1 millió forint és 4 kiló plusz - Majka ezt hozta Las Vegasból
2026. július 22. 16:00
Majka hiú embernek vallja magát, aki szeret jó formában lenni. Ám kéthetes las vegas-i kiruccanása alatt nem fogalkozott ezzel: csak a póker kötötte le, miközben élvezte az amerikai ételeket. Fel is szalad rá néhány pluszkiló, ezért most komoly edzésbe kezdett, hogy leadja őket.
Majkának a zenén és a televíziózáson túl nagy szenvedélye a póker is. Nemcsak szórakozásképpen ül az asztalhoz, évente néhány alkalommal barátaival utazik el Las Vegasba, ahol komoly versenyeken is részt vesz.
Nemrég ismét a tengerentúlon járt, ahol a WSOP, vagyis a World Series of Poker idei eseményén indult.
Tizenhat évvel ezelőtt voltam ezen a versenysorozaton utoljára, mert a nyár mindig arról szólt, hogy koncertezem. Most viszont szabin voltam, és szerencsét próbálhattam. Minden nap asztalhoz ülhettünk, mert rengeteg különböző verseny volt. Ha az egyikről kiestél, simán be tudtál ülni a következőre. Úgy találták ki az egészet, hogy folyamatosan tudj játszani
- mesélte nemrég a Blikknek a rapper, aki úgy érzi nem sikerült most olyan jól a versenyen való szereplése. A WSOP internetes oldalán elérhető adatok szerint előbb 300 dollárt (körülbelül 92 ezer forintot), majd egy nappal később 3001 dollárt (mintegy 920 ezer forintot) nyert.
A némi pénznyeremény mellett az X-Faktor mentora most közösségi-oldalán elárulta, néhány pluszkilót is hozott haza magával Las Vegasból.
Vegas olyan 4 kiló fejenként pluszban, úgyhogy megyünk edzeni…
- írta posztjában Majka, aki jóbarátjával, Torghelle Sándorral utazott el, és most a focistával együtt próbálják visszanyerni formájukat.