ADÁSRÉSZLETEK

1:38
HíradóFalat bontottak és több mint 36 milliós zsákmánnyal távoztak – évekre rács mögé kerülhetnek
2024. január 12. 18:36

Falat bontottak és több mint 36 milliós zsákmánnyal távoztak – évekre rács mögé kerülhetnek

Több mint 36 millió forint értékben lopott műszaki cikkeket egy román bűnbanda Zalaegerszegen 2021 októberében. Romániában fogták el őket, a magyar ügyészség most emelt vádat ellenük. Az épület falát kibontva jutottak be egy üzlet raktárába, ahonnan mobiltelefonokat, tableteket, fülhallgatókat és okosórákat is elvittek. Ha bűnösnek találják őket, akár nyolc évet is kaphatnak. 
1:53
HíradóAz ügyészség börtönbe küldené a Várpalotánál halálos balesetet okozó sofőrt
2024. január 12. 18:33

Az ügyészség börtönbe küldené a Várpalotánál halálos balesetet okozó sofőrt

Börtönbe küldené az ügyészség a részeg sofőrt, aki miatt tavaly márciusban meghalt egy 24 éves nő Várpalotánál. Az áldozat két ismerősével utazott, amikor kocsijuk fának csapódott. A vezetőt és mellette ülő barátját segítségnyújtás elmulasztásával is vádolják, mert elhallgatták, hogy az áldozat kizuhant a kocsiból. A lány anyja súlyos büntetést tartana elfogadhatónak. 
2:25
HíradóKönnyek között emlékeztek Baumann Péterre kollégái és családja: egy éve történt az újbudai rendőrgyilkosság
2024. január 12. 18:23

Könnyek között emlékeztek Baumann Péterre kollégái és családja: egy éve történt az újbudai rendőrgyilkosság

Megható videóban emlékeztek meg kollégái, barátai és családja az épp egy évvel ezelőtt meggyilkolt Baumann Péter főhadnagyról. Tavaly január 12-én intézkedés közben szúrta meg őt és két járőrtársát egy férfi a XI. kerületben. Baumann Péter a kórházban életét vesztette. A helyi kapitányságon megemlékezést tartottak az emléktáblájánál.
1:10
HíradóNapközben együtt ittak, de dulakodás lett a vége: nyakon szúrta ismerősét egy részeg férfi Nagykőrösön
2024. január 12. 18:20

Napközben együtt ittak, de dulakodás lett a vége: nyakon szúrta ismerősét egy részeg férfi Nagykőrösön

Gyilkosság Nagykőrösön – nyakon szúrta ismerősét egy részeg férfi csütörtök este, miután vendégül látta későbbi áldozatát a lakásán. A rendőrök gyanúja szerint együtt ittak, majd dulakodni kezdtek. A támadó maga hívta a rendőröket, most őrizetben van. Kihallgatásán azt állította: az áldozat támadt rá, de azt már nem tudja, hogyan történt a késelés. A bíróság hétvégén letartóztathatja a gyanúsítottat.
6:26
Híradó„Az a legrosszabb, hogy nem igazán tudok önálló lenni” – a lakásából is ki kellett költöznie a házomlásban megsérült balerinának
2024. január 12. 16:08

„Az a legrosszabb, hogy nem igazán tudok önálló lenni” – a lakásából is ki kellett költöznie a házomlásban megsérült balerinának

Tóth Nikolett, a balerina, aki másfél éve súlyosan megsérült, amikor a Jókai utcában leomlott egy épület teteje, most elmesélte az RTL-nek, hogy él a balesete óta, milyen mindennapi nehézségekkel kell megküzdenie neki és családjának is. Tóth Nikolett jelenleg kerekesszékkel tud csak közlekedni, így nem maradhatott a család lift nélküli, emeleti lakásában, azonban saját társasházukban nem járultak hozzá a lakók a lift beépítéséhez, ezért most albérletben laknak. Hogy viselte a súlyos baleset okozta lelki megpróbáltatásokat, és mit mondanak neki az orvosok? Kiderül a videóból, az esti Híradóból pedig azt is megtudhatják, hogy segítene Terézváros önkormányzata a fiatal táncosnak a lakhatásban.
2:38
HíradóVideón a csodálatos lillafüredi jégvilág: elkezdett befagyni a vízesés
2024. január 12. 15:45

