ADÁSRÉSZLETEK

1:44
HíradóHalálosan megfenyegette a szomszéd gyerekét, majd a kiérkező rendőrökre is rálőtt egy férfi Erdőtarcsán
2023. november 6. 18:32

Halálosan megfenyegette a szomszéd gyerekét, majd a kiérkező rendőrökre is rálőtt egy férfi Erdőtarcsán

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki rálőtt egy rendőrre a Nógrád megyei Erdőtarcsán pénteken. A szomszédok azután hívtak hozzá rendőröket, hogy halálosan megfenyegette a gyereküket. A támadó légpuskával lőtt a járőrökre, egyiküket a mellkasán találta el, ő könnyebben megsérült. Végül a TEK-esek fogták el, most kiderült, a 66 éves férfi ellen már folyik egy büntetőeljárás zaklatás miatt. 
1:54
HíradóHázuk elárverezése után pszichiátriára járt a nő, aki rágyújthatta a férjére és kutyájukra a sátrat, ahol éltek
2023. november 6. 18:32

Házuk elárverezése után pszichiátriára járt a nő, aki rágyújthatta a férjére és kutyájukra a sátrat, ahol éltek

Nem bűnös – vallotta a bíróságon az asszony, aki a vád szerint májusban rágyújtotta férjére és kutyájukra a sátrat, amelyben laktak. A szegedi pár házát korábban tartozás miatt elárverezték, azért éltek a tákolmányban. A nő többször volt agresszív, a gyújtogatás előtt is többször összevesztek. A férj és a kutya épségben kimenekült, a nőt különösen kegyetlen emberölés kísérletével vádolják.
1:41
HíradóA gyerek és a nagyszülők lefeküdtek aludni, a 32 éves édesanya holttestét reggel találták meg a fürdőben
2023. november 6. 18:32

A gyerek és a nagyszülők lefeküdtek aludni, a 32 éves édesanya holttestét reggel találták meg a fürdőben

Egy 32 éves családanya halt meg szén-monoxid-mérgezésben Szombathelyen. Az asszony információink szerint egy év körüli gyerekével látogatta meg szüleit. Úgy tudjuk, vasárnap este a nagyszülők és unokájuk lefeküdt aludni, a nő pedig bement a fürdőszobába, ahol reggel már csak a holttestét találták meg. A lakásban nem volt szén-monoxid érzékelő.  
2:57
HíradóTornatanár tanítja a fizikát, énektanár a magyart – akkora tanárhiány egy szigetszentmiklósi iskolában, hogy a naplót is hamisíthatják
2023. november 6. 18:27

Tornatanár tanítja a fizikát, énektanár a magyart – akkora tanárhiány egy szigetszentmiklósi iskolában, hogy a naplót is hamisíthatják

Hamis adatok szerepelhetnek a KRÉTA rendszerben egy szigetszentmiklósi iskolában – erről egy ott dolgozó tanár beszélt Híradónknak. Szerinte akkora a tanárhiány, hogy van, hogy a tornatanár tartja a fizikaórát, ezt azonban szakszerű helyettesítésként kell beírni az elektronikus naplóba. Egy szülő pedig arra panaszkodott a híradónak, hogy az elmaradó órák miatt a gyerekeknek alig vannak jegyeik. A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ azt közölte a Híradóval, hogy ők minden feladatot ellátnak.
1:06
HíradóSzijjártó Péter az RTL-nek: Izrael mellett Katar segítségére is számítanak a Hamász által túszul ejtett magyarok kimenekítésében
2023. november 6. 15:53

Szijjártó Péter az RTL-nek: Izrael mellett Katar segítségére is számítanak a Hamász által túszul ejtett magyarok kimenekítésében

Szijjártó Péter külügyminiszter az RTL kérdésére elmondta, jelenleg öt olyan magyar túszról tudnak, akiket a Hamász terroristái tarthatnak fogva. A magyar külügy a kimentésük érdekében két irányban is dolgozik: egyrészt napi kapcsolatban vannak az izraeli kormány azon munkacsoportjával, ami azért jött létre, hogy a túszok holléttét felderítsék és kimenekítésükről gondoskodjanak, másrészt Katar közvetítő feladatokat lát el az ügyben. 
9:05
ReggeliÉletében először szerepel filmben Soltész Rezső, a Valami Amerika sorozatban zsűritagot alakít
2023. november 6. 13:32

Életében először szerepel filmben Soltész Rezső, a Valami Amerika sorozatban zsűritagot alakít

