FARM

Ezért imádják Fördős Zét a nézők – íme, a legjobb tévés pillanatai

Ezért imádják Fördős Zét a nézők – íme, a legjobb tévés pillanatai

BelföldMegvan Az álommeló győztese meg Novák Katalin gazdasszonya, és az is kiderült, kik lesznek a ValóVilág első beköltözői
2024. május 4. 20:03

Megvan Az álommeló győztese meg Novák Katalin gazdasszonya, és az is kiderült, kik lesznek a ValóVilág első beköltözői

Javában dübörög a választási kampány, amit a Fidesz például rengeteg pénzzel is megtol. Kiderült, százszor annyit költöttek a kampány első hetében a Facebookon hirdetésekre, mint a Momentum, és ezerszer annyit, mint a DK. És ha már pénz, az rtl.hu kiderítette: több milliós rezsiszámlája van két volt köztársasági elnöknek is, de nem kell aggódniuk miatta, mindet az adófizetők állják. Ahogyan Novák Katalin titkárságát és gazdasszonyát is. Már meg is van, ki nyerte el ez utóbbi posztot, ahogyan pénteken az is kiderült, ki lett Az álommeló győztese és Balogh Levente új elnöki asszisztense. De nemcsak ennek örülhetünk, hanem annak is, hogy vasárnap kezdődik a ValóVilág 12. évada, mi pedig megmutatjuk, kik lesznek az első beköltözők. 
7:05
FókuszÖt saját gyermekük mellett két nevelt gyerekről is gondoskodnak – így él a Farm szerelmespárja, Brigi és Gergő
2024. április 30. 21:19

Öt saját gyermekük mellett két nevelt gyerekről is gondoskodnak – így él a Farm szerelmespárja, Brigi és Gergő

Hanga Brigitta és Dániel Gergő 8 éve ismerkedtek meg az RTL Farm című műsorában. Mára hatalmas család lettek. Szerelmüket két közös gyerkőccel pecsételték meg, mellettük pedig még nevelnek egy 6 és fél éves kislányt és egy 2 és fél éves afrikai származású kisfiút. Brigi és Gergő ugyanis nevelőszülők lettek. 
5:55
Cápák között„Nem tudok a régi cégemből egy fikarcnyit se adni” – a villanypásztor influenszer ajánlata sokkolta a Cápákat
2024. február 4. 20:40

„Nem tudok a régi cégemből egy fikarcnyit se adni” – a villanypásztor influenszer ajánlata sokkolta a Cápákat

A Nexon Farm vállalkozója, Jánosi Levente megosztotta a befektetőket a Cápák között stúdiójában. Moldován András és Sárospataki Albert úgy érezte, hogy az influenszer ajánlata komolytalan. Velük ellentétben Balogh Petya és Dr. Varga Eszter megpróbált segíteni Leventének, de befektetés helyett inkább tanácsadót javasoltak a villanypásztor vállalkozás külföldi terjeszkedéséhez. 
2:19
Cápák közöttTíz évesen csinálta első elektromos készülékét a villanypásztor influenszer
2024. február 4. 20:40

Tíz évesen csinálta első elektromos készülékét a villanypásztor influenszer

Jánosi Levente egy erdélyi kisfaluból érkezett a Cápák elé, hogy bemutassa saját fejlesztésű termékét. Elmesélte, hogy nehéz gyerekkora volt, szülei állattenyésztéssel foglalkoztak, ami nem egyszerű feladat a medvék lakta vidéken. Miután tíz évesen megoldotta a család biztonsági problémáját, szeretett volna kitörni a szűkös körülményeiből. Elkezdett tanulni, hogy továbbfejlessze terméket, amire olyan nagy lett a kereslet, hogy állítása szerint már nem tud eleget tenni a megrendeléseknek. Nexon Farm vállalkozásához új céget alapítana, melyből most 10% tulajdonrészt ajánlott fel 2 millió euróért a Cápáknak.
11:46
Házon kívülHa kell, autó helyett szamaras kocsival szállítják az ételt – a túlélésért küzd a fogyatékkal élőket segítő Szimbiózis Alapítvány
2022. október 19. 6:13

Ha kell, autó helyett szamaras kocsival szállítják az ételt – a túlélésért küzd a fogyatékkal élőket segítő Szimbiózis Alapítvány

Nagy bajban van a rezsiemelés miatt egy miskolci alapítvány, ami körülbelül 500 családnak segít már 20 éve. Jól menő farmot, lakóotthonokat és segítő hálózatot üzemeltetnek. 330 embernek adnak munkát: a többségük megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő. A Házon kívül a túlélésért folytatott küzdelemről készített riportot.
4:53
FókuszA Farmból megismert Briginek és Gergőnek 7 tagúra bővült a családja!
2018. december 6. 17:45

A Farmból megismert Briginek és Gergőnek 7 tagúra bővült a családja!

Bővült a család a Farm szerelmespárnál. Brigi és Gergő egy kislány nevelőszülei lettek, így a hat tagú família, hét tagúra nőtt. Még 2016 év végén jött a hír, hogy Brigi a közös gyermeküket hordja a szíve alatt. A pár egy percig sem titkolta, hogy csalódottak voltak a baba neme miatt, hiszen a három fiú után végre egy kislányt vártak, ezért Gergő már akkor pedzegette az örökbefogadás lehetőségét. Végül a nevelőszülőség mellett döntöttek, és így került hozzájuk az akkor 5 hónapos kislány. A nevelőszülőség szépségeiről még többet mesélnek: ITT!
9:45
Anikó ShowFarm Márk úgy érzi, hogy Saci miatt érdemes megváltoznia!
2017. július 10. 17:22

Farm Márk úgy érzi, hogy Saci miatt érdemes megváltoznia!

Márk egy évvel ezelőtt a Farmban próbált szerencsét, most pedig azért jött el az Anikó Show-ba, hogy megnyugtassa féltékenykedő barátnőjét. Márk egy szoláriumban dolgozik, és bár a műsor után sok lánnyal keveredett össze, most rátalált a szerelem. A 22 éves srác tudja, hogy Sacit bántja, mikor túl közvetlen a vendégekkel, de most ország-világ előtt megígérte, hogy miatta változtat a viselkedésén, és megpróbál kevésbé nyitott lenni.