KERESÉS search-close

gyalogos

57 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "gyalogos"

Nem adott elsőbbséget a gyalogosnak, 15 ezer forintra büntették

Kiskunhalason ellenőrizték a rendőrök az autósokat, azt figyelték, a sofőrök elengedik-e a zebrán közlekedő gyalogosokat. Az egyik sofőrt a közeli térfigyelő buktatta le, megbüntették. A rendőrök szerint a tavasszal indult zebraellenőrzési akció eredményes.

Kis híján még egy biciklin utazó gyereket is elgázolt a zebrán

Kis híján még egy biciklin utazó gyereket is elgázolt a zebrán, egy autós Kiskunfélegyházán. Az esetről egy másik sofőr készített felvételt, amit elküldött a vezess.hu-nak. Ezen látszik, hogy a szabálytalan autós hibába fékezett, már csak a zebra közepén tudott megállni. Egy gyalogos az utolsó pillanatban ugrott el a kocsi elől. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint, a rendszeresen szabálytalankodó sofőröknél csak idő kérdése, hogy mikor okoznak balesetet.

Az út közepén állt, elgázolták

Életveszélyesen megsérült a gyalogos, aki az út közepén állt, ekkor gázolta el egy autós szombat este a Csongrád megyei Sándorfalvánál. A sofőr azt mondta, próbálta kikerülni a sötét ruhában lévő férfit, de szemből is jöttek, így nem tudott mit tenni.

Kisfilmmel üzennek a rendőrök

Pörgős zene és egy több száz fős élőkép a rendőrség új balesetmegelőzési kisfilmjében. A Zala megyei rendőrök azt üzenik a rövidfilmmel, hogy ismerni kell és be is kell tartani a szabályokat, hogy kevesebb baleset történjen. A statisztikák szerint ugyanis évek óta egyre több balesetet okoznak szabálytalan gyalogosok és kerékpárosok.
A kisfilmet teljes hosszában ide kattintva nézheti meg.

Életveszélyben az elütött férfi

Betört a feje, életveszélyesen megsérült egy gyalogos, akit Makón gázoltak el. Információink szerint a férfi szabálytalanul ment át az úton. Egy korábbi, nagykanizsai gázolás ügyét pedig most zárta le a rendőrség. Vádemelést javasolnak egy 19 éves fiatalember ellen, aki tavaly karácsonykor a zebrán ütött el egy nagymamát és unokáját.

Későn vette észre a gyalogost, megpördült a zebrán

Későn vette észre a szaladó gyalogost, megpördült a zebrán - különös jelenetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája Kazincbarcikán. Egy négysávos úton, a zebrán átkelő gyalogost csapott el majdnem egy autó, végül megpördült, amikor elrántotta a kormányt. Az utóbbi időben több olyan felvétel is készült, ahol a zebrán a gyalogosokat veszélybe sodorták autósok.

HAJMERESZTŐ MANŐVEREK: Másodpercekre a tragédiától

Összegyűjtöttük az utóbbi hónapok legelképesztőbb autós manővereit. A legtöbb esetben csak pár másodpercen vagy centin múlott, hogy sikerült elkerülni az ütközést. Kezdjük a legfrissebbekkel… 

Élőhalottakkal riogat a rendőrség legújabb kampányában

Élőhalottakkal riogat a rendőrség legújabb balesetmegelőzési kampányában. A filmen zombiként telefonjukat nyomkodó emberek sétálnak az utcán, akik egyáltalán nem figyelnek a forgalomra. A rendőrség nem titkoltan sokkolni akar a videóval.

Halálra gázolták a gyalogost

A piroson szaladt át - halálra gázoltak egy gyalogost Budapesten. A tragédia a reggeli csúcsforgalomban történt a 11. kerületben. Az áldozat egy 26 éves nő. Bár piros volt a lámpa, ő mégis át akart szaladni a zebrán. Az éppen érkező kocsi sofőrje hiába fékezett. Az idős férfit nagyon megviselték a történtek, rosszul lett, a mentők a helyszínen megvizsgálták.

A zebra közepén gázolták el a gyalogost

Zebra közepén gázolták el egy gyalogost Kiskunhalason! Figyelmetlen lehetett az az autós, aki tegnap este Soltvadkert felé tartott az 53-as úton, Kiskunhalason. Egy forgalmas kereszteződésnél nem vette észre a zebrán érkező gyalogost, és elgázolta. A nő több métert repült, súlyosan megsérült.

