ANNA

2:46
Éjjel-Nappal BudapestÚjabb szenvedélyes csók csattant el Anna és Roland között
2018. június 5. 23:00

Újabb szenvedélyes csók csattant el Anna és Roland között

Rolandnak nagyon nehezére esett, hogy elviselje Anna és Sanya közelségét, és a két fiú újfent összeveszett. Bori szerint ez nem mehet így tovább, ezért kényszerítette Rolandot, hogy menjenek el Annáékkal négyesben egy közös kizombázásra. A tánc közben a két fiú ismét vetélkedni kezdett egymással. Roland és Anna között is izzott a levegő, és amikor éjjel kettesben összefutottak a konyhában, Anna szenvedélyesen megcsókolta Rolandot, amit Roland is viszonzott.
4:03
Éjjel-Nappal BudapestEvelin kifaggatta Rolandot Anna iránti érzéseiről
2018. június 4. 23:00

Evelin kifaggatta Rolandot Anna iránti érzéseiről

Roland próbált úrrá lenn féltékenységén, mikor megtudta, hogy Anna és Sanya újra összejöttek. Bár Saját maga előtt is bizonygatni próbálta, hogy igenis boldog Bori mellett, Evelin tanúja volt, ahogy Roland féltékenységtől hajtva leöntötte Sanyát, majd miután kis híján verekedésre került sor, Evelin kérdőre vonta Rolandot, aki kétségbeesve beismerte, hogy beleszeretett Annába.
2:53
Éjjel-Nappal BudapestAnna újra összejött Sanyával
2018. június 1. 23:00

Anna újra összejött Sanyával

Anna és Roland között pár napja beköszöntött a jégkorszak. Sanya elcsípte az utcán Annát és elmondta neki, hogy talált munkát, ezért Budapesten marad. Anna, ellentétben Rolanddal, nagyon megörült, és egy találkozót beszélt meg a munka végére Sanyával. A titokban féltékeny Roland ezért munka közben állandóan beszólogatott a lánynak és folyamatosan piszkálta. Anna végül annyira felhúzta magát ezen, hogy meg sem várta a műszak végét, és lelépett korábban, hogy találkozzon Sanyával. A randi kimondottan jól sikerült, és még közelebb kerülnek egymáshoz.
2:02
Éjjel-Nappal BudapestRoland megsebesítette magát féltékenységében
2018. május 25. 23:00

Roland megsebesítette magát féltékenységében

Mikor Roland keresni kezdte Annát, újra összevesztek Sanyával. Sanya elment Anna elé a munkahelyére, Roland féltékeny lett és megsérült, amikor mérgében eltört egy poharat. Miközben Bori bekötötte a sebét és szeretettel gondoskodott róla, Roland rájött, hogy Boriban a világ legjobb barátnőjét találta meg és nem értette, hogy ennek ellenére miért gondol folyton Annára. Anna ezzel szemben az estét Sanyával töltötte, de végül visszautasította őt, amikor a fiú megpróbálta megcsókolni.
1:56
Éjjel-Nappal BudapestRoland Annának: „Ha azt hiszed, hogy te bármit is érsz, nagyon tévedsz…”
2018. május 24. 23:00

Roland Annának: „Ha azt hiszed, hogy te bármit is érsz, nagyon tévedsz…”

Annát nagyon idegesítette, hogy Roland nem bírta abbahagyni a Sanya miatti beszólogatást. Bori jószívűen azt tanácsolta Annának, bízzon meg Rolandban, mire Anna meggondolatlan megjegyzést tett Rolandra, elbizonytalanítva azzal Borit szerelme megbízhatóságában. Roland borzalmasan fel volt dúlva, mert Bori kérdőre vonta őt. Kiosztotta Annát, aki visszavágott, amitől Roland csak még idegesebb lett, és csúnyán megfenyegette Annát. Anna borzalmasan kiborulva Sanya karjaiba menekült.
2:19
Éjjel-Nappal BudapestRoland Annának: „Sanya mond pár szót és hirtelen megint naiv kislány vagy?”
2018. május 23. 23:00

Roland Annának: „Sanya mond pár szót és hirtelen megint naiv kislány vagy?”

