Celebklub

Ma te is Harry hercegtől fogsz elolvadni! Figyelj!

rtl.hurtl.hu

2017. szeptember 29. 12:21

Minden napra kell valami hiper cukiság, ami feldob és felvidít egy kicsit. A mai töltést nem más, mint az angol előkelőség adja meg nekünk. A nap videója jön!

Manapság, ha felmerül Harry herceg neve egy beszélgetésben, nagyjából egyetlen témáról eshet csak szó: róla és újdonsült barátnőjéről, a színésznő Meghan Markle-ről. Mindenki epekedve várja, hogy együtt láthassák őket, sőt tippünk szerint olyanok is akadnak, akik már most a páros esküvőjét tervezgetik.

A lelkes rajongók most összecsaphatták a tenyerüket örömükben, hiszen a napokban végre együtt láthatták a párt: egy jótékonysági rendezvényen jelentek meg először kéz a kézben.

Itt meg is leshetitek őket:

Viszont ugyanezen a rendezvényen Harry-nek sikerült egy másik történéssel is felhívnia magára a figyelmet. Nem kell óriási dolgokra gondolni, egyszerűen kiderült, hogy valószínűleg Harry lehet a legjobbfej nagybácsi a világon, hiszen egy mellette ülő idegen kislánnyal annyira aranyosan viselkedett, hogy nagyjából öt másodperc alatt mindenki még jobban belé szeretett.

Pedig csak a popcornnal játszottak, illetve a jól ismert „Joey nem ad a kajájából” duma juthatott az eszünke.

Miközben Harry egy férfival beszélgetett, nem vette észre, hogy a mellette ülő pici lány folyton elcsen egy-két popcornt a dobozából. Persze, ez nem tartott sokáig, hiszen amikor észrevette, azonnal játszani kezdett a kislánnyal: nemcsak fejeket vágott előtte, de még egy átverős játékkal is megnevettette a kicsit.

Nézzétek csak:

Látszik, hogy a herceg már megedződött a gyerek-témában bátyjának köszönhetően – aki immár két aprósággal is büszkélkedhet. Már csak egyetlen kérdés marad: vajon mikor örömködhetünk amiatt, hogy Harry-ről is kiderül, apuka lesz?

Sajnos, jelen állás szerint túl sok minden áll ennek az útjában: vajon Markle feladná a karrierjét a herceg kedvéért?

Nézd meg a Fókusz riportját:

#Celebklub#rtl#RTL Klub#harry herceg#harry#cuki#napi cuki#popcorn#meghan markle

Címlapról ajánljuk