Kislánya is mellette ült, amikor elgázolt egy gyalogost

Kislánya is mellette ült, amikor elgázolt egy gyalogost a Pest megyei Kemencén. Az apa a kocsi jobb hátsó részével sodorta el az idős asszonyt, aki súlyosan megsérült. A templomba tartott: át akart menni az úton, ahol nem volt zebra, ekkor érkezett a kocsi. A sofőr azonban nem állt meg segíteni, elhajtott a helyszínről. A rendőrök pár órával később elfogták.

Gyalogos gázolások országszerte

Alig két óra leforgása alatt három halálos gázolás is történt hétfő este. Budapesten a 19. kerületben gázoltak halálra egy nőt, aki át akart szaladni az úton. A Heves megyei Vámosgyörkön egy 59 éves, úton fekvő asszonyt ütött el egy kocsi, ő is azonnal meghalt. A Borsod megyei Szerencsen pedig egy 85 éves idős nőt gázolt halálra egy furgon sofőrje.

Gyalogost gázoltak halálra Kecskeméten

A férfi buszról szállt le, majd át akart menni az úton, amikor elütötte a kocsi. A sofőrnek nem esett baja. Ezen a szakaszon nincs közvilágítás, még vizsgálják, hogy ez közrejátszhatott-e a balesetben. Egy hónapon belül ez már a második halálos gyalogosgázolás Kecskeméten.

Az út szélén gázolták halálra Kecskeméten

Halálra gázoltak egy gyalogost Kecskemétnél szerdán sötétedés után. Úgy tudjuk: az áldozat az úton bolyongott, egy autós későn vette észre és már nem tudott időben megállni. Bár a mentők hamar kiértek, a 72 éves férfin már nem lehetett segíteni.

Zebrán ütötte el őket


szerző:
2018.06.09. 18:18
Zebrán ütötte el őket

Szörnyethalt egy 43 éves férfi, egy nőt pedig újra kellett éleszteni, miután elgázolta őket egy autó a zebrán Debrecenben.

 

Részegen, bedrogozva gázolhatott

Részegen, kábítószer hatása alatt vezetett a sofőr, aki elgázolt két gyalogost tavaly a fővárosban. A férfi ellen most emeltek vádat. Az egyik gyalogos, egy idős ember meghalt, a másik maradandó sérüléseket szenvedett, a gázoló mentőt sem hívott hozzájuk.

ÉLETMENTŐ: Centiken múlott a tragédia

Lendületesen érkezik a busz a megállóba. A fedélzeti kamera felvételén jól látszik, ahogyan a babakocsit toló nő ezután a megálló előtti zebrához ér. A buszt balról előző autós alig néhány centire állt meg a fiatal nő és gyereke előtt. Nagyon siethetett, mert alig, hogy átmentek előtte, rögtön gázt adott, és tovább hajtott.

Részeg volt az elgázolt gyalogos

A férfi a 87-es főúton sétált, akkor ütötte el egy autó. A sofőr azt mondta, hogy a szemből érkező kocsi elvakította, ezért nem vette észre időben a gyalogost. Utána pedig már hiába fékezett. Az elgázolt férfit súlyos sérüléssekkel vitték kórházba.

Zebrán gázolta halálra a busz

Szörnyethalt az a 23 éves nő, akit kedden este a zebrán ütött el egy helyi busz. Úgy tudjuk a sofőr nem vette észre a gyalogost, ezért történt a baleset. A helyiek szerint veszélyes a három sávos átkelő, és sok a figyelmetlen autós. Az esti tragédiát a térfigyelő kamerák is rögzítették, a rendőrök most szemtanúkat keresnek.

Sok volt a baleset az utakon

Hármas karambolt okozott egy autós Szentesnél, kedden este. Soltvadkertnél egy luxusautó lökött árokba egy kisteherautót, amelynek nem adta meg az elsőbbséget. Esztergomnál pedig halálra gázoltak egy gyalogost.

 

Villamos gázolt halálra egy gyalogost

Villamos gázolt halálra egy gyalogost kedden délelőtt, Budapesten. A nő a piroson akart átmenni, a villamos vezetője már hiába fékezett. Az asszony a jármű alá szorult, a tűzoltók szedték ki. A kereszteződésben hat lámpa is van a gyalogosoknak. Egyelőre vizsgálják, hogy az áldozat miért mehetett át a piroson.

Átérni a zebrán öt másodperc alatt – önnek menne?

Szinte lehetetlen átérni az egyik pécsi zebrán - az ugyanis mindössze 5 másodpercig teljesen zöld. Erről elsőként a szabadpécs írt. Van, aki még pirosnál elindul, különben nem érne át. A gyalogosoknak csak a hétvégén kell rohanniuk, hétköznap egy kicsit jobb a helyzet. A városüzemeltetési cég szerint viszont 5 másodperc teljes zöld után még 5 másodpercig villog a lámpa, ami szerintük elég kell legyen az átjutáshoz.

