ELLÁTÁS

2:26
HíradóAmíg magas a koronavírusos betegek száma Ajkán, nem lesz traumatológiai és neurológiai ellátás
2021. december 20. 18:00

Amíg magas a koronavírusos betegek száma Ajkán, nem lesz traumatológiai és neurológiai ellátás

Amint csökken a koronavírusos betegek száma, ismét lesz traumatológiai és neurológiai ellátás az ajkai kórházban. Addig Veszprémben látják el a betegeket. A döntés miatt akkora a felháborodás Ajkán és környékén, hogy a helyi Fidesz és a kórházi vezetők sajtótájékoztatón igyekeztek megnyugtatni a kedélyeket. Ajka ellenzéki polgármestere azt kifogásolja, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást az átszervezésről.
1:48
HíradóKásler: Nem távoznak, hanem ezrével érkeznek dolgozók az egészségügybe
2021. július 10. 18:36

Kásler: Nem távoznak, hanem ezrével érkeznek dolgozók az egészségügybe

Csak a kisebb sérüléseket tudják ellátni a zalaegerszegi kórházban, miután a felmondási idejük alatt nem tudták pótolni az intézményből távozó hét traumatológust. A súlyosabb sérülteket máshova irányítják. Az Emberi Erőforrások minisztere szerint nem távoznak, hanem ezrével érkeznek dolgozók az egészségügybe. A DK viszont úgy látja, gazdátlan az egészségügy Magyarországon.
2:26
HíradóMakón bezárt a pszichiátria, Szegeden pedig csak a korábbi ágyszám töredékén van ellátás
2021. június 18. 18:18

Makón bezárt a pszichiátria, Szegeden pedig csak a korábbi ágyszám töredékén van ellátás

Makón bezárt a pszichiátria, Szegeden pedig csak a korábbi ágyszám töredékén van ellátás - erről beszélt a Csongrád-Csanád megyei orvosi kamara elnöke a Szeged TV-ben. Szerinte a makói ellátás munkaerőhiány miatt szűnt meg. Az egészségügyi ellátások egy hónapja indultak újra. Az Országos Kórházi Főigazgatóság azt írta az RTL Híradónak, hogy az ágyak nem szűntek meg, a koronavírus miatt szünetel a makói ellátás.
2:37
HíradóMűtétje után hazaküldték, a kórházi osztályok egymás között küldözgették az agydaganatos asszonyt
2021. május 6. 18:20

Műtétje után hazaküldték, a kórházi osztályok egymás között küldözgették az agydaganatos asszonyt

A járványra hivatkozva műtétje után egy-két nappal hazaküldték, elmaradt a kezelése, vagy épp a kórházi osztályok egymás között küldözgették agydaganatos nővérét - erről panaszkodott egy mezőfalvi asszony húga az RTL Híradónak. 48 éves testvére végül márciusban otthon, szerettei karjaiban halt meg. A gyászoló testvér azután döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza történetüket, hogy tegnap bemutattunk egy veresegyházi férfit, aki feleségét veszítette el hasonló körülmények között.
6:10
HíradóMEGRÁZÓ: „Vegyük tudomásul, hogy súlyos beteg, nincsen hely, mert covid van”
2021. május 6. 17:00

MEGRÁZÓ: „Vegyük tudomásul, hogy súlyos beteg, nincsen hely, mert covid van”

Halasi Hajnalkánál négy és fél éve diagnosztizáltak először rákot. A mezőfalvi asszony küzdött, jobban lett, de tavaly októberben agydaganatot fedeztek fel nála. Sugárterápiára küldték, ekkor kezdődött a kálváriája. A kezelések után ugyanis elzáródott az epevezetéke. Műteni kellett. Ehhez viszont két negatív PCR teszt kellett. Egy hétre megoperálták, majd a járványra hivatkozva műtétje után egy-két nappal hazaküldték. Egy darabig javult az állapota, de ismét rosszabbul lett. Többször is be kellett vinni sürgősségi osztályra, ahonnan testévre szerint mindig elküldték. Halasi Judit szerint a magyarázat mindig az volt, hogy a covid miatt nincs hely.
2:52
HíradóSokan mehettek magánorvoshoz
2021. május 3. 18:21