Életében először vállalt színészi szerepet Soltész Rezső, az RTL+-on látható Valami Amerika sorozatban alakítja a Galaxis nevű tehetségkutató egyik zsűritagját. Soltész Rezsőt még szülei beszélték le a színészi pályáról. A sorozatban együtt dolgozott Azahriah-val, aki szerinte a könnyűzenei élet egyik csodája. Hogy a sorozatban el fog-e hangozni a híres, Szóljon hangosan az ének című dal, kiderül a videóból.
4:43
Reggeli„Nem igaz, hogy az elejétől a végéig hamis volt” – Kalocsa Lilla Anna, a The Voice kiesője
2023. november 6. 11:30

„Nem igaz, hogy az elejétől a végéig hamis volt” – Kalocsa Lilla Anna, a The Voice kiesője

Kalocsa Lilla Anna elégedett a The Voice-os produkciójával annak ellenére, hogy voltak hamis hangjai, ahogy szerinte mindenkinek – a szombati kiesők egyike a Reggeliben mesélt élményeiről. Stílusosabb lett volna kritikák nélkül távoznia, de nincs benne tüske. Berki Artúr nem csalódott, emelt fővel hagyta ott a versenyt. Azt mondta, szerinte hátrány, hogy már volt rutinja, mert így nagyobb volt felé az elvárás.
3:32
ReggeliMásfél perc alatt kell 3 emeletet lerohannia az óvóhelyig Róbertnek
2023. november 6. 10:36

Másfél perc alatt kell 3 emeletet lerohannia az óvóhelyig Róbertnek

Székely Róbert újságíró Tel-Avivban él, az Izraelinfo munkatársa. Elmondta, hogy Tel-Avivban az újépítésű házakban már van biztonsági szoba. Ő egy régebbi házban él, neki a pincében van az óvóhely. Másfél perce van, hogy a harmadik emeletről lerohanjon, ami elég szokott lenni – ennyi idő alatt érik el a Gáza övezetből fellőtt rakéták Tel-Avivot. Minden izraeli családot érint a konfliktus, mesélte Székely Róbert. A túsztárgyalásokat minden izraeli követi, fontos, hogy milyen engedményeket tesznek a Hamásznak, mert ha a terrorszervezet a túszcserék miatt túléli a konfliktust, az megágyazhat egy következő hasonló helyzetnek – tette hozzá.
5:35
Reggeli2024-ben újra nőhetnek a reálbérek
2023. november 6. 9:38

2024-ben újra nőhetnek a reálbérek

Jövőre már növekedésnek indulhatnak a reálbérek, nem fogjuk elérni azt az életszínvonalat, mint az orosz-ukrán háború előtt, de határozottan javulás várható – mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája. Volt egy olyan félelem, hogy az olajárak elszállnak az izraeli háború következtében, egyelőre ez nem vált valóra. Az olajpiac egyik nagy félelme, hogy Izrael katonailag lép fel Irán ellen. Móró szerint akkor lenne nagy probléma, ha az olajtermelést és -szállítást akadályoznák, de ettől egyelőre nem kell tartani. Úgy tűnik, Európában van egy gazdasági lassulás, jelen pillanatban az olajárak lefelé korrigálnak, ráadásul csökkent a kereslet az olajtermékek iránt, ezért csökkentek a benzinárak.
5:50
ReggeliHa nincs riadó, Kijevben dugók vannak az utakon
2023. november 6. 8:46

Ha nincs riadó, Kijevben dugók vannak az utakon

A kijevi lakosság aktivitása visszatért a háború előtti szinthez – mondta a Reggeliben Tompa Tibor, aki Kijevben él családjával. Tibor felesége egy iskolában igazgatóhelyettes, azt mondja, a gyerekek már 6 perc alatt eljutnak az óvóhelyekre, amiket az iskolák pincéiben alakítottak ki. Nem minden ukrán település annyira „szerencsés”, mint Kijev. Tibor harkivi ismerősei arról számoltak be, hogy családjaikat ki kellett telepíteni, sokan elvesztették szeretteiket.
3:54
SztárboxIstenes Bence ifj. Schobert Norbinak: Tökös gyerek vagy, ne engedd mostantól, hogy bárki Norbikának hívjon
2023. november 5. 23:50

Istenes Bence ifj. Schobert Norbinak: Tökös gyerek vagy, ne engedd mostantól, hogy bárki Norbikának hívjon

Istenes Bence a Sztárbox második főmérkőzése után elkérte a mikrofont Héder Barnától, és kért egy nagy tapsot Schobert Norbi jr.-nak, aki szerinte kisfiúként jött be a szorítóba, de férfiként távozik onnan. „Te ma Norbi lettél a ringben” – jelentette ki. Végül pedig kihívta Rácz Jenőt, aki szerinte már az egész RTL-t telekürtölte azzal, hogy meg fogja verni Istenest.
15:08
SztárboxHatalmas küzdelmet hozott Istenes Bence és ifjabb Schobert Norbert összecsapása
2023. november 5. 23:27