Belógnak a fák a járdára


szerző:
2017.07.02. 18:21
Belógnak a fák a járdára

Belelóg az útba, és a gyalogosakat is akadályozza egy új ágyásszegély Komáromban. Az önkormányzat szerint az útfelújítás alatt épített szegéllyel csak a fákat akarták megóvni, és a munka még nincs kész. Ahol lehet, visszabontják majd az útba belógó részeket.

Karambolozott, majd gyalogosok közé csapódott

Járókelők közé csapódott egy autó péntek este Budapesten. Egy hároméves kisfiút, az anyukáját és egy másik járókelőt is elgázolt. A kisgyereket életveszélyes állapotban vitték kórházba. A gázolás előtt két autó karambolozott, az egyik az ütközés után felhajtott a járdára, így ütötte el a gyalogosokat. Először a környéken lakók próbáltak a sérülteknek segíteni, köztük Kovács Patrícia színésznő.

Meghalt a sötétben elgázolt gyalogos

Belehalt a sérüléseibe az a gyalogos, akit Kecskemét határában gázolt el egy autós éjszaka. A férfi az út szélén gyalogolt, sötét ruhában, nem volt rajta láthatósági mellény sem, így a mögötte érkező autó vezetője az utolsó pillanatban vette észre. A sofőr már hiába fékezett, elgázolta a gyalogost.

Három gyalogost ütött el, egyikük meghalt

Börtöndolgozó gázolt halálra egy nőt a Fejér megyei Nadapon. Az asszony testvérével és annak élettársával ment volna dolgozni reggel, amikor elütötték őket. Egyikük olyan súlyosan megsérült, hogy szörnyethalt. Még nem tudni, hogy az autós vagy a gyalogosok hibáztak-e. Az egyik sérült férje könnyeivel küszködve mesélt Híradónknak.

Felfüggesztett börtön a verekedő sofőrnek

Egy év hat hónap felfüggesztett börtönt kapott a verekedő pécsi buszsofőr. Tavaly júniusban ütött meg egy gyalogost, miután az szabálytalanul lépett elé egy négy sávos úton. A sofőr vészfékezett, hogy elkerülje a balesetet. Ettől olyan ideges lett, hogy leszállt, és megütötte a gyalogost, aki elesett és beütötte a fejét. Egyik rokona erre kővel dobta be a busz üvegét.

Nagymamák láthatósági mellényben

Láthatósági mellényben görkorcsolyázó és seprűn repülő nagymama is szerepel a „Tedd láthatóvá a nagyit!” pályázatra érkezett fotókon és videókon. A rendőrség és a diákújságírók országos egyesülete közös kampányában hívta fel a nagyszülők figyelmét a biztonságos gyalogos- és kerékpáros közlekedésre.

Zebrán gázolták halálra


szerző:
2015.12.12. 18:05
Zebrán gázolták halálra

Halálra gázolt, majd cserbenhagyott a zebrán egy 25 éves lányt egy autós a budapesti rakparton. A lány életéért majdnem egy órán át küzdöttek a mentők, de már nem tudtak segíteni. A gázoló nőt órákon belül elkapták a rendőrök, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Gyalog indultak Budapestre


szerző:
2015.09.07. 21:30
Gyalog indultak Budapestre

Továbbra is nagyon feszült a helyzet a magyar-szerb határon, Röszkénél. Menekültek egy csoportjának este sikerült áttörni a rendőrsorfalat a tábornál, és több száz menekült gyalog indult el az M5-ös autópályán. Ráadásul a forgalommal szemben indultak el Budapest felé, a sztráda egy szakaszát lezárták. Azt kifogásolják, hogy a túlzsúfolt táborban továbbra is lassú az ügyintézés, miközben minél hamarabb szeretnének Németországba jutni. Egy ideig a rendőri fellépés ellenére sem hátráltak meg. Később azonban rájöttek, hogy túl messze van Budapest, ezért mostanra a menekültek nagy többségét visszavitték a röszkei táborba.

Összeverekedett a buszsofőr és a gyalogos

Rátámadt egy buszsofőr egy gyalogosra, mert az szabálytalanul átfutott az úton, Pécsen. Legalábbis ezt állítja a férfi családja. A rokonok szerint a sofőr a férfi fejét a földhöz verte. A busztársaságnál azonban azt mondják, a vezető csak segíteni akart, amikor kiszállt.

Előzetes: Buszsofőr támadt gyalogosra?