Sokan mehettek magánorvoshoz

Jóval több szakdolgozóra lenne szükség, hogy a covid miatt ellátás nélkül maradt többi beteget el tudják látni a kórházak, szakrendelők - ezt mondta Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, az Új Világ Néppárt elnökségi tagja az RTL Híradónak. A járvány miatt rengeteg nem sürgős műtét, szakorvosi vizsgálat, daganatos kivizsgálás maradt el a szakértők szerint. Sokan magánellátásba mentek. A Magyar Orvosi Kamara alelnöke vasárnap azt mondta az RTL Híradónak, hogy az elmaradt ellátások miatt 5-10 év múlva jóval nagyobb lehet a halálozás.
2:37
HíradóKásler Miklós szerint meg sem rendült az egészségügy
2021. március 30. 18:33

Kásler Miklós szerint meg sem rendült az egészségügy

Meg sem rendültünk – ezt nyilatkozta Kásler Miklós miniszter a Hír TV-ben, amikor az egészségügy állapotáról kérdezték. Ezt visszautasítja egy önkéntes, aki Covid-részlegen vállalt munkát és belelátott egy budapesti kórház mindennapjaiba. Szerinte senkit sem hagynak ellátatlanul, de sok feladatra már nincs kapacitás. Pengeélen táncol az ellátórendszer – ezt már egy másik orvos mondja, aki szintén beszélt Híradónknak önkéntes munkája tapasztalatairól.
3:13
HíradóA kórházakban egyre több a covidos beteg, ezért átszervezik az ellátást
2021. március 13. 18:06

A kórházakban egyre több a covidos beteg, ezért átszervezik az ellátást

Balassagyarmatról az egy órás autóútra lévő Salgótarjánba, Mosonmagyaróvárról a 42 km-re lévő Győrbe mennek szülni a kismamák, mert a kórházakban egyre több a Covidos beteg, ezért átszervezik az ellátást. Az Orvosi Kamara Győr-Moson Sopron Megyei területi vezetője szerint betegbiztonsági okokból ez nem biztos, hogy átgondolt lépés volt. Közben már 989 koronavírusos beteg van lélegeztetőgépen. A minisztérium szerint kezelhető a helyzet.
1:38
HíradóA Balaton-parton attól tartanak, hogy ellátási problémákat okozhat, ha tömegek érkeznek
2021. március 9. 17:55

A Balaton-parton attól tartanak, hogy ellátási problémákat okozhat, ha tömegek érkeznek

Még otthon vásároljanak be – ezt kéri a Balatoni Szövetség elnöke azoktól, akik a március 15-i hosszúhétvégét a nyaralójukban töltenék. A Balaton-parton attól tartanak, hogy ellátási problémákat okozhat, ha tömegek érkeznek a tóhoz. A balatonfenyvesi polgármester szerint ráadásul a környéken elérhető internet szolgáltatás sem feltétlenül alkalmas arra, hogy tömegek dolgozzanak távmunkában a Balatonnál.
1:42
HíradóTöbb alapvető árucikk forgalmazását is korlátozni kellett a brit Tesco-áruházakban
2020. december 24. 17:18

Több alapvető árucikk forgalmazását is korlátozni kellett a brit Tesco-áruházakban

Több alapvető árucikk forgalmazását is korlátozni kellett a brit Tesco-áruházakban, nehogy kifogyjanak belőlük a nemzetközi teherforgalom lebénulása miatt: tojásból, rizsből, szappanból és vécépapírból maximum három csomaggal vehet minden vásárló. A német Lufthansa zöldségekkel és gyümölcsökkel megrakott különjáratokat indított a szigetországba, hogy megelőzzék az esetleges áruhiányt.
2:35
HíradóCsaknem 6500 új fertőzött egy nap alatt
2020. november 16. 18:09

