BARNAI JUDIT

8:44
ReggeliBarnai Judit és Curtis újraélték szerelmük első pillanatait
2024. május 16. 11:18

Barnai Judit és Curtis újraélték szerelmük első pillanatait

Négy éve nyáron a Balaton partján ismerte meg egymást Barnai Judit kosárlabdázó és Curtis – Judit egy baráti társasággal érkezett a tóhoz, Curtis pedig épp egy közös ismerősüket látogatta meg, akinél találkoztak. Curtis rögtön elhívta vacsorázni a BEAC Újbuda játékosát. Végül első estéjükön egy hajóról, a Balaton közepéről nézték a naplementét – most ismét ugyanazon a vitorláson élték át ismét ezt a romantikus pillanatot. 
7:39
ReggeliBarnai Judit elárulta, mit szól ahhoz, hogy Curtis nélküle nyaral Dominikán
2024. január 10. 11:43

Barnai Judit elárulta, mit szól ahhoz, hogy Curtis nélküle nyaral Dominikán

Nem mindig könnyű összeegyeztetni a rapper és a sportolói életet. Barnai Juditnál és Curtisnél viszont úgy tűnik, remekül működik, annak ellenére, hogy Judit 17 éve kosárlabdázik, nála az edzések az ünnepekkor sem állnak le, nyáron lenne pihenője, akkor viszont Curtis nem ér rá, hiszen egymást érik a fesztiválok. Az újságcímekkel ellentétben Judit elárulta, hogy Curtis nem elköltözött, csak kiengedi a gőzt Dominikán, ő viszont a szezon miatt nem tudott vele tartani, de azt mondja, néha jó külön is időt tölteni. 
4:02
Fókusz„Nem tudom, mit csinálhattam volna még, hogy jobban megkedveljenek” – Vastag Csabában és Evelinben maradt egy kis tüske a második hely miatt
2023. október 31. 18:31

„Nem tudom, mit csinálhattam volna még, hogy jobban megkedveljenek” – Vastag Csabában és Evelinben maradt egy kis tüske a második hely miatt

Curtis és Judy óriási fölénnyel lett 2023 Nyerő párosa. A mindent eldöntő szimpátiaszavazáson az összes pár úgy döntött, hogy a rapper és kedvese érdemli meg leginkább a megtisztelő címet. Azt mondják, az ő kapcsolatuk olyan, mint egy jó hajlakk, extrém helyzetekben is kitart. A harmadik helyezett Boráros Gábornak egy dühkezelési programmal is felért a játék, úgy érzi komoly személyiségfejlődésen ment keresztül. Vastag Csaba és Evelin örültek a második helynek és a közösen megélt élményeknek, de azt elismerték, maradt bennük egy kis tüske. 
4:34
Nyerő PárosCurtis szerelme elárulta, hogyan tervezik a gyermekvállalást
2023. október 30. 14:38

Curtis szerelme elárulta, hogyan tervezik a gyermekvállalást

Curtis és kedvese, Barnai Judit lettek 2023 Nyerő Párosa. A finálé után Judy a villában töltött 20 nap élményeiről mesélt. „Minden egyes percét imádtam, bármikor újrakezdeném” – mondta a sportoló, aki nehezen szokott hozzá a kamerákhoz, de végül sikerült teljesen feloldódnia. Azt is elárulta, hogy a kapcsolatukban ő a nyugodtabb fél, ezért jól tudja kezelni Curtist, így a konfliktusok elkerülték őket a forgatások alatt. Az rtl.hu-nak Judy beszélt többek között a gyermekvállalásról, és a múltbeli traumájáról is, amit egy életen át fog magával hurcolni.
Nyerő PárosA párokat minden szempontból próbára tevő játék után megszavazták a 2023-as év Nyerő Párosát
2023. október 27. 21:35

A párokat minden szempontból próbára tevő játék után megszavazták a 2023-as év Nyerő Párosát

A TOP3 páros elbúcsúzott a Nyerő Páros villájától, majd „A szerelem összetartó ereje” elnevezésű játékban kellett bizonyítaniuk kitartásukat a párjuk mellett. A játék 99. percénél Jákli Mónika feladta a küzdelmet, és zokogva omlott össze Boráros Gábor lábai előtt. Így végül Curtisék és Vastag Csabáék kerültek a fináléba, ahol a kiesett párosok megszavazták, hogy szerintük kik érdemlik meg a Nyerő Páros címet 2023-ban.
30:04
Nyerő PárosMásfél órán keresztül küzdöttek az embert próbáló játékban a Nyerő Páros játékosai
2023. október 27. 21:35