Hatalmas küzdelmet hozott Istenes Bence és ifjabb Schobert Norbert összecsapása

A második Sztárbox főmérkőzése volt az első olyan férfi összecsapás, amely nem kiütéssel ért véget, mégis ezen alakult ki eddig az egyik legnagyobb bunyó. Istenes Bence és Schobert Norbi jr. óriási fordulatszámon bokszolták végig a négy menetet, Schobertnek az elején megsérült és egyre jobban vérzett az orra, de ez sem állíthatta meg. Bár a mérkőzés végén egyhangú pontozással a jóval stabilabb és magabiztosabban bokszoló Istenes Bence győzelmét hirdették ki, a 18 éves Norbi nem adta könnyen magát, alaposan próbára tette a műsorvezetőt. 
3:25
SztárboxCsobot Adél:  Nagyon féltem Bencét, a legnagyobb szenvedéllyel fogok ott állni mellette
2023. november 5. 22:15

Csobot Adél: Nagyon féltem Bencét, a legnagyobb szenvedéllyel fogok ott állni mellette

Istenes Bence a boksz szerelmese évek óta, nem volt kérdés, hogy elvállalja a Sztárboxot. Csobot Adél elárulta, Bence mindent alárendelt a felkészülésnek az elmúlt fél évben, szigorú étrendje volt és rengeteg edzése. Adél szerint Bence „elképesztően mély fickó”, komoly lelki úton és személyiségfejlődésen megy keresztül, aminek nagyon fontos eszköze volt a boksz.
13:18
SztárboxBrasch Bence kőkemény csatában ütötte ki KKevint
2023. november 5. 22:03

Brasch Bence kőkemény csatában ütötte ki KKevint

Két iskolázott bunyós találkozott a Sztárbox második férfi nehézsúlyú negyeddöntőjében, Brasch Bence és KKevin kifejezetten igazán parázs mérkőzéssel rukkolt elő. A nézőtéren is felfokozott volt a hangulat, KKevin rajongói és a Brasch Bencének szurkoló színészcsapat is végigkiabálta a meccset. Nagy ütések csattantak mindkét résztvevő arcán és testén, aztán a színész átvette az irányítást, és a harmadik menetben úgy leütötte az ellenfelét, hogy az átesett a mérkőzésvezető lábai között. A bíró ekkor még továbbengedte az összecsapást, de Brasch Bence újabb támadása után KKevin ismét a padlóra került, így kiütéssel végződött a találkozó. 
1:52
HíradóVámpírnak hihették a hatéves gyereket, arccal lefelé, lábait lelakatolva temették el
2023. november 5. 19:10

Vámpírnak hihették a hatéves gyereket, arccal lefelé, lábait lelakatolva temették el

Egy 17. századi gyermek különös sírjára bukkantak Lengyelországban. A holttestet arccal lefelé temették el, lábait lelakatolták. Szakértők szerint azért, hogy megakadályozzák feltámadását. A régészek úgy vélik, a korabeliek vámpírnak hihették a gyermeket. Több hasonló sírt felfedeztek már Lengyelországban, ahol a vámpírhit egészen a 19. századig elterjedt volt.
1:44
HíradóNovák Katalin Izraelben találkozott azzal a magyar édesanyával, akinek lányait túszul ejtette a Hamász
2023. november 5. 19:08

Novák Katalin Izraelben találkozott azzal a magyar édesanyával, akinek lányait túszul ejtette a Hamász

Váratlanul Izraelbe utazott vasárnap Novák Katalin köztársasági elnök. Hivatala szerint szolidaritási látogatásra. Az államfő találkozott Jichák Hercog izraeli elnökkel és a Hamasz által elrabolt magyar túszok rokonaival is. Az RTL Híradó úgy értesült: Novák Katalin találkozott azzal az édesanyával is, akinek 8 és 15 éves lányait elrabolta a Hamász az október 7-i támadáskor.
3:26
HíradóVérfagyasztó videót hoztak nyilvánosságra a zenei fesztiválról, ahol 260 embert mészárolt le a Hamász
2023. november 5. 19:06

Vérfagyasztó videót hoztak nyilvánosságra a zenei fesztiválról, ahol 260 embert mészárolt le a Hamász

Ameddig nem kapják vissza a túszokat, nem lesz tűzszünet – ismételte meg izraeli kormány álláspontját Benjamin Netanjahu miniszterelnök. A harcok leállítását világszerte egyre többen követelik. Köztük politikusok, és most már az elrabolt izraeliek rokonai is. Közben újabb videó látott napvilágot a zenei fesztivál helyszínéről, ahol 260 fiatalt gyilkolt le a Hamász terrorszervezet. 
2:20
HíradóTompos Márton megkérdezte Orbán Viktort, hogy tiltakozott-e az 56-osokat lefasisztázó orosz tankönyv ellen, de nem kapott választ
2023. november 5. 18:58