Videón a csodálatos lillafüredi jégvilág: elkezdett befagyni a vízesés

Bár a Szinva-patak vize még folyamatosan zuhog alá, már egy-két méteres jégcsapok is lógnak a magasból. A vízesés vize a közeli sziklákra jégpáncélt fagyasztott, és a környező növényeket is jég borítja. Különleges látvány, hogy a vízesés környéke fehérben pompázik.  Ahhoz, hogy az ország egyik legnagyobb vízesése befagyjon, tartós fagynak kell lennie. Lillafüreden napok óta mínuszok vannak napközben is, ezért indulhatott el a jegesedés. Feltehetően nem tart sokáig, mert a következő napokban már enyhébb időt jósolnak. 
9:24
ReggeliZsűrizés, mentorálás, saját projekt, színház, vers, ének – Gubik Petrának pörgős lesz 2024
2024. január 12. 13:29

Zsűrizés, mentorálás, saját projekt, színház, vers, ének – Gubik Petrának pörgős lesz 2024

A Gubik Petra előtt álló egyik legizgalmasabb feladat idén, hogy zsűrizzen egy kerekesszékes szépségversenyen. Nagyon várja már, hogy Peller Annával közösen ott legyenek a Miss Spinneren. Fontosnak tartja az esemény üzenetét, miszerint a szépség korlátok nélküli. Petra, ha nem színházban szerepel, akkor fiatalokat mentorál a Talentum Hungaricumban – a nemzeti tehetségprogram keretein belül 27 éven aluli fiatal tehetségek zenei gondozását vállalta. Petra a videóban saját projektjéről, a Mi van a zsebemben?-ről is mesél.
7:07
ReggeliJoe és Csenge nyár végén összeházasodnak, de Joe-nak előbb még el kell válnia
2024. január 12. 12:20

Joe és Csenge nyár végén összeházasodnak, de Joe-nak előbb még el kell válnia

A hír igaz, a Nyerő Párosban jól szereplő páros, Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge összeházasodik. A Reggeliben a részletekről meséltek: már megvan a helyszín, a torta, az öltöny. Joe, a Survivor műsorvezetője nagyon élvezi a készülődést. Pontos dátumuk még nincs, augusztus-szeptember a preferált időszak. Az esküvő előtt 4 napig nem fognak találkozni, ez Csenge kérése volt. Az szertartást szűk családi körben tervezik, maximum 50 ember lesz ott. A helyszínük Tiszaalpár (tavaly itt voltak esküvői fotózáson egy magazin felkérésére), és az már biztos, hogy egy keddi napon kelnek egybe. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, Joe-nak el kell még válnia előző feleségétől, amire február végén, március elején kerül sor. A lány- és legénybúcsút együtt fogják tartani. A nagy szervezésben viszont elfelejtették a nászutat. Mindkettőjük nagy álma a Maldív-szigetek.
7:07
ReggeliHorányi Juli meglepetéssel készül vasárnap, a TikTokján fogja bejelenteni
2024. január 12. 12:00

Horányi Juli meglepetéssel készül vasárnap, a TikTokján fogja bejelenteni

Horányi Juli a Reggeliben adta 2023 utolsó és 2024-es első interjúját. Munkáiról mesélt, játszik a Sixben, a Kristály újcirkusz-színház meseelőadásában, és a zenét sem hanyagolja el. Idén többet szeretne sportolni, az artisták, akikkel együtt dolgozik, nagyon inspirálják őt. Hogy milyen tervei vannak még 2024-re, és milyen kalandja volt a férjével a budai Várban, kiderül a videóból.
6:08
ReggeliLovi: Kétszer beköltöztem, kétszer ki is estem – megszólaltak az Éden Hotel kiesői
2024. január 12. 11:35