Csaknem 6500 új fertőzött egy nap alatt

Rekordot döntött a napi új fertőzöttek száma. A reggeli adatok szerint az elmúlt 24 órában csaknem 6500 új koronavírus fertőzöttet azonosítottak és 93-an vesztették életüket a fertőzés miatt. Lélegeztetőgépen jelenleg 582 beteg van. Orbán Viktor szerint intenzív terápiás ágyakból még háromszor annyi van, mint ahányan most ilyen ellátásra szorulnak. A Magyar Orvosok Szakszervezete szerint az ágyak száma önmagában semmit nem jelent a betegek ellátása szempontjából.
2:47
HíradóRettenetes állapotokról beszélt egy pécsi professzor az ottani intenzív ellátásról
2020. november 13. 18:00

Rettenetes állapotokról beszélt egy pécsi professzor az ottani intenzív ellátásról

Rettenetes, végveszélyig sodró állapotról beszélt egy pécsi professzor az ottani intenzív ellátásról egy online konferencián. A miniszterelnök az állami rádióban közben azt mondta: 99 százalék, hogy az egészségügy ennyi szakemberrel is működőképes marad. Egy nap alatt 99 koronavírus beteg halt meg. Zacher Gábor az RTL Híradónak arról beszélt: naponta fordul elő, hogy a beteg a saját lábán besétál a kórházba, majd 1-2 órán belül lélegeztetőgépre kerül.
2:35
HíradóKeddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket
2020. november 7. 18:06

Keddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket

Keddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket és szinte minden kórházat kijelölnek koronavírusos betegek ellátására - erről döntött az Emberi Erőforrások minisztere. Ezzel Kásler Miklós azt szeretné biztosítani, hogy minden koronavírusos beteget el tudjanak látni. Szombaton újabb szomorú rekord dőlt meg: 107 koronavírussal fertőzött beteg hunyt el egy nap alatt és több, mint 5300 új fertőzöttet is találtak. A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint már most is akadnak olyan kórházak, ahol kritikus a helyzet.
2:33
HíradóFolyamatos az egészségügyi dolgozók átvezénylése a Covid betegek ellátására
2020. október 6. 18:10

Folyamatos az egészségügyi dolgozók átvezénylése a Covid betegek ellátására

Folyamatos az egészségügyi dolgozók átvezénylése a Covid betegek ellátására. A győri kórházba 17 főt vezényeltek át. A legtöbbjüket a soproni kórházból. Az ajkai kórház pedig közleményben elismerte, hogy 30 dolgozó érkezett hozzájuk Veszprémből. Egyre több koronavírusos beteget szállítanak a szekszárdi kórházba, ahová 24 dolgozót irányítottak át máshonnan. A ma elfogadott új törvény értelmében kétszer egy évig kirendelhetők az orvosok más intézményekbe. A Híradónk által megkérdezett egészségügyi szakmenedzser azt mondja, ez aggályos.
11:16
FókuszMennyibe kerül egy gyerek felnevelése?
2020. június 29. 19:09

Mennyibe kerül egy gyerek felnevelése?

24,5 millió forintba kerül egy gyerek felnevelése a szülőknek – A Fókusz szakértőkkel számolta ki, hogy a terhességtől a gyerek huszonegy éves koráig mire és mennyit költhetnek a szülők. Ebben az összegben normál állami oktatással, a ruháztatás, etetés, szükséges orvosi ellátás és természetesen esetleges iskolai kirándulások adódnak össze és akkor még nem kapott saját számítógépet, telefont, vagy plusz oltásokat a gyerek.
1:48
HíradóHétfőtől teljesen visszaáll az egészségügy
2020. június 12. 18:08

Hétfőtől teljesen visszaáll az egészségügy

Hétfőtől újraindulhat minden olyan egészségügyi ellátás, amit a koronavírus-járvány miatt állítottak le az egészségügyben. Ezt Kásler Miklós jelentette be. Eltörlik azt a korlátozást is, hogy a háziorvosok óránként csak négy beteget fogadhatnak. A szakrendelőkben pedig időkorlát nélkül láthatják el a betegeket, hogy le tudják dolgozni a lemaradást. A Magyar Orvosi kamara szerint kérdés, hogy lesz-e ehhez elég orvos, és hogy hogyan fizetik ki a pluszmunkát.
1:51
Híradó4 hónappal a halála után levélben értesítették a tüdőrákban elhunyt férfit, hogy ellátása nem sürgős
2020. május 15. 18:02