Másfél órán keresztül küzdöttek az embert próbáló játékban a Nyerő Páros játékosai

„A szerelem összetartó ereje” elnevezésű játékban a TOP3 párosnak egy kettétört szívet kellett tartaniuk egymás mellett. Vastag Csaba ezúttal is egy mesével terelte el Vastagné Domján Evelin figyelmét a fájdalomról, Jákli Mónika viszont inkább csendre intette Boráros Gábort. Curtis egyből pánikba esett, hiszen úgy ítélte meg, hogy Csaba és Gábor is erősebb nála fizikailag, így mindent megtett, hogy kizökkentse őket. „Póbáltam az idegeikre menni” – árulta el a rapper.
Nyerő PárosTerhességi teszt, idegőrlő barkácsolás és Voksán Virágék távozása – így telt a Nyerő Páros utolsó előtti napja
2023. október 26. 21:30

Terhességi teszt, idegőrlő barkácsolás és Voksán Virágék távozása – így telt a Nyerő Páros utolsó előtti napja

Jákli Mónika aggódni kezdett, amikor menstruációs tünetei eszébe juttatták első terhességét, ezért azonnal készített is egy tesztet, hogy kiderítse, állapotos-e. A Nyerő Páros utolsó közös játékában a párosoknak egy ágyat kellett összebarkácsolniuk, ami sokuknak rendesen feladta a leckét, este pedig megtartották az évad utolsó szimpátiaszavazását, ahol Vastag Csabáék és Voksán Virágék közül kellett választaniuk a pároknak.
3:36
Nyerő Páros„Győzött az igazság!” – A TOP3 páros pezsgővel ünnepelte meg a döntőbe jutásukat
2023. október 26. 21:30

„Győzött az igazság!” – A TOP3 páros pezsgővel ünnepelte meg a döntőbe jutásukat

A Nyerő Páros 7. évadának dobogósai végül Vastag Csabáék, Curtisék és Boráros Gáborék lettek, akik Voksán Virágék távozása után a magasba emelték a poharaikat, és koccintottak a győzelemre. „A barátainkkal megyünk a harcba, a döntőbe” – lelkendezett Boráros Gábor, majd Vastagné Domján Evelin is elárulta, milyen érzésekkel vág neki az utolsó nap döntő játékának: „Senkin nem fogok megsértődni, hogyha mindenki saját magáért küzd”.
19:27
Nyerő Páros„Tök mindegy, hogy hogyan, csak álljon!” – sötétben bújtak ágyba a párok
2023. október 26. 21:30

„Tök mindegy, hogy hogyan, csak álljon!” – sötétben bújtak ágyba a párok

A Nyerő Páros utolsó közös játékában a pároknak a hitvesi ágyukat kellett összebarkácsolniuk. Curtis soha életében nem csinált még hasonlót, Valentényi Laci a kisujjából kirázta a feladatot, Vastag Csabáék pedig megtanultak egy vadonatúj kifejezést, mielőtt leszakadt volna alattuk az ágy. „Szerintem most sem hazudtoltuk meg magunkat” – nevetett Vastagné Domján Evelin.
Nyerő PárosVoksán Virág megjegyzést tett Jákli Mónikára, Vastag Csaba kiborult, Curtis pedig fogadalmat tett szerelmének
2023. október 25. 21:30

Voksán Virág megjegyzést tett Jákli Mónikára, Vastag Csaba kiborult, Curtis pedig fogadalmat tett szerelmének

A Nyerő Páros 18. napjának reggelén Valentényi Laci segített Jákli Mónikának a sütő beindításában, amiről Voksán Virágnak is meg volt a véleménye. Később a párosoknak Kabát Petit kellett kimenteniük a tó közepéről egy léket kapott csónakkal, amiből a lányok lapátolták ki a vizet, míg szerelmeik különböző tárgyakkal eveztek. Vastag Csabánál gyorsan elpattant a cérna, és ordibálva csapkodta a csónakot, Curtis pedig megtréfálta a játékmestert. Este a párosok egy romantikus vacsorával ünnepelték meg a TOP4-be kerülésüket, ahol Curtis ígéretet tett Juditnak.
2:06
Nyerő Páros„Próbálok időt szakítani ránk” – Curtis megható ígéretet tett szerelmének
2023. október 25. 21:30