Lovi: Kétszer beköltöztem, kétszer ki is estem – megszólaltak az Éden Hotel kiesői

Nelli és Lovi voltak a Reggeli vendégei, ők estek ki az Éden Hotelből január 11-én. Lovi próbálta átlátni a játékot, folyamatosan taktikázott, ebben is fáradt el. Azt mesélte, volt, hogy egy nap alatt hatszor kellett újratervezni a játékát, annyi minden változott. Ez mentálisan kimerítő volt. Nellinek az okozott nehézséget a játékban, hogy olyan emberekkel kellett együtt lenni, akiket az életben elkerült volna, az Éden Hotelben viszont nem térhetett ki előlük. Mexikóból felejthetetlen élményeket hoztak haza, amit elmeséltek a videóban. Terveikről is beszéltek: Lovi nagyon szeretne más műsorokban szerepelni, Nelli pedig nyelvet akar tanulni.
5:08
ReggeliSzállodaszövetség: 100 milliárd forint várja, hogy elköltsék itthon a SZÉP-kártyákról
2024. január 12. 11:13

Szállodaszövetség: 100 milliárd forint várja, hogy elköltsék itthon a SZÉP-kártyákról

2024-re a vendéglátósok jó évet várnak itthon: a téli szünet hosszabbodása, az infláció csökkenése, a SZÉP-kártya visszaalakítása mind nekik kedvez – ezekről beszélt Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. A repülőjegyek drágulásáról Flesch azt mondta, idáig voltak nagyon alacsonyak a jegyárak, most kezd realizálódni, mennyiért repülünk. 
5:46
ReggeliNyakpárnába plusz ruha – Schumacher Vanda így visz magával több holmit, amikor repül
2024. január 12. 9:44

Nyakpárnába plusz ruha – Schumacher Vanda így visz magával több holmit, amikor repül

Schumacher Vanda, aki több RTL-es sorozatban is játszott, és vezette a ValóVilágot, már 23 országban járt a nagyvilágban. Korábban kalandvágyból utazott, ma már aszerint választja ki úti céljait, hogy hol akad van dolga, legyen az családi, üzleti vagy párkapcsolati ügy. Vanda sosem hitt az olcsó repülőjegy-kereső oldalakban, de vannak praktikái, hogyan vigyen magával több ruhát, vagy utazzon olcsóbban.
6:39
ReggeliRejtett kincsek – csodás európai úti célok, amiket még nem fedezett fel a tömegturizmus
2024. január 12. 9:18

Rejtett kincsek – csodás európai úti célok, amiket még nem fedezett fel a tömegturizmus

Csiszár Ágnes utazási tanácsadóval jártunk utána, hova érdemes most utazni, és melyek a legnépszerűbb úti célok. Ágnes szerint kevesen választják például Thesszalonikit vagy Valenciát annak ellenére, hogy igazi pezsgő, kulturális nagyvárosok. Szerinte az eddig kevésbé felkapott helyek, mint Rotterdam és Antwerpen is nagyon izgalmas helyszínei lehetnek a nyaralásunknak, és ezeken a helyeken még nincs annyi turista. A városlátogatások szezonja a tavasz és az ősz, ilyenkor sok emberre kell számítanunk a felkapott helyeken. Hosszú hétvége helyett hétköznap – ezen is spórolhatunk, de hogy mi mindennel lehet még pénzt megtakarítani a nyaraláson, kiderül a videóból.
5:25
ReggeliHiába hívjuk fapadosnak a repülést, ha nem is olcsó, nem is fapados
2024. január 12. 8:12