4 hónappal a halála után levélben értesítették a tüdőrákban elhunyt férfit, hogy ellátása nem sürgős

4 hónappal a halála után levélben értesítették a tüdőrákban elhunyt férfit, hogy daganatos betegségének ellátása nem sürgős, tehát halasztható. Híradónknak a férfi lánya nyilatkozott. Felháborítónak tartja, hogy amennyiben élne, jelenleg nem kezelnék rosszindulatú tüdődaganatát. Az Emberi Erőforrások minisztériuma szerint ilyen levelet nem küldött a Kaposvári Kórház egyetlen daganatos betegeket gyógyító osztálya sem, de amennyiben a hozzátartozók igénylik, kivizsgálják az esetet. Ide kattintv az elhunyt lánya elmondja, mit írtak a levélben, és apja, milyen kezeléseket kapott.
2:19
HíradóTörvényt sértett a Honvédkórház
2018. december 8. 18:31

Törvényt sértett a Honvédkórház

Törvényt sért a budapesti Honvédkórház az RTL Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő szerint, mert nincs ultrahang vizsgálat az egyik telephelyén. Pénteken számoltunk be arról, hogy meghalt egy asszony, előtte órákon át hiába várt ultrahangra. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő azt mondja: mivel ott van sebészet, ultrahangnak is kellene lennie, de úgy tudja, nincs orvos, aki elvégezze a vizsgálatot. A kórházat hiába kerestük.
2:10
HíradóEmbertelen eljárás: újra és újra igazolnia kell, hogy nem tud járni és beszélni
2018. május 24. 18:37

Embertelen eljárás: újra és újra igazolnia kell, hogy nem tud járni és beszélni

Hiába nem tud járni és beszélni, ezt újra és újra szakértői bizottság előtt kell igazolni - erről panaszkodott több sérült gyermek szülője is az abcug.hu-nak. Ugyanis csak így kaphatják meg a nekik járó ellátást, például az ápolási díjat vagy a pelenkát. A Lépjünk hogy léphessenek egyesületnél azt mondják, humánusabb rendszerre lenne szükség.
2:55
HíradóNem kapnak enni a rendőrtanulók?
2017. szeptember 11. 18:32

Nem kapnak enni a rendőrtanulók?

Előzetes értesítés nélkül 300 rendészeti szakközépiskolást vezényeltek a napokban Szegedre, hogy részt vegyenek a déli határ védelmében. A diákok - a Független Rendőrszakszervezet szerint - sem ellátást, sem utazási költségtérítést nem kapnak, maguknak kell vásárolni az élelmiszert. A körülményekre is sokan panaszkodnak: van, ahol csak lavórban tudnak mosni, máshol az udvaron, tűz fölött főzik a zacskós levest. A szakszervezet az országos rendőrkapitányhoz fordult az ügyben. A DK szerint a Fidesz statisztának használja a diákokat a menekültellenes kampányban.
29:23
Magyarul BalóvalElzárva, bezárva, kizárva...
2017. május 12. 0:20

Elzárva, bezárva, kizárva...

Egy társadalmat az is jellemez, hogyan bánik a fogyatékosokkal. Magyarországon majd 300 ezer honfitársunkkal, akik közül majd 25 ezren bentlakásos, fogyatékos otthonokban élnek, jellemzően az ország határvidékein, jellemzően lerobbant kastélyokban, többségükben olyan helyen, ahol 100-nál több úgynevezett ellátott van. Néhány napja országos feltűnést keltett, hogy egy nemzetközi civilszervezet súlyos jogsértéseket állapított meg és dokumentált egy gödi otthonról, ahol 100-nál többen laknak.
2:05
HíradóNem tartja hibásnak magát
2017. március 23. 18:20

