BALESET-BŰNÜGY

1:54
HíradóFrontális ütközés: sokáig küzdöttek a 44 éves nő életéért, de már nem tudták megmenteni
2024. január 15. 18:37

Frontális ütközés: sokáig küzdöttek a 44 éves nő életéért, de már nem tudták megmenteni

Meghalt egy asszony, amikor kocsijával frontálisan ütközött egy másik autóval hétfőn reggel Somogy megyében, Szőlősgyöröknél. Egy arra járó ápolónő kezdte meg az újraélesztését, amit a mentők megérkezéséig a tűzoltók folytattak, de nem tudták megmenteni az életét. Az M3-ason is súlyos baleset történt, négyen sérültek meg Hortnál, amikor két autó és egy teherautó ütközött.
1:59
Híradó35 kilóra fogyva, fűtetlen lakásban halt meg a 68 éves asszony, emberöléssel vádolják a fiát
2024. január 15. 18:34

35 kilóra fogyva, fűtetlen lakásban halt meg a 68 éves asszony, emberöléssel vádolják a fiát

Emberölés miatt állt bíróság elé egy budapesti férfi, aki – a vád szerint – nem megfelelően gondozta anyját. A 68 éves, járóképtelen asszony egy fűtetlen lakásban, 35 kilóra fogyva, embertelen körülmények között halt meg 2020 őszén. Fia a bíróságon nem tett vallomást, de korábban azt mondta, hogy ő minden tőle telhetőt megtett, de nem vette észre mennyire súlyos anyja állapota. 
1:53
Híradó„Az ijedség látszódott rajta” – a szomszéd segített az égő házból menekülő idős férfin
2024. január 14. 18:44

„Az ijedség látszódott rajta” – a szomszéd segített az égő házból menekülő idős férfin

Égő háza ajtajából vitte ki idős szomszédját az utcára egy férfi Magyaralmáson szombaton. A 70 év körüli férfi kétségbeesve, tehetetlenül topogott, amikor rátalált. Azt mondta, a füstölő tető lett neki gyanús, mire átért, már minden égett bent, a hőtől pedig elkezdtek kirobbanni az ablakok. Az idős férfi kórházba került, a ház lakhatatlanná vált. A tűz valószínűleg a kályhából indult. 
1:50
Híradó„Pánik volt, kiabálás” – féléves kisbaba esett az ülések közé a kispesti autóbalesetben
2024. január 14. 17:43

„Pánik volt, kiabálás” – féléves kisbaba esett az ülések közé a kispesti autóbalesetben

A kocsi ülései közé, a földre esett egy féléves kisgyerek, miután szülei balesetet szenvedtek szombat este Kispesten. Hazafelé tartottak, amikor az autót vezető apa – úgy tudjuk – nem adott elsőbbséget egy másik kocsinak, karamboloztak, majd egy fának ütköztek, ami az autójukra dőlt. Az anya beszorult a roncsba, őt csak a tűzoltók tudták kiszabadítani. Mindannyian csak könnyebben sérültek meg, de a mentők kórházba vitték a családot és a másik kocsi utasait is.
1:36
Híradó„Az eddigi munkám oda” – mindene hamuvá lett a háztűzben egy tatabányai férfinak
2024. január 14. 17:41

„Az eddigi munkám oda” – mindene hamuvá lett a háztűzben egy tatabányai férfinak

Videón a hatalmas detonáció – egy gázpalack robbant fel abban a tűzben, ami Tatabánya külterületén egy házban pusztított szombat délben. A detonáció idején már a tűzoltók is a helyszínen voltak. Egy férfi élt az épületben, éppen dolgozott, amikor a szomszédai hívták, hogy ég a háza. Két éve költözött a kis kertvárosi telekre, egyedül építette a házát. Mindene odalett a tűzben. 
1:42
HíradóNégy lövedéket találtak a Tataházán meglőtt kutya testében
2024. január 14. 17:30

Négy lövedéket találtak a Tataházán meglőtt kutya testében

Légpuskával lőtt rá a szomszéd németjuhászára egy férfi a Bács-Kiskun megyei Tataházán – most emelt ellene vádat az ügyészség. Az állatorvos szerint a kutyára korábban is rálőttek, mivel összesen négy lövedéket találtak a testében. A támadás tavaly nyáron történt, a lövedékek azóta is az állatban vannak, a gazdája ugyanis azt szeretné, hogy a lövöldöző fizesse azok eltávolítását. 
1:55
HíradóÁgyhoz kötözték mozgásképtelen anyjukat, és hagyták meghalni – életfogytiglani büntetést kaphatnak a testvérek
2024. január 14. 17:29

Ágyhoz kötözték mozgásképtelen anyjukat, és hagyták meghalni – életfogytiglani büntetést kaphatnak a testvérek