Hiába hívjuk fapadosnak a repülést, ha nem is olcsó, nem is fapados

A repülőjegy ára nem sokat mutat abból, hogy mennyibe fog kerülni egy utazás – mondta a Reggeliben Pető György pilóta. Attól még, hogy egy Budapest-London járatra olcsón veszünk repülőjegyet, lehet, hogy egy Londontól távolabb eső reptérre fogunk megérkezni, és csak a vonatjegy kerül majd annyiba, amennyiért repültünk. Nem mindig tervezett költségként pedig ott van még a bőröndfeladás, az utasbiztosítás, nem beszélve a külföldi szállásunk áráról. A pilóta szerint az egyre dráguló repülőjegyárak mellett az tud olcsón utazni, aki bármikor megteheti, hogy repülőre szálljon, vagyis akkor utazzon, mikor éppen olcsó a jegy. A pilóta szerint általánosságban 20-30 százalékkal drágultak a repülőjegyárak.
4:42
ReggeliTényleg mindenki utazik, csak mi nem engedhetjük meg magunknak? Kitört a vakációs láz a közösségi oldalakon
2024. január 12. 8:10

Tényleg mindenki utazik, csak mi nem engedhetjük meg magunknak? Kitört a vakációs láz a közösségi oldalakon

Milyen sokan utaznak! – gondolhatnánk a Facebookot, Instagramot, TikTokot pörgetve. Valóban mindenki utazik, csak mi nem engedhetjük meg magunknak? Fuller Bianka pszichológus elmagyarázta, hogyan tudunk enyhíteni a nyomáson, ha úgy érezzük, csak mi maradtunk itthon, és csak mi nem engedhetjük meg magunknak a fehér homokos tengerpartot. A kontrollvesztettség, hogy valamit nem nem tehetünk meg, nagyon sok szorongást okoz – mondja Fuller Bianka. Hogy miért fontos az utazás a mentális egészségünk szempontjából, az is kiderül a videóból.
5:42
Fókusz„Van ez a joviális, ősz hajú szociális kutató, aki felveszi az álruháját és ordibál” – nappal tanít, este zenél az ELTE legnagyobb „punkdocense”
2024. január 11. 20:14

„Van ez a joviális, ősz hajú szociális kutató, aki felveszi az álruháját és ordibál” – nappal tanít, este zenél az ELTE legnagyobb „punkdocense”

Hammer Ferenc nappal az ELTE habilitált egyetemi docense, de nem ritka, hogy szociológusként hónapokig külföldön végez kutatómunkát, ahol előadásokat is tart. Viszont amikor besötétedik, Hammer a Lopunk nevű punkzenekarával nehezen kiheverhető vizuális sokkal járó koncerteteken nyúzzák a húrokat. Ki is ez a különleges karakter? 
6:20
FókuszA focival és nemzetközi sztárokkal nyitna a világ felé Szaúd-Arábia?
2024. január 11. 20:02

A focival és nemzetközi sztárokkal nyitna a világ felé Szaúd-Arábia?

Tavaly nyáron tömegével költöztek a labdarúgás legnagyobb sztárjai Szaúd-Arábiába, hogy aranylabdák és Bajnokok Ligája győzelmek után őrületes mennyiségű pénzt is gyűjtsenek. De a minden igényt kielégítő, fényűző élettől nem mindenki azt kapta, amire számított. Alig pár hónap után néhányan már szeretnék is elhagyni a sivatagi országot, de úgy tűnik ez nem lesz olyan egyszerű. 
4:33
FókuszAz Éden Hotelbe hódítani ment Dávid, de volt, ahol 24 lány kereste az ő kegyeit
2024. január 11. 20:02