„Próbálok időt szakítani ránk” – Curtis megható ígéretet tett szerelmének

„El sem hiszem, hogy már itt tartunk” – sóhajtott fel Curtis, aki álmában sem gondolta volna, hogy eddig jutnak szerelmével a Nyerő Párosban. Már most rengeteg élménnyel gazdagodott, és úgy érzi, hogy az őszinte beszélgetéseknek köszönhetően teljesen meg tudtak nyílni egymás előtt Judittal. A rapper tudja jól, hogy az elmúlt időszakban túlságosan elfoglalt volt, de most elhatározta, hogy több időt tölt majd együtt szerelmével.
7:46
Nyerő Páros„Szeretnék pici babát” – Vastag Csaba elárulta, mit terveznek a Nyerő Páros után
2023. október 25. 21:30

„Szeretnék pici babát” – Vastag Csaba elárulta, mit terveznek a Nyerő Páros után

„Itt az idő, hogy elgondolkodjatok azon, hogy mit adott nektek ez a játék” – szólt a reggeli levél, majd a párosok vászonokra festve fejezték ki, mit várnak el a párjaiktól, miután végleg elhagyják a Nyerő Páros villájának kapuit. Vastag Csaba egy trópusi tengerparti képpel fejezte ki a szabadságérzetét, Vastagné Domján Evelin pedig gyermekeiket festette meg férjének, aki elárulta, hogy már nem is olyan távoli a vágyott kép.
Nyerő PárosReggel kincskereséssel indították a napot a párok, este pedig megírták a Nyerő Páros slágergyanús himnuszát
2023. október 24. 21:30

Reggel kincskereséssel indították a napot a párok, este pedig megírták a Nyerő Páros slágergyanús himnuszát

A párosok reggel több százezer forintokkal bővíthették a nyereményalapjukat, amihez még csak el sem kellett hagyniuk a villát. A jóhangulatú kincskeresés után a „Szerelemtégla” nevű játék viszont rendesen próbára tette az idegeiket, de este lecsillapodtak a kedélyek, amikor közösen megírták a Nyerő Páros 7. évadának himnuszát.
1:55
Nyerő Páros„Mikor megérzem a bányának a szagát, tudom jól, hogy ott lesz mindjárt Kabát” – megszületett a Nyerő Páros 7. évadának himnusza
2023. október 24. 21:30

„Mikor megérzem a bányának a szagát, tudom jól, hogy ott lesz mindjárt Kabát” – megszületett a Nyerő Páros 7. évadának himnusza

A Nyerő Páros 7. évadának négy legjobb párosa egy közös dalt rakott össze Vastag Csaba és Curtis közreműködésével. „A produkció közben kiderült, hogy mindenki fontos tagja a kis mikro társadalmunknak” – vélekedett Vastag Csaba, aki bízik benne, hogy egyszer még kiadják a közös dalukat.
20:11
Nyerő Páros„Nagyon erősen told, ezt szeretném érezni, amit most csinálsz!” – Sebestyén Balázs szerint Curtisék játéka félreérthető volt
2023. október 24. 21:30

„Nagyon erősen told, ezt szeretném érezni, amit most csinálsz!” – Sebestyén Balázs szerint Curtisék játéka félreérthető volt

A „Szerelemtégla” nevű játékban a párosoknak különböző színű és számú kockákból kellett egy „kígyót” építeniük, mindössze 15 perc alatt. A feladat teljesítése közben többeknek is pikáns megjegyzés hagyta el a száját, amit Sebestyén Balázs természetesen nem tudott szó nélkül hagyni. „Ha ajtó mögött hallom ezt a beszélgetés, egészen más jut eszembe” – mondta nevetve.
Nyerő PárosCurtis féltékeny lett Sebestyén Balázsra, Boráros Gábor nekiesett Jákli Mónikának, este pedig megválasztották a Dzsungel partykirályát és partykirálynőjét
2023. október 19. 21:30

Curtis féltékeny lett Sebestyén Balázsra, Boráros Gábor nekiesett Jákli Mónikának, este pedig megválasztották a Dzsungel partykirályát és partykirálynőjét

A Nyerő páros 14. játékában Curtis nem nézte jó szemmel, ahogy szerelme, Judy megsimogatta Sebestyén Balázs arcát, Boráros Gábor pedig Jákli Mónika teljesítményén húzta fel magát. A nap végén viszont mindenki önfeledten szórakozott a mindent elsöprő jelmezes buliban, ahol megválasztották a party királyát és a királynőjét is.
0:58
Nyerő PárosCurtis féltékeny lett Sebestyén Balázsra, miután Judy megsimogatta a műsorvezetőt
2023. október 19. 21:30

Curtis féltékeny lett Sebestyén Balázsra, miután Judy megsimogatta a műsorvezetőt

