Nemzetközi elismerést vehetett át Lovas Rozi és Molnár Áron
2026. július 24. 20:00
Lovas Rozi és Molnár Áron egy különleges helyszínről jelentkeztek be. A spontán utazás apropója az volt, hogy átvehettek egy rangos nemzetközi elismerést. A díjat egy videóban bontották ki, miközben arról is meséltek, hogyan zajlott az átadó, és milyen szabályt szegtek meg.
Rangos díjat vehettek át
Az Itt érzem magam otthon megjelenése óta sorra gyűjti az elismeréseket. Molnár Áron és Lovas Rozi minden újabb mérföldkőről örömmel számol be követőinek, akik rendszeresen együtt ünnepelnek velük.
Legutóbbi videójukban egyenesen Szerbiából, Palicsról jelentkeztek be. Egy olyan moziteremben álltak, ahol nem sokkal korábban a filmes világ számos ismert alakja is megfordult. Az Itt érzem magam otthon ezúttal is rangos elismerésben részesült, hiszen elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Díját. A FIPRESCI-díjat a cannes-i filmfesztiválon is át szokták adni, a mostani helyszín azonban Molnár Áron számára különösen fontos volt, hiszen szülőhelyére térhetett vissza.
A díjátadón ráadásul szerbül is megszólalt, amit Lovas Rozi sem hagyott ki a beszámolójukból.
Videójukban „kulisszatitkokat” is elárultak
Videójukban már a kezükben tartották a díjat, viszont azt is elárulták azonban, hogy korántsem indult egyszerűen a napjuk. Reggel kapták a hívást, hogy érdemes lehet útnak indulniuk a 33. Palicsi Európai Filmfesztiválra, ezért gyorsan összepakoltak és autóba ültek. A hirtelen szervezett utazásnak köszönhetően végül személyesen is átvehették az elismerést és beszédet mondhattak a díjátadón.
Áron: Mondták, hogy ne mondjunk ilyen politikai beszédet
Rozi: Aztán végül mondtunk… De nagyon megtapsoltak és nagyon ujjongtak
– mesélték videójukban a színészek, akik követőik szeme láttára bontották ki az elnyert díjat, miközben a film rendezőjét, Holtai Gábort is hiányolták.
Nyitókép forrása: RTL Sajtóklub