Celebklub

Lecserélték Palvin Barbit?

rtl.hurtl.hu

2016. július 18. 15:30

A gyönyörű modellről azt rebesgették, hogy Hamiltonnal kavar. Nemrég a Monacói Nagydíjon még együtt ünnepelték a Forma-1-es versenyző futamgyőzelmét, ám a pilóta a múlt hétvégét már más szépségnél töltötte.

Sokáig ment a pletyka, hogy Lewis Hamilton és Palvin Barbara között valami komoly van kialakulóban. A pár számos helyen közösen jelent meg, sőt a modell a versenyekre is elkísérte a világbajnokot. A rajongók már a közös gyerekeket is tervezgették, egészen mostanáig!

Hamilton, brit futamgyőzelme után Rita Ora házában pihente ki a verseny fáradalmait. Ráadásul lesifotósok örökítették meg, ahogy reggel együtt hagyják el az énekesnő lakhelyét. Vajon mit szól mindehhez Barbi?


A csajozás mellett azért persze a haverokra is marad idő! A pilóta és Justin Bieber évek óta jóban vannak, és most is kihasználták, hogy van egy kis szabadidejük: cross motorral mentek kirándulni a hegyekbe.

Nem Hamilton az egyetlen szívtipró, aki sorra hódítja a hölgyeket. Leonardo DiCaprio is elég nagy nőcsábász hírében áll. Most Malibun kapták lencsevégre, ahogy Nina Agdal dán modellel romantikázik a tengerparton. A fotók alapján a színész kicsit sem zavartatta magát.

 

A photo posted by @poshmagazinethailand on


Reméljük Leo most jól választott, és sokáig tart a boldogság!


Forrás: Daily Mail
Képek: Instagram, tumblr

 

#Celebklub#lewis hamilton#palvin barbara#modell#szerelem#leonardo dicaprio#romantika#színész#story extra#RTL Klub#rtl

Címlapról ajánljuk