A játék végére Judy rendesen összepiszkította saját magát és a ruháját. Úgy gondolta, ebből Sebestyén Balázsnak is kijárna, ezért odalépett hozzá, hogy megsimogassa az arcát a saras kezével. Curtis először jót nevetett a jeleneten, majd Vastag Csabához fordult kérdésével: „Mit simogatja Balázst?” A villába visszatérve számon is kérte Judyt, aki rögtön puszikkal halmozta el a rappert.
Nyerő PárosJoe és Hrovatin Csenge mindenképp feladta volna a Nyerő Párost – állt a Henrynek átadott levélben
2023. október 18. 21:30

Joe és Hrovatin Csenge mindenképp feladta volna a Nyerő Párost – állt a Henrynek átadott levélben

A Nyerő Páros 13. napján a szerelmesek egy mese kellős közepébe csöppentek, ahol a fiúknak egy sárkánnyal és a gonosz boszorkánnyal is szembe kellett szállniuk, hogy kiszabadítsák kedvesüket a kastélyból. A játékot követően Henry Kettnerék és Joék kerültek a veszélyzónába, így a negyedik szimpátiaszavazás után Joe-nak és Hrovatin Csengének kellett elhagynia a villát. Ám a búcsú előtt egy rejtélyes levelet hagytak a továbbjutó youtuberre és szerelmére.  
7:31
Nyerő PárosRácz Jenő Michelin-csillagos ételeket és nyerő tippeket adott Curtisnek és Judynak
2023. október 17. 21:30

Rácz Jenő Michelin-csillagos ételeket és nyerő tippeket adott Curtisnek és Judynak

Amikor Kabát Peti mesélt Curtisnek Rácz Jenő étterméről, a rapper megfogadta, hogy mindenképpen ellátogat a Michelin-csillagos helyre. Éppen ezért alig hitt a fülének, amikor meghallotta, hogy Judy milyen meglepetést vett neki a Telekabátban. A különleges fogások mellett ráadásul hasznos tanácsokkal is ellátta Jenő a párost: „Ez az egész egy nagyon kemény pszichológiai játék, mindig résen kell lenni. Sose tudhatod, ki barát.”
6:36
Nyerő Páros„Nem mehetek el a barátnőimmel bulizni” – Vastagné Domján Evelin is mesélt férje féltékenységéről
2023. október 16. 21:30

„Nem mehetek el a barátnőimmel bulizni” – Vastagné Domján Evelin is mesélt férje féltékenységéről

A csajos pizsipartyn kiderült, hogy a fiúk mennyire féltik párjaikat. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen féltékeny lesz valaha” – mondta Evelin Vastag Csabáról, aki még a romániai koncertjéről is azonnal visszautazott a Balatonra, hogy felesége mellette töltse az éjszakát a lánybúcsú után. Bárnai Judit Curtis beteges féltékenységéről mesélt, amivel a rapper is tisztában van, Joe mindenhova magával viszi Csengét, Valentényi Laci és Boráros Gábor pedig egyértelműen a pasik tudtára adja, hogy párjaik hozzájuk tartoznak.
Nyerő PárosCurtiséket szavazták ki a párok Vastag Csabáékkal szemben, de aztán meglepő fordulat történt
2023. október 13. 21:25

Curtiséket szavazták ki a párok Vastag Csabáékkal szemben, de aztán meglepő fordulat történt

A Nyerő Páros tizedik játéka nemcsak az ellenfelek között, hanem a szerelmesek kapcsolatában is feszültséget szült. Voksán Virág például annyira megbántódott, hogy alig várta Laci bocsánatkérését. Vastagné Domján Evelin pedig biztatta férjét, hogy vállalja fel legérzékenyebb gyenge pontját a nyilvánosság előtt. Este eljött a harmadik szimpátiaszavazás ideje is, ahol az ész győzött a szív felett, de az elzárt levél közbeszólt.
2:27
Nyerő Páros„Adtunk a sz*rnak egy pofont” – megdöbbentő fordulattal végződött Curtisék kiesése
2023. október 13. 21:25

„Adtunk a sz*rnak egy pofont” – megdöbbentő fordulattal végződött Curtisék kiesése

Curtis és párja, Judit mindössze egyetlen szavazatot kaptak a Nyerő Páros harmadik szimpátiaszavazásán, így el kellett volna hagyniuk a villát, ám amikor Sebestyén Balázs felhívta a figyelmet a titokzatos levélre, mindenki izgatottan várta a fejleményeket. Kiderült, hogy Curtisék maradhatnak a játékban, aminek Vastag Csabáék és Boráros Gáborék egyből megörültek, a többi páros viszont teljesen lefagyott. „Felesleges volt a harc” – mondta elkeseredve Hrovatin Csenge.