Vége a találgatásoknak – Boráros Gábor végre reagált

rtl.hurtl.hu

2026. március 17. 8:30

Boráros Gábor követői nem jutnak dűlőre abban, hogy kislánya inkább édesanyjára vagy édesapjára hasonlít. Most az MMA-harcos egy olyan képet osztott meg, ami teljesen felbolygatta a két tábort.

Átalakult gyerekkor

Már hónapok teltek el a tragédia óta, amikor Jákli Mónika autóbalesetben elhunyt. Miközben a halála körüli nyomozás zajlott, gyermeke édesapjának egy új kihívásban kell helytállnia, egyedüli szülőként kell kislányát nevelnie. Korábban az egykori pár közösen nevelte Zorát, most azonban ezt a feladatot az MMA-harcos látja el. Célja, hogy kislányuk biztonságban és boldogságban nőjön fel, és ennek érdekében képes akármilyen feladatot ellátni.

Tiszta apja vagy tiszta anyja?

Zorának az élete egy pillanat alatt változott meg teljesen. Viszont a sok emlék mellett anyukáját nem csak a szívében, hanem vonásaiban is hordozza. Hiszen ugyan Zora még csak idén ünnepli 4. születésnapját, arcvonásaiban már most sokan felfedezni vélik Jákli Mónika arcát. Boráros Gábor előszeretettel oszt meg tartalmakat lányáról, akiben követői gyakran látják meg szülei arcképét. 

A hozzászólók között két tábor alakul ki, hiszen sokan inkább Mónikát látják Zorában, viszont azok sincsenek kevesen, akik pedig az édesapát.

Most pedig Boráros Gábor is csatlakozott ehhez a beszélgetéshez és bejegyzésében Zora mellé saját gyerekkori képét vágta be. Ugyan meglepő a hasonlóság, viszont követői dilemmáját így se sikerült lezárnia. Továbbra is eltér, hogy a kislány szemét, orrát és száját a hozzászólók éppen melyik szülőhöz hasonlítják.

A gyerekkori képeket itt találod meg, hogy eldönthesd, szerinted kire hasonlít jobban Zora!

Nézd meg az exkluzív interjút Boráros Gáborral az rtl.hu-n!

 

Nyitókép forrása: RTL Sajtóklub