„A legérzékenyebb gyerek viszi a terheket” – Presley Gerber, Cindy Crawford fia történetéről beszélt az addiktológus
2026. szeptember 23. 18:00
Presley Gerber, Cindy Crawford és Rande Gerber fia éveken át nyíltan beszélt a drogfüggőséggel és mentális problémákkal folytatott harcáról. A korábban modellként dolgozó fiatalember többször vett részt rehabilitációs programokon, és saját bevallása szerint azért osztotta meg a történetét a nyilvánossággal, hogy másoknak is reményt adjon. Halála után azonban sokakban ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg: hogyan történhet meg egy ilyen tragédia egy látszólag tökéletes, sikeres és tehetős családban?
A nyilvános küzdelem, amely másoknak is erőt adott
Presley Gerber az elmúlt években egyre őszintébben beszélt függőségeiről, pánikroblémáiról és a felépülés nehézségeiről. Nem titkolta, hogy a józanságért folytatott harc számára napi szintű feladat.
Akár egyetlen embernek, akár száz embernek tudok segíteni kijutni abból a helyzetből, ahol egykor én voltam, már megérte
– mondta korábban Mental Health Mondays néven indított Instagram bejegyzéseiben.
A fiatal férfi többször hangsúlyozta, hogy a függőség elleni küzdelem nem egy egyszeri döntés, hanem állandó munka. Több rehabilitációs programban is részt vett, és tavasszal még abban reménykedett, hogy az aktuális kezelése lesz élete utolsó rehabja.
Nem elég a rehabilitáció, ha a környezet nem változik
A tragédia kapcsán Józsa Péter addiktológiai konzulens arra hívta fel a Fókuszban a figyelmet, hogy a függőség kezelése nem korlátozódhat kizárólag az érintett személyre.
Ha a családban probléma van, például, ha a gyerek kábítószert használ vagy alkoholt vagy gyógyszert, akkor ott az egész családnak változni, gyógyulni kell
– fogalmazott a szakértő.
A szakember szerint gyakori tévhit, hogy elegendő a függőt rehabilitációs intézménybe küldeni, majd gyógyultan visszaengedni ugyanabba a közegbe.
Ha csak a gyereket hozzák ide, vagy csak betolják egy rehabra, hogy gyógyítsuk meg és javítsuk meg, akkor lehet, hogy a gyerek talpra fog állni, de a család vissza fogja őt húzni, vagy máshol jelenik meg a probléma.
Józsa Péter saját tapasztalatból beszél: 16 év aktív szerhasználat után sikerült felépülnie, azóta pedig más függők és családjaik támogatásán dolgozik.
A siker árnyékában: amikor a gyermek a tökéletességet próbálja utolérni
A szakember szerint különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek azok a fiatalok, akik rendkívül sikeres szülők gyermekeként nőnek fel.
Nagyon sok esetben apa nem képes az érzelmeiről beszélni a fiával, és egy annyira tökéletes képet mutat fel magáról, hogy a gyermek azt fogja érezni, sokkal kevesebb, mint az édesapja.
Józsa szerint az üzleti világban sikeres apák gyakran nem mutathatják ki gyengeségeiket, és ez otthon is folytatódik. A gyermek pedig azt látja, hogy szülője minden helyzetet magabiztosan kezel, miközben ő maga szorongásokkal, bizonytalansággal küzd.
Ez az összehasonlítás könnyen vezethet súlyos frusztrációhoz és önértékelési problémákhoz.
A tökéletes család mítosza
Kívülről nézve Cindy Crawford és Rande Gerber családja sokáig Hollywood egyik mintacsaládjának tűnt. A világhírű szupermodell és férje sikeres karriert épített, gyermekeik előtt pedig minden lehetőség nyitva állt.
