FÓKUSZ

2:57
Fókusz
2017. február 7. 19:00

Az amerikai demokrácia

Világszerte tüntetnek ellene, világcégek és világsztárok tiltakoznak és tartják nagyon távol magukat Donald Trump intézkedéseitől. Az új amerikai elnök bevándorlási rendelkezései hihetetlen tiltakozási hullámot váltottak ki. De, nem feltétlenül ezek miatt fordulhat elő, hogy a jogszabályokat felfüggesztik. Az amerikai demokrácia több szempontból is másként működik, mint például a miénk. Ott például egy kerületi, vagy állami bíró is dönthet úgy, felülbírálja az elnöki rendeletet.
0:30
Fókusz
2017. február 6. 19:20

Hősiesen harcol Bublé fia

Michael Bublé három éves fia legyőzte a rákot. Legalábbis ezt állítja az énekes sógornője. A család tavaly novemberben jelentette be, hogy Noah-nál májdaganatot diagnosztizáltak. Bublé és színésznő felesége azóta visszavonultan, a kisfiúk gyógyíttatására koncentrálva élnek. Nemrég túlestek egy négy hónapos kemoterápián. Édesapja szerint mostanra sokkal jobban van a fia. Közösségi oldalán azt írta, nagyon hálásak, hogy bejelenthetik, hogy Noah remekül halad a kezeléseivel, és az orvosok nagyon optimisták a kisfiuk jövőjét illetően.  
3:48
Fókusz
2017. február 6. 19:05

Damu Roland harcol a kislányáért

Damu Roland kilenc hónapja nem fogyaszt alkoholt, új párkapcsolata van, és ahogy mondja, állandóan dolgozik. Most pedig szeretné magához venni kilenc hónapos kislányát, Maját. Ráadásul úgy érzi, magyarázkodnia kell a róla sajtóban megjelent cikkek miatt. Több mint fél évig tudatosan távol tartotta magát a médiától. Legutoljára tavaly májusban adott interjút a Fókusznak egy nagyon rossz időszak után.
4:58
Fókusz
2017. február 6. 19:00

Exkluzív interjúk a Super Bowl győztes csapat játékosaival

A magyar amerikai foci válogatott irányítója, Bencsics Márk és a Sport Tv kommentátora Faragó Richard a helyszínről tudósította végig az eseményeket. Még a legendás amerikai sportcsatorna az ESPN is írt egy cikket arról milyen nagy szó, hogy magyar nyelven közvetítik a döntőt. Ráadásul az elképesztő szurkolói hangulaton túl, a mérkőzés előtt a bajnokcsapat játékosait is kérdezhették.
1:24
Fókusz
2017. február 3. 19:25

Hatalmas sikerrel zárult az Ökumenikus Segélyszervezet összefogása

Pénteken egy sajtótájékoztatón mondott köszönetet a szervezet minden támogatójának az Ökumenikus Segélyszervezet képviselője. A jótékonysági akcióban segített a Fókusz Plusz is, melynek rendkívüli különkiadása alatt rengetegen tárcsázták az 1353-as adományvonalat. Közel kétszázhúsz millió forint gyűlt össze az adományokból, amelyből a Fókusz Plusz különkiadása hetvenötmillió forinttal járult hozzá a sikerhez.  
4:14
Fókusz
2017. február 3. 19:10

Rendhagyó látogatás: Mi lett a volt Malévosokkal?

Olyan sokszor lehetett látni azt a felvételt, ahogy a Malév utolsó járata landol. Sok tárgy és repülő hirdeti még a Magyar Légiközlekedési Vállalt nevét. A ferihegyi repülőtér mellett kialakított szabadtéri  múzeumban a magyar repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete látható a LI2-estől a TU 154-esig. Az utolsó évtized azonban egyelőre kimaradt. Vajon újra életre kelthető lenne egy nemzeti légitársaság? Ennek járt utána a Fókusz stábja!  
0:28
Fókusz
2017. február 1. 19:17

Oscar-díjas sztárok húztak korcsolyát

Oscar díjas sztárok – és Justin Bieber is korcsolyát húzott az NHL jégkorong liga gáláján. Tim Robbins, Cuba Gooding Jr. és a kanadai származású énekes is Wayne Gretzky csapatát erősítette, és Bieber esetében ezt lehet szó szerint venni. A sokak által kritizált popsztár ugyanis kifejezetten sportos, nagyon ügyesen korizik, és jól bánik a bottal is. Ez kanadai létére mondjuk nem olyan meglepő, az már inkább, hogy focizni is jól tud.
0:32
Fókusz
2017. február 1. 19:15

Valóságshow főszereplője lesz Pumped Gabo

Valóságshow főszereplője lesz Pumped Gabo és barátnője, Sebestyén Ági. A műsor felvételei már elkezdődhettek, a nézők tavasszal láthatják majd a féktelen kalandokat az RTL Spike csatornán. A reality Gabo és barátainak mindennapjairól szól majd, így feltűnik majd benne a srác több kedves ismerőse is, például a ValóVilágban is szereplő Soma és Viviven, illetve a kerek domborulatairól ismert Pecija Snezi is.
5:10
Fókusz
2017. február 1. 19:05

Több százmillió forintba kerül Putyin látogatása

Több százmillió forintba kerül majd Vlagyimír Putyin fél napos budapesti látogatásának biztosítása. Ezt a magyarok állják. Az orosz elnök az egyik legjobban őrzött ember a Földön. Páncélozott német luxusautója még a kézigránát támadásnak is ellenáll. Csütörtökön több órára gyakorlatilag lezárják a belvárost, ahogy a repteret is az érkezése és a távozása idején. A magyar légtérben Gripenek kísérik majd az orosz elnöki gépet. A Fókuszban láthatják, hogy a testőrei milyen trükkökkel védik Vlagyimir Putyint.