Rátámadt egy buszsofőr egy gyalogosra, mert az szabálytalanul átfutott az úton, Pécsen. Legalábbis ezt állítja a férfi családja. A rokonok szerint a sofőr a férfi fejét a földhöz verte. A busztársaságnál azt mondják, a sofőr csak segíteni akart, ezért szállt ki, és éppen ő volt az, akit megtámadtak. Még a busz ajtaját is betörték egy kővel. A rendőrség garázdaság miatt nyomoz. Részletek hat órakor az RTL Híradóban.

Részegen gázolt el öt gyalogost


szerző:
2014.11.09. 18:05
Részegen gázolt el öt gyalogost

Részegen hajtott a gyalogosok közé egy uatós a Veszprém megyei Nagytevelnél hajnalban. Egy 19 éves édesanya meghalt a balesetben, négyen pedig súlyos, illetve életveszélyes állapotban vannak.

Gyalogosokat gázolt el egy autó Budapesten

Két gyalogost ütött el egy autó Budapesten a XIII. kerületben kedd délután; a két embert kórházba szállították.

Meghalt az elgázolt férfi


szerző:
2011.10.03. 14:47
Meghalt az elgázolt férfi

Belehalt sérüléseibe az a 71 éves férfi, akit vasárnap elsodort egy autó Nyíregyházán.

Halálos gázolás Aszódon


szerző:
2011.08.31. 19:47
Halálos gázolás Aszódon

A 82 éves asszonyt a zebrán gázolta halálra a gépkocsi.

Zebrán ütöttek el egy nőt


szerző:
2011.08.26. 11:52
Zebrán ütöttek el egy nőt

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt az idős nőt, akit péntek reggel a zebrán gázoltak el Miskolcon.

Elszaladt a járdán gázoló


szerző:
2011.06.16. 08:15
Elszaladt a járdán gázoló

Terepjárójával a járdára hajtott, és ott elütött egy 31 éves férfit egy ismeretlen személy.

Segítség nélkül távozott a gázoló

Elütött, majd magára hagyott egy sérült, 67 éves asszonyt egy miskolci autós.

Fókusz 11-01-06


szerző:
2011.01.06. 20:40
Fókusz 11-01-06

Fókusz: Celebparádé - A világ leghíresebb emberei ölelgették riportereinket, sztárok csak a Fókusz kamerája előtt! Zebrakommandó - Miért nincs biztonságban a gyalogos az átkelőn? Rendhagyó autós teszt meghökkentő eredménnyel. Halálos ugrás - A magyar bázisugró Svájcban szenvedett balesetet, pedig ő volt a legtapasztaltabb a csapatban.

Belehalt a kétszeri gázolásba


szerző:
2010.12.12. 20:58
Belehalt a kétszeri gázolásba

Két autó is elütötte a vasárnap este halálos balesetet szenvedett gyalogost. A férfi nem a gyalogátkelőn közlekedett.

Megszaporodtak a halálos gázolások

Szegeden kedden reggel idős embert is halálra gázoltak, hétfőn pedig egy kecskeméti fiatalembert hagytak cserben.

Visszatértek a Combinók a Margit hídra

A hétfői üzemkezdettől ismét járnak a 4-es és 6-os villamosok a Margit hídon.

Zebrán hajtott neki a kislánynak


szerző:
2010.09.28. 16:47
Zebrán hajtott neki a kislánynak

Elsodort egy kislányt, majd elhajtott a helyszínről egy 17 éves szegedi fiatal hétfő délután.

Gyalogosok foglalták el a sugárutat

Egész hétvégére lezárták a budapesti Andrássy utat az Autómentes Hétvége miatt.

Gyalogosok akadályozták meg az erőszakot

A megtámadott nő kiáltásaira többen felfigyeltek, és segítségére siettek.

Gyalogost gázoltak Debrecenben


szerző:
2010.03.12. 11:24
Egyre többen gyalogolnak a sztrájk miatt

A BKV buszai, villamosai ritkán járnak, kocsival pedig a dugók miatt nehéz haladni.

Nyeregben érezhetik magukat a biciklisek

Az új KRESZ értelmében január elsejétől a biciklisták már akkor is bemehetnek az egyirányú utcákba, ha azokban nincs biciklisáv.

Gyalogost gázoltak Pest megyében


szerző:
2009.12.12. 20:16
Autósra rontott egy pécsi gyalogos

Az ablakon keresztül akarta kirángatni a sofőrt egy gyalogos, de pechjére a rendőrők is látták ezt.

Gyalogost gázoltak az M0-áson


szerző:
2009.09.05. 10:57

Gyalogost gázolt a részeg anya


szerző:
2009.06.25. 19:48
Gyalogost gázolt a részeg anya

Elsodorta a gyalogost, majd miután megállt, nem hagyták továbbmenni.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való