Lányuk, Kaia Gerber édesanyja nyomdokaiba lépett, és napjaink egyik legismertebb modelljévé vált. Presley szintén modellként kezdte pályafutását, azonban az elmúlt években egyre inkább függőségi problémái kerültek a figyelem középpontjába.
Józsa Péter szerint azonban nem létezik tökéletes család.
Tizenhárom éve dolgozom emberekkel, de még olyan családdal nem találkoztam, ahol minden rendben lett volna.
A szakember úgy véli, hogy a családok működését generációkon átívelő traumák, veszteségek és kimondatlan konfliktusok alakítják. Ezek a terhek gyakran a család legérzékenyebb, legempatikusabb gyermekén csapódnak le.
Belőlük lesznek a fekete bárányok
– mondta.
Cindy Crawford múltjában is ott van egy feldolgozatlan veszteség
Kevesen tudják, hogy Cindy Crawford gyermekkorát szintén mély trauma árnyékolta be.
Öccse mindössze hároméves korában leukémiában meghalt. A család képtelen volt feldolgozni a veszteséget, szülei később elváltak.
A későbbi szupermodell fiatalon kezdett dolgozni, részben azért, hogy segítsen anyagilag a családján. Sikereinek köszönhetően később már mindent megadhatott gyermekeinek, ám a szakértők szerint a jólét önmagában nem képes pótolni az érzelmi biztonságot.
A függőség gyakran csak tünet
Márk Tibor szerint a szenvedélybetegség sok esetben nem maga a probléma, hanem annak következménye. Éppen ezért nem elegendő pusztán a szerhasználat megszüntetésére koncentrálni. A háttérben meghúzódó sérüléseket, traumákat és családi dinamikákat is meg kell érteni. A szakember szerint különösen fontos szerepe van annak, amikor a családtagok szembenéznek saját felelősségükkel.
Amikor egy apa azt mondja, hogy ezt elrontotta, és bocsánatot kér a fiától vagy a lányától, akkor valóságos események történnek.
– mondta a szakértő a Fókusznak.
Az ibogain-kezelésben látta a reményt
Presley az elmúlt hónapokban egy mexikói klinikán ibogain-kezelésen is részt vett. Az ibogain egy növényi eredetű, erősen pszichoaktív anyag, amelyet eredetileg közép-afrikai spirituális szertartásokban használtak.
Napjainkban egyes alternatív kezelésekben függőség elleni terápiaként alkalmazzák, ugyanakkor a módszer erősen vitatott. Az eljárás kockázatai között szerepelnek a súlyos szívritmuszavarok, az intenzív pszichés élmények, a hányás, a koordinációs zavarok és ritka esetekben akár halálos kimenetelű szövődmények is.
Egy történet, amely fontos kérdéseket hagy maga után
Presley Gerber története emlékeztet arra, hogy a függőség nem tesz különbséget hírnév, vagyon vagy társadalmi státusz alapján. A legnagyobb anyagi biztonság mellett is jelen lehetnek olyan érzelmi sebek, szorongások vagy generációkon át öröklődő traumák, amelyek hosszú időn át láthatatlanok maradnak.
A szakértők egyetértenek abban, hogy a felépüléshez nemcsak a szerhasználatot kell kezelni, hanem azokat a mélyebb okokat is, amelyek a függőség kialakulásához vezettek. Ahogy Józsa Péter fogalmazott: a gyógyulás valódi esélye akkor kezdődik, amikor nem csak az érintett, hanem az egész család hajlandó „változni, gyógyulni”.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, vagy segítségre szorul, ne maradjon egyedül a problémával. Az alábbi segélyvonalak ingyenesen, anonim módon és a nap 24 órájában elérhetők: Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok Szövetsége (LESZ): 116-123 A segélyvonal vezetékes és mobiltelefonról is díjmentesen hívható. Vészhelyzet vagy közvetlen életveszély esetén azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot.
Fotó: David Livingston / Getty Images, HOLLYWOOD, 2010. június 12., Cindy Crawford gyermekeivel