Súlyosabb büntetést kér az ügyészség a téti testvérekre, akik a vád szerint annyira elhanyagolták idős anyjukat 4 éve, hogy az meghalt. A gyerekeinek kellett volna gondoskodniuk róla, de ők az ágyhoz kötözték a 84 éves asszonyt. Nem adtak neki inni-enni, és a gyógyszereit sem kapta meg. Októberben első fokon mindkét testvér 10 éves fegyházbüntetést kapott, ezen súlyosbítana az ügyészség. Szerintük kirívó embertelenség, amit elkövettek. 
0:42
Baleset-bűnügySokkoló videó: a tűzoltóktól pár lépésnyire robbant fel a gázpalack a lángoló házban Tatabányán
2024. január 14. 12:53

Sokkoló videó: a tűzoltóktól pár lépésnyire robbant fel a gázpalack a lángoló házban Tatabányán

Elképesztő felvételeket készített egy szomszéd Tatabányán. Ezen az látható, ahogyan egy lángoló házon dolgoznak a tűzoltók, majd egyszer csak hatalmas robbanás történik. Az épületben lévő gázpalack robbant fel. Szerencsére az incidensben senki sem sérült meg, de a ház lakóinak mindene odalett. További részletek az RTL Híradó vasárnapi esti adásában.
2:00
HíradóMajdnem egy anyára és gyerekeire omlott egy budapesti aluljáró oldalfala
2024. január 13. 18:32

Majdnem egy anyára és gyerekeire omlott egy budapesti aluljáró oldalfala

Majdnem egy kisgyerekes családra omlott egy aluljáró oldalfala Budapesten. Néhány méterre voltak a faltól, amikor a borítása leszakadt és a földre zuhant. Senki nem sérült meg, de az anya szerint ez csak a szerencsén múlt. Azt szeretné, ha az egész aluljárót felújítanák. A Magyar Közút az RTL Híradó megkeresésére azt írta: a problémát a beszivárgó víz okozta. 
1:34
HíradóKútba dobták, majd bebetonozták ismerősüket – enyhébb büntetést kérnek a vádlottak
2024. január 13. 18:31

Kútba dobták, majd bebetonozták ismerősüket – enyhébb büntetést kérnek a vádlottak

Nem akarja az ügyészség, hogy enyhítsen a bíróság a kútba betonozott egri férfi gyilkosának és társainak ítéletén. A vád szerint 2015-ben az egyik vádlott egy kalapáccsal agyonütötte az ismerősét, majd két barátja segített neki kútba dobni a holttestet, végül betont öntöttek rá. Elsőfokon az első- és másodrendű vádlottak 10, illetve 4 év börtönt kaptak, de fellebbeztek.
2:28
Híradó„Extrém ritka” – megszólalt a szülész-nőgyógyász arról, hogy két kismama is meghalt szülés után a nyíregyházi kórházban
2024. január 13. 18:25

„Extrém ritka” – megszólalt a szülész-nőgyógyász arról, hogy két kismama is meghalt szülés után a nyíregyházi kórházban

Nagyon furcsa, hogy egymás után két Nyíregyházán szülő kismama is meghalt – mondta a Híradónak nyilatkozó szülész-nőgyógyász szakorvos. Lakatos Kornél szerint extrém ritkán fordulnak elő hasonló esetek. Általában vérzés vagy trombózis okozza szülés után a kismamák halálát. A novemberben elhunyt két kismamával kapcsolatban a kórház azt közölte: nincs összefüggés a két eset között.
1:38
HíradóFalat bontottak és több mint 36 milliós zsákmánnyal távoztak – évekre rács mögé kerülhetnek
2024. január 12. 18:36

Falat bontottak és több mint 36 milliós zsákmánnyal távoztak – évekre rács mögé kerülhetnek

Több mint 36 millió forint értékben lopott műszaki cikkeket egy román bűnbanda Zalaegerszegen 2021 októberében. Romániában fogták el őket, a magyar ügyészség most emelt vádat ellenük. Az épület falát kibontva jutottak be egy üzlet raktárába, ahonnan mobiltelefonokat, tableteket, fülhallgatókat és okosórákat is elvittek. Ha bűnösnek találják őket, akár nyolc évet is kaphatnak. 
1:53
HíradóAz ügyészség börtönbe küldené a Várpalotánál halálos balesetet okozó sofőrt
2024. január 12. 18:33

Az ügyészség börtönbe küldené a Várpalotánál halálos balesetet okozó sofőrt

Börtönbe küldené az ügyészség a részeg sofőrt, aki miatt tavaly márciusban meghalt egy 24 éves nő Várpalotánál. Az áldozat két ismerősével utazott, amikor kocsijuk fának csapódott. A vezetőt és mellette ülő barátját segítségnyújtás elmulasztásával is vádolják, mert elhallgatták, hogy az áldozat kizuhant a kocsiból. A lány anyja súlyos büntetést tartana elfogadhatónak. 
1:10
HíradóNapközben együtt ittak, de dulakodás lett a vége: nyakon szúrta ismerősét egy részeg férfi Nagykőrösön
2024. január 12. 18:20

Napközben együtt ittak, de dulakodás lett a vége: nyakon szúrta ismerősét egy részeg férfi Nagykőrösön