Az Éden Hotelbe hódítani ment Dávid, de volt, ahol 24 lány kereste az ő kegyeit

Panajoth Fehér Dávid eredetileg hódítani érkezett az Éden Hotelbe, de végül önfeláldozóan hagyta el azt, hogy párja, Zsófi tovább játszhasson az álmáért. Azonban nem bánt meg semmit a történtekből. Dávid japán balett-táncos barátnőjét követte először Tokióba, Japánba. És mivel az európai embereket ott egzotikusnak találják, úgy gondolta modellnek áll. De hogy lett többszázezres követőtábora lett a TikTok kínai megfelelőjén, és hogyan lett ő a Nagy Ő? Elmeséli a Fókuszban. 
4:47
Fókusz„A férjem még sohasem járt Európában” – egy pakisztáni kaland, ami házassággal végződött
2024. január 11. 20:01

„A férjem még sohasem járt Európában” – egy pakisztáni kaland, ami házassággal végződött

Szabó Virág jelenleg Pakisztánban él a férjével és annak családjával, 2800 méteren egy kis faluban. Pakisztán nagy része hegyes völgyes táj, az ötödik legnépesebb ország a Földön. Emellett a második legnagyobb muszlim közösség él itt. De milyen az élet egy teljesen más kultúrában magyarként, hogy telnek a mindennapok és mi hiányzik neki az európai világból? Kiderül a Fókusz riportjából.
2:09
HíradóVan, aki tömeggyilkosnak tartja, mások az ország híres szülöttjét látják benne – festékkel öntötték le a Sztálin-ikont Grúziában
2024. január 11. 19:17

Van, aki tömeggyilkosnak tartja, mások az ország híres szülöttjét látják benne – festékkel öntötték le a Sztálin-ikont Grúziában

Heves közéleti vitát váltott ki Georgiában – korábbi nevén Grúziában – hogy festékkel öntöttek le egy Sztálint ábrázoló ikont a Tbiliszi főszékesegyházban. A közvélemény egy része büszkeséggel tekint a grúz származású diktátorra, mások tömeggyilkosnak tartják. Megjelenítése az ortodox szentek között mindenesetre sokakat meglepett.
2:50
HíradóNem minden tanárnak nő 32 százalékkal a bére, a PSZ szerint a fizetésemelés inkább inflációkövető
2024. január 11. 19:14

Nem minden tanárnak nő 32 százalékkal a bére, a PSZ szerint a fizetésemelés inkább inflációkövető

Nem tudják a tanárok, hogy pontosan mennyi pénzért dolgoznak – ezt mondta a Tanítanék Mozgalom alapítója az RTL Híradónak. Pilz Olivér szerint félő, hogy szubjektív szempontok alapján megy majd a béremelés. Ezt azután mondta, hogy a kormány szerdán bejelentette: megérkezett a Brüsszelből várt technikai levél, ami lehetővé teszi a régóta ígért pedagógus béremelést. A Pedagógus Szakszervezet szerint bár örülnek, hogy nőnek a fizetések, ezzel a bérfeszültség is nő a pedagógusok között. A kormány szerint: minden tanár jól jár. 
2:13
Híradó17 milliárdért vette meg az állam a veszteséges Mátrai Erőművet, hat bírósági ítélet után ki kell adniuk az iratokat
2024. január 11. 19:11

17 milliárdért vette meg az állam a veszteséges Mátrai Erőművet, hat bírósági ítélet után ki kell adniuk az iratokat

Négy év és hat bírósági ítélet után ki kell adnia a kormánynak a dokumentumokat a Mátrai Erőmű megvásárlásáról. A veszteséges, korszerűsítésre szoruló erőművet 4 éve vette meg az állam Mészáros Lőrinc cégétől, 17 és fél milliárd forintért.  Az állítólag Soroksárra tervezett, kínai vegyianyag-elosztóhoz kapcsolódó levelezést viszont nem kell nyilvánosságra hozniuk. Az erről szóló perben Rogán Antal minisztériuma előbb azzal érvelt, hogy ezek döntéselőkészítő anyagok, majd azzal, hogy a levelezés nem is létezik.
2:24
HíradóA hideg miatt sokan léphetik át az 1700 köbméteres gázfogyasztást, a kormány nem csökkenti a gáz árát
2024. január 11. 19:07