Tompos Márton megkérdezte Orbán Viktort, hogy tiltakozott-e az 56-osokat lefasisztázó orosz tankönyv ellen, de nem kapott választ

Hiába kérdezte Orbán Viktortól a Momentum, hogy felszólította-e Putyint az orosz katonák kivonására Ukrajna területéről, nem kaptak választ. A párt frakcióvezető-helyettese arra is kíváncsi volt, hogy a miniszterelnök és az orosz elnök két héttel ezelőtti találkozóján tiltakozott-e Orbán Viktor az 56-osokat lefasisztázó orosz tankönyv ellen. Válaszában a külügyminisztérium államtitkára úgy fogalmazott: „a találkozón kiemelt téma volt a béke és a tűzszünet fontossága”.
2:28
HíradóZacher Gábor: A rendes magyar alkoholistáknak nem való a száraz november
2023. november 5. 18:56

Zacher Gábor: A rendes magyar alkoholistáknak nem való a száraz november

Halált is okozhat a teljes alkoholmegvonással járó száraz november – erre figyelmeztet Zacher Gábor. A toxikológus úgy fogalmazott a rendes magyar alkoholisták néhány nap alatt rendkívül súlyos állapotba kerülhetnek a megvonási tünetektől. A száraz november kihívás magyarországi meghonosítója ezzel egyétért, de szerinte a súlyos alkoholbetegenek kórházi kezelésre, másoknak viszont prevencióra lenne szükségük.
1:48
HíradóSzegeden építheti meg első európai elektromosautó-gyárát a kínai BYD
2023. november 5. 18:51

Szegeden építheti meg első európai elektromosautó-gyárát a kínai BYD

Szegeden építheti meg első európai autógyárát a kínai BYD – így értesült a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung. A német lap saját iparági információi szerint a döntés a cégen belül már megszületett, és két éven belül elindulhat a gyártás Magyarországon. Orbán Viktor két hete a BYD vezérigazgatójával is tárgyalt Kínában. A pontos magyar helyszínt az év végéig jelentenék be. A cég mára a világ második legnagyobb elektromosautó-gyártója a Tesla mögött. 
2:08
HíradóRekordmeleg ősz után jégeső és villámlás novemberben – a klímakutató szerint ennél is szélsőségesebb időjárásra kell készülni
2023. november 5. 18:38

Rekordmeleg ősz után jégeső és villámlás novemberben – a klímakutató szerint ennél is szélsőségesebb időjárásra kell készülni

Jégesővel és villámlással kezdődött a november. A rekordmeleg októbernek egy viharokkal érkező hidegfront vetett véget, ami ilyenkor teljesen szokatlan a meteorológusok szerint. A mérések szerint a mostani ősz lehet a legmelegebb itthon. Az RTL híradónak nyilatkozó klímakutató azt mondja, a globális felmelegedés miatt még ennél is szélsőségesebb időjárásra kell készülnünk.
1:40
HíradóFiktív számlákkal csaltak el a 650 millió forintnyi áfát, fejenként húsz év börtönt kaphatnak
2023. november 5. 18:36

Fiktív számlákkal csaltak el a 650 millió forintnyi áfát, fejenként húsz év börtönt kaphatnak

Húsz év börtönt is kaphatnak annak a nemzetközi céghálónak a vezetői, akiket 650 millió forintos áfacsalással gyanúsítanak. A NAV most lezárult nyomozása szerint ablakgyártásra szakosodott magyar cégek külföldiek bevonásával fiktív számlákat állítottak ki, majd eltették az áfát. 15 emberrel szemben javasolnak vádemelést, közülük négyet már letartóztattak.
2:38
HíradóFurcsa baleset Bács-Kiskunban: átszakította a temető kerítését és a sírok között állt meg az autó
2023. november 5. 18:32

Furcsa baleset Bács-Kiskunban: átszakította a temető kerítését és a sírok között állt meg az autó

Busz és autó ütközött a Szabolcs megyei Győrtelken vasárnap délután. Ketten könnyebben megsérültek. Szombaton pedig ketten meghaltak az utakon. Frontálisan karambolozott két autó Környe közelében. Az egyik kocsi sofőrje meghalt, öt sérültet, köztük gyerekeket vittek kórházba. A Zala megyei Galambok mellett is két autó ütközött össze. Az egyikből kizuhant egy fiatal, aki azonnal meghalt. Két sérültet vittek kórházba.