Lukács Miki elfelejtette a házassági évfordulójukat?
2018. szeptember 13. 11:12
Nagy napok vannak Peller Annáék mögött: mondhatni, végig ünnepelték a hetet. Habár lehetséges, hogy ha a férjére hallgatott volna, pár nappal minden elcsúszott volna.
Peller Annánál keresve se találhatnánk most boldogabb embert, hiszen Budapesten is óriási sikert arattak az Apáca Show-val – amiben ő játssza a főszerepet –, és emellett még Mikikével is nagy számokat ünnepelhetett.
Ugyan az Operettszínházas premier esten zokogva fogadta a közönség szeretetét, reméljük a házassági évfordulójukon nem hullatott krokodilkönnyeket. Habár, Mikike zavara egy kicsit megbolygathatta a lelki világát.
Férje ugyanis összekeverte a napokat, és nem emlékezett rá, hogy szeptember 12-én ünneplik a 9. házassági évfordulójukat:
„Ezt a két emléket ne keverd, mert az egyik borzalmas, a másik meg az esküvőnk!” – mondta neki Anna a Story Extra kamerája előtt.