Kulcsár Edina hálóingben rohangált otthon, így indult a tanév első napja
2026. szeptember 3. 8:00
Kulcsár Edinán is kifogott az iskolakezdés. Szeptember 1-jén négy gyerekkel vágott neki az első tanítási napnak, ám az előre kitalált terve teljesen felborult. A kaotikus reggel végén lányával közös képen jelentkezett be, aki most kezdte az első osztályt. Bejegyzésében azt is elárulta követőinek, mi borította fel ennyire a napját.
Kulcsár Edina egy nehéz kihívás elé nézett: az iskolakezdés már önmagában is nagy feladat, ráadásul négy gyermekkel indult neki a napnak.
Hetek óta tervezem a ma reggelem, ahogy a 4 gyereket kiegyensúlyozottan hatalmas mosollyal beviszem a bölcsibe, oviba, és az iskolákba…
– írta Instagram-bejegyzésében a reggel végén, amikor már túl volt a nem éppen a tervek szerint alakuló tanévkezdésen.
Aztán Amara lebetegedett, szóval az ovi beszoktatás csúszik egy kicsit. Az éjszakám katasztrófa volt, ebből adódóan a reggeli elképzelésem darabjaira esett. Egy hatalmas kapkodás és rohanás lett.
– árulta el, hol kezdődtek a gondok. A reggelt indulás előtt még hálóingben, fel-alá rohangálva töltötte otthon, hogy minden készen álljon a napra. Ezután úgy döntött, itt az ideje segítséget kérni, és férjét, G.w.M-et is felkeltette. Közben már indulni is tudtak volna, azonban a kapu is elromlott, majd az úton nagy forgalomba kerültek, és még kukásautókat is kifogtak.
Végül időben odaértek az iskolába, és az egykori szépségkirálynő szerint kívülről még akár boldognak és kiegyensúlyozottnak is tűnhettek.
És habár az előre eltervezett sminket és hajat nem tudtam megcsinálni magamnak, hogy azzal is azt sugalljam, 4 gyerekkel is toppon vagyok korán reggel, hiába keltem 5:30-kor…. Végül megtaláltam mindent és elvileg semmit sem felejtettem el!
– mesélte el a történet végét követőinek. Még azt is megosztotta, hogy mostanra az agya csak azon jár, vajon Nina, aki most kezdte az első osztályt, hogyan érzi magát az új közegben. Így ugyan kaotikusan indult a régóta várt nap, végül azonban mindent sikerült megoldania.
Nyitókép forrása: RTL Sajtóklub