Történelmi sikert ért el Molnár Áron és Lovas Rozi – ilyet még nem nyert magyar film
2026. október 14. 10:00
Molnár Áron és Lovas Rozi újabb nemzetközi sikert aratott. Az Itt érzem magam otthon című filmjük már több neves díjat is elnyert, most pedig egy olyan elismerést szereztek meg, amelyet korábban még egyetlen magyar film sem kapott meg.
Lovas Rozi és Molnár Áron főszereplésével az Itt érzem magam otthon számos elismerést kapott és rekordot döntött a megjelenése óta. A sikereknek azonban azóta sincs vége. Korábban Szerbiában vehették át a nemzetközi filmkritikusok díját. A napokban újabb, immár a hetedik díjat nyerték el, amelyet ráadásul korábban egyetlen magyar film sem kapott meg.
Ez tudjátok mekkora dolog??? 2025-ben mi készítettük a legjobb műfaji filmet az európai kontinensen. Soha, de soha nem nyerte meg magyar film a Méliès d’Or díjat
– újságolta el Molnár Áron közösségi oldalán. A HVG azt is kiemelte, hogy ezt a díjat a „műfaji filmek Oscarjaként” emlegetik, ami jól érzékelteti az elismerés rangját.
És ne feledjétek, rendszeren kívül csináltuk a független filmünket, ami eddig 7 díjat nyert!
– emelte ki büszkén, majd azt is elárulta, hogy nincs megállás. Hiszen újabb független filmjének premierje is folyamatosan közeledik, amelyben Lengyel Tamással, Mucsi Zoltánnal és Staub Viktóriával szerepel.
Fú, de boldog vagyok!!!
Nyitókép forrása: RTL Sajtóklub