Hihetetlen emlék: Hajnóczy Soma 100 forintból vett házat
2026. június 10. 8:30
Hajnóczy Soma különleges emléket idézett fel: néhány évvel ezelőtt egy szinte lehetetlennek tűnő kihívásba vágott bele: mindössze 100 forinttal indult útnak, hogy házat vegyen. A küldetés végül sikerrel zárult, a megvásárolt ingatlant pedig egy rászoruló családnak ajándékozta. Mutatjuk, hogyan sikerült véghez vinnie ezt a rendkívüli vállalást!
Hajnóczy Soma különleges emléket idézett fel követőinek. Három évvel ezelőtt ugyanis egy szinte lehetetlennek tűnő kihívásba vágott bele. A célja az volt, hogy 100 forintból kiindulva végül egy házat vásároljon, amelyet aztán egy rászoruló családnak ajándékozhat.
Bár elsőre hihetetlenül hangzik, végül sikerrel járt.
A koncepció egy korábbi nemzetközi trenden alapult, amelyben egy tartalomgyártó addig cserélgette a gemkapcsát, amíg végül egy házig jutott el. A bűvész is ezen a gondolaton indult el, útját pedig a társadalmi összefogás és a kreativitás kísérte végig.
A 100 forintból először egy rózsaszín golyóstollat vásárolt, amelyhez később reklámvideót forgattak, majd elárverezték. A befolyt összegből gyűjtői kártyákat vett, amelyeket saját kezűleg dedikált. Az ezek értékesítéséből származó pénzből egy PlayStationt szerzett be, majd gitárok következtek, amelyeket ismert előadókkal íratott alá. Ezután újabb és újabb tárgyak kerültek sorra, míg végül egy Maldív-szigeteki luxus nyaralás is eladásra került.
Ennek köszönhetően pedig összegyűlt a ház megvásárlásához szükséges összeg.
Így ugyan sok munkával, kreatív reklámokkal és árverezésekkel, de az eredeti 100 forintból végül sikerült egy házat vásárolnia, és még 200 forintja is maradt a végén. Az így megszerzett ingatlant pedig egy rászoruló családnak ajándékozta.
Emlékszel még, amikor Az Árulók szereplője még a kihívás elején beszélt terveiről a Reggeliben? Nézd meg most az rtl.hu-n!
Nyitókép forrása: RTL