Anna rettenetesen meglepődött: a volt pasija, Sanya jelent meg nála, aki mindent feladott Muronyban, hogy harcoljon érte. Anna nem hitt abban, hogy a srác hirtelen megértő pasivá alakult, de mikor a fiú érzelmes vallomást tett neki, Anna szemmel láthatóan meghatódott. Ennek ellenére visszautasította őt. Roland később találkozott a fiúval, és összetűzésbe kerültek, mire Anna az exe pártjára állt. Együtt töltöttek egy kellemes délutánt, Anna pedig újra jól érezte magát vele. Amikor újra összefutottak Rolanddal, Anna beolvasott neki, és kiállt Sanya mellett.
2:04
Éjjel-Nappal BudapestRoland Annának: „Az a csók nem jelentett semmit…”
2018. május 22. 23:00

Roland Annának: „Az a csók nem jelentett semmit…”

Roland próbálkozása, hogy megbeszélje a múltkori csókot Annával, kudarcba fulladt, mert a lány elutasítóan viselkedett vele. Roland megbánta a csókot és teljesen Borival való kapcsolatára szeretett volna koncentrálni, ezért meglepte Borit egy kettesben töltött programmal. De mivel mégsem tudott ott lenni fejben, végül összevesztek, aztán a veszekedés vad szexben folytatódott. Roland biztos volt benne, hogy ezzel minden Annával kapcsolatos gondolatot sikerült kiűznie a fejéből, ám amikor este Annával kellett dolgoznia, mégsem hagyta nyugodni a csók, és megint megpróbált beszélni a lánnyal.
4:56
Éjjel-Nappal BudapestRoland beteljesítette Anna álmát
2018. május 18. 23:00

Roland beteljesítette Anna álmát

Roland egy hatalmas meglepetéssel akart bocsánatot kérni Annától azért, mert kinevette a lány érettségi bálról szőtt álmát. Szerzett egy ruhát estére és egy csak neki szóló érettségi bált szervezett. A bál közben a teljesen megbabonázott Roland megcsókolta Annát. A fiú teljesen bepánikolt, majd Anna kijózanodva elmenekült, miközben Roland győzködte magát, hogy ez csak egy félreértés volt és maga sem érti, hogy mégis hogyan jutott eszébe megcsókolni Annát.
2:04
Éjjel-Nappal BudapestRoland a legtitkosabb vágyával alázta meg Annát
2018. május 17. 23:00

Roland a legtitkosabb vágyával alázta meg Annát

Annát és Rolandot rávette néhány részeg vendég, hogy meséljék el titkos vágyukat. Anna szégyenlősködött először, aztán bevallotta, hogy mindig is egy igazi szalagavató bálon szeretett volna részt venni. Roland túlzásba vittei a viccelődést Anna kislányos álmával, sőt még a lakótársaik előtt is lejáratta szegényt. Ekkor Annánál végképp elszakad a cérna: megbántva beolvasott Rolandnak, akinek be kellett látnia, ezúttal valóban túl lőtt a célon.
2:42
Éjjel-Nappal BudapestRoland flörtölni tanította Annát
2018. május 7. 23:00

Roland flörtölni tanította Annát

Anna megpróbálta fékezni a Roland iránt érzett rajongását, de fájdalmat okozott neki, ha a fiú és Bori szerelmes kettősét látta. Ráadásul Roland a lány szemére vetette, hogy az iránta érzett rajongása miatt más férfira rá sem néz, és ez nincs így jól. Roland felajánlotta, hogy flörtoktatásban részesíti Annát, akinek tetszett az ötlet, ráadásul be is jött, mivel Anna egy nagyszerű estét töltött el a jóképű Zsomborral.
4:01
Éjjel-Nappal BudapestAnna beismerte valódi érzéseit Roland iránt
2018. április 26. 23:00

Anna beismerte valódi érzéseit Roland iránt

Anna szégyellte magát, amikor a lakás összes lakója nyíltan arról tárgyalt, hogy ő mennyire rajong Rolandért. Ráadásul Bori éreztette vele, hogy a legkevésbé sem lát benne vetélytársat. Annát később igencsak feldobta, amikor Roland az egész naplótémát lazán kezelve súlytalanná tette a kínos ügyet. és még egy állásajánlattal is előállt a lány számára.  Anna konyhai kisegítőként dolgozni kezdett a fiú bárjában. Később aztán, amikor egy intim pillanat alakult ki közöttük, be kellett magának vallania, hogy teljesen belezúgott Rolandba.
3:30
Éjjel-Nappal BudapestBécy durván megalázta Annát a próbanapján
2018. április 13. 22:50

Bécy durván megalázta Annát a próbanapján

Lili és Dani rábeszélték Annát, hogy mutatkozzon be a klubban, és próbálja ki magát pultosként. Bécy elég keményen lejáratta a lányt, mindeközben Roland megtalálta Anna naplóját, és majdnem el is olvasta a lány áradozásait róla. Anna idegesen ért haza, de Rolandnak sikerült elterelnie a gondolatait. Később Anna meghallotta, ahogy Roland úgy beszélt róla, mint egy naiv kislányról, ami nagyon megbántotta.