Gyilkosság Nagykőrösön – nyakon szúrta ismerősét egy részeg férfi csütörtök este, miután vendégül látta későbbi áldozatát a lakásán. A rendőrök gyanúja szerint együtt ittak, majd dulakodni kezdtek. A támadó maga hívta a rendőröket, most őrizetben van. Kihallgatásán azt állította: az áldozat támadt rá, de azt már nem tudja, hogyan történt a késelés. A bíróság hétvégén letartóztathatja a gyanúsítottat.
2:23
HíradóÁgyhoz kötözték a gyereket, egy fogkefe jutott mindenkire – szörnyű körülmények között éltek a fogyatékosok egy gödi otthonban
2024. január 11. 19:05

Ágyhoz kötözték a gyereket, egy fogkefe jutott mindenkire – szörnyű körülmények között éltek a fogyatékosok egy gödi otthonban

Egy fogkefével mosták az összes gondozott fogát, volt olyan gyerek, akit az ágyhoz kötöztek, ezért nem tanult meg járni – hosszan sorolta egy jogvédő szervezet jogásza a bíróságon, milyen körülmények között éltek fogyatékosok egy gödi otthonban. Az ügy hét éve robbant ki, a Validity Alapítvány emiatt beperelte az otthont akkor fenntartó állami intézményeket. Arról, hogy ki a felelős a körülményekért, a bíróság februárban dönthet. 
2:26
HíradóVesztegetés miatt ítélték el a gyermekpszichiátert, de Sófi Gyula állítja, ártatlan
2024. január 11. 18:57

Vesztegetés miatt ítélték el a gyermekpszichiátert, de Sófi Gyula állítja, ártatlan

Vesztegetés miatt két és fél év börtönbüntetésre ítélték az ország egyik legismertebb gyermekpszichiáterét. Az elsőfokú ítélet szerint Sófi Gyula pénzt ajánlott egy kollégájának, hogy az vele azonos szakvéleményt adjon egy gyermekbántalmazási ügyben. A szakértő a Híradónak azt mondta: ártatlan. Szerinte egy félreértés miatt indult ellene eljárás. Az ítélet nem jogerős.  
1:48
HíradóBeismerte, hogy szexuálisan zaklatta ötéves unokahúgát, a kislány szülei sokkot kaptak, amikor kiderült
2024. január 11. 18:55

Beismerte, hogy szexuálisan zaklatta ötéves unokahúgát, a kislány szülei sokkot kaptak, amikor kiderült

5 éves unokahúgát zaklathatta szexuálisan egy kecskeméti férfi – most fogták el a rendőrök. A gyanú szerint gyermekpornográf felvételeket készített az alvó kislányról, majd ezeket pedofil chatcsoportokban megosztotta. Ráadásul molesztálta is a gyereket, akivel többször együtt is aludt. A gyerek családja sokkot kapott, amikor fény derült a zaklatásra. A pedofilt letartóztatták, akár 25 éves büntetést is kaphat.
2:01
Híradó„Fölkaptam az egyéves babámat, és üvöltöttem a férjemnek, hogy azonnal keljen fel, mert ég a ház – húsz perc alatt égett porig egy balatonlellei család otthona
2024. január 11. 18:53

„Fölkaptam az egyéves babámat, és üvöltöttem a férjemnek, hogy azonnal keljen fel, mert ég a ház – húsz perc alatt égett porig egy balatonlellei család otthona

Felébredt, látta a nagy fényt, majd amikor elhúzta a függönyt, akkor vette észre, hogy lángol a teraszuk. Ezt mesélte a Híradónak az a nő, akinek háza 20 perc alatt porig égett Balatonlellén kedd este. Férjével és egyéves kisbabájukkal épp aludtak, amikor felcsaptak a lángok. Mindhárman ki tudtak menekülni, de mindenük odaveszett. A helyiek összefogtak a családért, hogy újra legyen otthonuk.
2:10
HíradóSófi Gyula: Ártatlan vagyok, nem állt érdekemben, hogy mindent kockára tegyek
2024. január 11. 15:36

Sófi Gyula: Ártatlan vagyok, nem állt érdekemben, hogy mindent kockára tegyek

Letöltendő börtönre ítélték Magyarország egyik legismertebb gyermekpszichiátriai szakértőjét. Sófi Gyulát azzal vádolják, hogy pénzért hamis szakvéleményt állíttatott volna ki a kollégájával. A másik igazságügyi szakértő szerint Sófi arra akarta rávenni, hogy hazudjon egy szexuális bántalmazási ügyben. A magát ártatlannak valló szakember fellebbezett az ítélet ellen, így az nem jogerős. Sófi Gyula korábban a Heim Pál gyermekkorház pszichiátriai vezetője volt, számos cikk és könyv szerzője. Az ítélet után azt mondta: nem állt érdekében, hogy kockára tegye hírnevét, ráadásul az ellene felhozott vádakat nem tudják bizonyítani.