A hideg miatt sokan léphetik át az 1700 köbméteres gázfogyasztást, a kormány nem csökkenti a gáz árát

Ha marad a jelenlegi hideg időjárás, többen léphetik át az évi 1700 köbméteres gázfogyasztást, ami fölött hétszeres árat kell fizetni. Balogh József energiapiaci szakértő a Híradónak azt mondta: mivel a csúcshoz képest tizedére esett a gáz világpiaci ára, a kormánynak lenne mozgástere az árak csökkentésére. Ezt követeli a DK is. A kormány kérdésünkre azt közölte: a fogyasztók kilenctizede rezsivédett áron kapja a gázt. 
2:23
HíradóÁgyhoz kötözték a gyereket, egy fogkefe jutott mindenkire – szörnyű körülmények között éltek a fogyatékosok egy gödi otthonban
2024. január 11. 19:05

Ágyhoz kötözték a gyereket, egy fogkefe jutott mindenkire – szörnyű körülmények között éltek a fogyatékosok egy gödi otthonban

Egy fogkefével mosták az összes gondozott fogát, volt olyan gyerek, akit az ágyhoz kötöztek, ezért nem tanult meg járni – hosszan sorolta egy jogvédő szervezet jogásza a bíróságon, milyen körülmények között éltek fogyatékosok egy gödi otthonban. Az ügy hét éve robbant ki, a Validity Alapítvány emiatt beperelte az otthont akkor fenntartó állami intézményeket. Arról, hogy ki a felelős a körülményekért, a bíróság februárban dönthet. 
2:26
HíradóVesztegetés miatt ítélték el a gyermekpszichiátert, de Sófi Gyula állítja, ártatlan
2024. január 11. 18:57

Vesztegetés miatt ítélték el a gyermekpszichiátert, de Sófi Gyula állítja, ártatlan

Vesztegetés miatt két és fél év börtönbüntetésre ítélték az ország egyik legismertebb gyermekpszichiáterét. Az elsőfokú ítélet szerint Sófi Gyula pénzt ajánlott egy kollégájának, hogy az vele azonos szakvéleményt adjon egy gyermekbántalmazási ügyben. A szakértő a Híradónak azt mondta: ártatlan. Szerinte egy félreértés miatt indult ellene eljárás. Az ítélet nem jogerős.  
1:48
HíradóBeismerte, hogy szexuálisan zaklatta ötéves unokahúgát, a kislány szülei sokkot kaptak, amikor kiderült
2024. január 11. 18:55

Beismerte, hogy szexuálisan zaklatta ötéves unokahúgát, a kislány szülei sokkot kaptak, amikor kiderült

5 éves unokahúgát zaklathatta szexuálisan egy kecskeméti férfi – most fogták el a rendőrök. A gyanú szerint gyermekpornográf felvételeket készített az alvó kislányról, majd ezeket pedofil chatcsoportokban megosztotta. Ráadásul molesztálta is a gyereket, akivel többször együtt is aludt. A gyerek családja sokkot kapott, amikor fény derült a zaklatásra. A pedofilt letartóztatták, akár 25 éves büntetést is kaphat.
2:01
Híradó„Fölkaptam az egyéves babámat, és üvöltöttem a férjemnek, hogy azonnal keljen fel, mert ég a ház – húsz perc alatt égett porig egy balatonlellei család otthona
2024. január 11. 18:53

„Fölkaptam az egyéves babámat, és üvöltöttem a férjemnek, hogy azonnal keljen fel, mert ég a ház – húsz perc alatt égett porig egy balatonlellei család otthona

