mennyit költünk egy gyerekre
2021. március 5. 17:05

Előzetes: Kiszámoltuk, mennyit költünk egy gyerekre

Izgatott babavárás, amikor már előre megveszik a szükséges dolgokat. A leendő szülők azonban konkrét költségvetést ritkán készítenek. A pénzügyi tanácsadó szerint több mint félmillió forint az, amit a születésre készülve elköltenek, majd a gyerek három éves koráig közel két millió forint. De mihez kezdhetnek ott, ahol alig marad valami a hónap végén? Hogyan lehet előre tervezni?
2:27
HíradóKét jellegzetes tünet esetén azonnal sürgősségire kell vinni a gyereket
2021. január 25. 18:15

Két jellegzetes tünet esetén azonnal sürgősségire kell vinni a gyereket

Azonnal sürgősségire kell menni a gyerekkel, ha a covid miatti sokszervi gyulladásos tünetek közül legalább kettő jelentkezik egyszerre. Erről Novák Hunor gyerekorvos beszélt az RTL-nek. A szakember szerint ilyenkor nem ér rá megvárni a másnapi háziorvosi rendelést sem. Szombaton számoltunk be arról, hogy a koronavírus több tucat gyereknél okozott súlyos szövődményeket Magyarországon, de hogy pontosan hány ilyen eset volt, az emberi erőforrások minisztériuma továbbra sem árulja el.  
2:43
HíradóTöbb kisgyerek is súlyos szövődményekkel került intenzív osztályra Covid fertőzés után
2021. január 23. 18:18

Több kisgyerek is súlyos szövődményekkel került intenzív osztályra Covid fertőzés után

Több kisgyerek is súlyos szövődményekkel került intenzív osztályra, olyanok, akiknek korábban tünetmentes koronavírus- fertőzésük volt. Erről a szeretlekmagyarország.hu írt. Csak a Heim Pál kórházban 40 ilyen gyereket kezeltek az intenzíven vagy a belgyógyászati osztályon, nekik több súlyos gyulladásos betegségük lett a fertőzés után. Híradónknak a kórháztól azt írták: jelenleg 7 sokszervi gyulladásban szenvedő gyerek van náluk, közülük egyet ápolnak intenzív osztályon. Csak a hazaengedésük után 6 héttel derülhet ki, hogy teljesen meggyógyultak-e.
0:31
FókuszElőzetes: Balsai Mónit így még soha nem maszkírozták el
2020. november 28. 19:00

Előzetes: Balsai Mónit így még soha nem maszkírozták el

Színésznői karrierje során nem maszkírozták még el soha hasonlóképp - Balsai Móni nem csak jóval idősebb önmagára volt kiváncsi amikor Friderikusz Sándor meghívására igent mondott a férjével. A rendező Ujj Mészáros Károllyal a nyilvánosságtól távol élik életüket, fél éve már szülőkként. A Fókusz Plusznak a színésznő mesélt arról is hogyan változott meg minden bennük és körülöttük azóta, hogy örökbefogadták kisfiukat.
13:16
Házon kívülSok gyerek minősül speciális nevelési igényűnek, de csak töredékük kap megfelelő gondoskodást
2020. november 18. 0:30

Sok gyerek minősül speciális nevelési igényűnek, de csak töredékük kap megfelelő gondoskodást

A most 16 éves Milán édesanyja fia óvodás korában szembesült azzal, hogy a gyereke autista. A kisfiú hagyományos óvodákba járt, de dacára annak, hogy speciális nevelési igényű, nem kapta meg a szükséges fejlesztéseket. Az anya sok helyen próbálkozott, végül perre ment, és csak most, több mint egy évtized után kaptak kártérítést. Amivel már persze nem sokra mennek. Óvodától a középiskoláig ma körülbelül 90 ezer gyerek minősül speciális nevelési igényűnek, de csak töredékük kap olyan gondoskodást, amely mindegyiküknek jobbá tenné az életét.
11:34
Házon kívülKöhögő padtárs, igazoltan fertőzött osztálytárs: menjen-e suliba a gyerek vagy sem?
2020. október 14. 0:20

Köhögő padtárs, igazoltan fertőzött osztálytárs: menjen-e suliba a gyerek vagy sem?

Köhög a padtárs? Pozitív lett a tanár tesztje? Vagy egy másik gyereké az osztályból? Akkor menjen-e suliba a gyerek vagy sem? Mennyi szülő agyalhat most ilyen kérdéseken, amióta elkezdődött az iskola, és sok intézményt zárnak be időszakokra. Hiába kérik a szakszervezetek, a tanárokat vagy az óvodai dolgozókat nem kötelező tesztelni, mégis van, ahol ennek ellenére valamilyen rendszerességgel megcsinálják. És így derül fény a pozitív esetekre. Tanárral, szülővel és orvossal is beszélgettünk az aggodalmaikról.