Nem tartja hibásnak magát

Nem tartja hibásnak magát, ezt mondta a bíróságon az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy nem látta el súlyosan beteg, mozgásképtelen anyját két éve a Heves megyei Domoszlón. Tárgyalása most kezdődött Egerben. Az állandó felügyeletet, gondozást igénylő asszonyt combnyaktörése után hazaengedték, a fia vállalta a gondozását, a vád szerint azonban nem törődött vele. Az idős nő hetekig embertelen körülmények között szenvedett, majd meghalt. A férfi akár évekre börtönbe kerülhet.
1:51
HíradóJanuártól átalakul a bölcsődei rendszer
2016. augusztus 23. 18:37

Januártól átalakul a bölcsődei rendszer

Négyféle bölcsődéből választhatnak a szülők januártól: ezt a Család- és Ifjúságügyért felelős államtitkár jelentette be. Teljesen átalakul a rendszer; az önkormányzatoknak például már akkor is meg kell szervezni a bölcsődei ellátást, ha csak 5 gyerek szülei igénylik azt. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezeténél azt mondják, ez akkor lesz sikeres, ha minden gyerek ugyanolyan színvonalú ellátást kap.
29:15
Magyarul BalóvalTudósok az egészségügyről: mi a kiút?
2016. május 7. 0:10

Tudósok az egészségügyről: mi a kiút?

Hogy a magyar egészségügy beteg, aligha vitatható. Az is közismert, hogy összességében kevésbé vagyunk egészségesek, mint Európa legtöbb országának lakói. Egészségbiztosítási járulékot, ez a TB, alig több mint 4 millió ember fizet. Ám több mint 9 millió ember jogosult arra, hogy egészségügyi ellátást kapjon. Ha a gyerekeket leszámítjuk, akkor is a jogosultaknak úgy fele fizet azért az ellátásért, amit kap. Ezt az ellátást a legtöbben nem érezzük jónak. Ezért aki teheti, egyre többet költ a saját zsebéből: vagy legálisan egy magánrendelőben, vagy hálapénz formájában.
29:22
Magyarul BalóvalEgészségügy: magán és/vagy állami?
2016. március 11. 0:40

Egészségügy: magán és/vagy állami?

Az állami kórházak ugyan túlterheltek, de mégis vannak szabad kapacitásaik. Azaz, például: üresen állnak műtők, főleg délután és hétvégén. Voltak kezdeményezések arra, hogy kórházak fizetős beteget fogadhassanak olyankor, amikor műtőik egyébként állnak, de tavaly óta törvény tiltja, hogy állami kórház fizetős magyar beteget fogadjon. Vannak persze trükkök, nem is kevés, de ez a szabály.
0:29
Magyarul BalóvalSaját zsebünkből is százmilliárdokat költünk egészségünkre
2016. március 10. 14:00

Saját zsebünkből is százmilliárdokat költünk egészségünkre

Az állam szerint eleget költ egészségünkre a mi pénzünkből, ám a beteg matuzsálemi műszerekkel, ijesztő viszonyokkal és ellátással szembesül a kórházakban. De saját zsebünkből is százmilliárdokat költünk egészségünkre, de ezt a pénzt csak magáncégeknél hagyhatjuk, az államnak nem kell. Van, akinek üzlet az egészségügy, akkor az államnak legalább részben miért nem?
1:47
HíradóÉger: Csak a szerencsén múlik az ellátás
2015. november 30. 18:40

Éger: Csak a szerencsén múlik az ellátás

Csak a szerencsén múlik, hogy ki milyen orvosi ellátást kap ma Magyarországon - ezt mondta a Magyar Orvosi Kamara újonnan megválasztott elnöke. Éger István szerint, ha valakinek nincs szerencséje, akkor akár az árokparton is meghalhat ellátás nélkül. Éger szerint annyira sok orvos, ápoló és egészségügyi dolgozó hiányzik a kórházakból és a rendelőkből, ami már veszélyezteti a betegek biztonságát.