Felébredt, látta a nagy fényt, majd amikor elhúzta a függönyt, akkor vette észre, hogy lángol a teraszuk. Ezt mesélte a Híradónak az a nő, akinek háza 20 perc alatt porig égett Balatonlellén kedd este. Férjével és egyéves kisbabájukkal épp aludtak, amikor felcsaptak a lángok. Mindhárman ki tudtak menekülni, de mindenük odaveszett. A helyiek összefogtak a családért, hogy újra legyen otthonuk.
1:46
HíradóIttasan vezetett a Volánbusz sofőrje, elvették a jogosítványát és kirúgták
2024. január 11. 18:21

Ittasan vezetett a Volánbusz sofőrje, elvették a jogosítványát és kirúgták

Lebukott az ittas buszsofőr: megállították és megszondáztatták a rendőrök az Egerből Balaton községbe közlekedő menetrendszerinti járat sofőrjét szombaton. Kiderült, ivott, mielőtt volánhoz ült. Úgy tudjuk, a jogosítványát a helyszínen elvették, a buszt egy másik sofőr vitte tovább. Információink szerint a buszvezető egy-két sört ihatott. A Volánbusz Híradónk megkeresésére azt közölte: fegyelmi eljárás indult ellene és a munkaviszonyát is megszüntették. A rendőrség is nyomoz.
2:49
HíradóKét napon belül két kismama halt meg szülés után a nyíregyházi kórházban
2024. január 11. 18:21

Két napon belül két kismama halt meg szülés után a nyíregyházi kórházban

Életét vesztette a szülés után egy máriapócsi édesanya. Császármetszéssel született meg a kisfia tavaly novemberben, azonban a műtét után a nő intenzív osztályra került. A 33 éves, háromgyermekes anya családja tudni akarja a tragédia okát. Azt mondták, az áldozat egy szülészeti szobában volt azzal az újfehértói anyával, aki ikrei világrahozatala után szintén meghalt egy nappal korábban. A nyíregyházi kórház azt közölte, mindkét esetet vizsgálják, de nincs köztük összefüggés.
4:00
HíradóPilz Olivér: Úgy dolgoznak most a kollegák, hogy nem tudják, mennyi lesz a bérük
2024. január 11. 15:57

Pilz Olivér: Úgy dolgoznak most a kollegák, hogy nem tudják, mennyi lesz a bérük

Január elsejétől a tanárok már nem közalkalmazottak, köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba kerülnek át. Csak éppen azt nem tudják, ezzel milyen fizetés jár. Pilz Olivér a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója az RTL Híradónak arról beszélt, hogy a kormány által történelminek nevezett 32 százalékos pedagógus béremelés csak a pályakezdőknél valósul meg, a többieknél csak egy alsó határ van megadva, aminél nem kereshetnek kevesebbet. Pilz Olivér szerint ez csupán egy inflációkövető béremelés, amit a kormány európai uniós forrásokból finanszíroz. Hogy szerinte ez elegendő lesz-e a tömeges pályaelhagyás megállításához kiderül a videóból.
2:10
HíradóSófi Gyula: Ártatlan vagyok, nem állt érdekemben, hogy mindent kockára tegyek
2024. január 11. 15:36

Sófi Gyula: Ártatlan vagyok, nem állt érdekemben, hogy mindent kockára tegyek

Letöltendő börtönre ítélték Magyarország egyik legismertebb gyermekpszichiátriai szakértőjét. Sófi Gyulát azzal vádolják, hogy pénzért hamis szakvéleményt állíttatott volna ki a kollégájával. A másik igazságügyi szakértő szerint Sófi arra akarta rávenni, hogy hazudjon egy szexuális bántalmazási ügyben. A magát ártatlannak valló szakember fellebbezett az ítélet ellen, így az nem jogerős. Sófi Gyula korábban a Heim Pál gyermekkorház pszichiátriai vezetője volt, számos cikk és könyv szerzője. Az ítélet után azt mondta: nem állt érdekében, hogy kockára tegye hírnevét, ráadásul az ellene felhozott vádakat nem tudják bizonyítani.