Bulvár

„Amit Szandin láttam, megjátszani nem lehet” – megszólalt a jótékonysági koncert szervezője

rtl.hurtl.hu

2024. június 25. 18:20

Kallós Daniela szerint Szandi egy jószívű, tüneményes ember.

Tovább gyűrűzik a Szandi-ügy. Az énekesnő azért került nehéz helyzetbe, mert bár gázsiját felvette, mégsem lépett fel a Szlovákia magyarlakta településére, Madarra meghirdetett jótékonysági koncerten. Az egyik néző szerint az énekesnő még a kocsiból sem szállt ki, mivel ő és férje, Bogdán Csaba úgy vélték, túl kevesen vannak a helyszínen.

Szandi és Bogdán Csaba azt állították, hogy este fél 10-kor érkeztek meg a helyszínre, ám összesen nyolc embert láttak a színpad előtt, illetve még néhányat a focipálya másik végében lévő büfében. Arról azonban nem volt tudomásuk, hogy jótékonysági rendezvényről van szó. A szervező alapítványt vezető Kallós Daniela ezt cáfolta, szerinte az eseményen 60 jegyet adtak el, és 40-50 önkéntes volt jelen, így nem lehettek nyolcan. Szandi később felajánlotta, hogy visszafizeti a felvett összeget, és bár először arról szóltak a hírek, hogy ilyen megkeresés az alapítványhoz nem érkezett, később az énekesnő maga jelentette be, hogy „megnyugodott a lelke”, mert a pénzt visszautalta. Sőt, a nehéz helyzetben lévő családot személyesen is felkereste.

Most a Bors faggatta ki az esemény mögött álló alapítvány vezetőjét, Kallós Danielát, hogy mi történt. Szerinte a legnagyobb problémát az jelentette, hogy nem tudtak kommunikálni az énekesnővel egy harmadik fél, a rendezvényszervező miatt, aki azt mondta nekik: Szandi mindent tudni fog. 

Ott derült ki, hogy semmit nem tudott, mert mikor mondtam Szandinak, hogy itt van a család is, nem értette, hogy miről van szó, ő csak annyit tudott, hogy fellépni jött

– fogalmazott Kallós Daniela, aki nagyon jó véleménnyel van Szandiról. A mélyszegénységben élő családnál tett vasárnapi látogatásról azt mondta, őt nem lehet becsapni pszichológiai területen,

amit én Szandin láttam, azt megjátszani nem lehet. Egy elképesztően jószívű, tüneményes embert ismertem meg benne, aki óriási szeretettel fordult a család felé, személyes ajándékokat is hozott nekik

– fogalmazott. 

Nyitókép: Bruzák Noémi / MTI

#Bulvár#szandi#fellépés#jótékonyság