Bulvár

Meghan Markle méregdrága, arany estélyiben ünnepelte a jogvédelemért kapott díját

rtl.hurtl.hu

2023. május 17. 10:36

Sokak szerint megvesztegette a magazint a díjért.

Meghan Markle ismét a figyelem középpontjába került, ezúttal azért, mert ő kapta meg a Ms. Foundation  „Woman of Vision” díját – írja a Daily Mail. Az elismerést a női jogok képviseletéért kapta, azonban sokak szerint inkább azért vehette át a díjat, mert egy magasabb összeggel támogatta az alapítványt. 

A hercegné a beszédében megemlékezett a gyerekkorának azon szakaszáról, amikor rendszeresen forgatta az alapítvány Ms. Magazine című feminista lapját, és arra bíztatta nőtársait, hogy csatlakozzanak a feminista mozgalomhoz:

Választhatjátok azt az utat, hogy a mindennapi jótetteiteket kedvességgel, támogatással, bájjal és méltányossággal végzitek, amit a többi nő is észre fog venni, legyenek fiatalok vagy idősek, akik szintén ezt a pillanatot fogják választani arra, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz, és az igazságosabb világról szóló álmainkat megvalósítsák

– mondta Meghan a beszédében.

Tette mindezt egy méregdrága szerelésben, ami egy több, mint 600 ezer forintos, egyedileg készített aranyszínű Johanna Ortiz ruhából, majdnem félmilliós Tom Ford szandálból és egy szintén több száz ezer forint értékű Carolina Herrera kistáskából állt, amihez két gyémánt karkötőt és az egyik kedvenc Cartier karkötőjét párosította, aminek az értéke önmagában két és fél millió forint. 

Meghan Markle luxus estélyiben ünnepelte a nők egyenjogúságáért kapott díját
Meghan Markle a gálán Harry herceggel és édesanyjával Doriával vett részt - Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Ms. Foundation for Women

A díj egy rangos elismerés a feminizmus jegyében végzett munkáért, így egyesek kritikusan fogadták azt, hogy Meghan Markle vehette át:

Nem úgy, mint az ilyen Ms. Foundation féle kamu szervezeteknél, akik azért hoznak létre díjakat, hogy a hollywoodi kamu celebek egóját éltessék, mint például Meghan Markle, az igazi díjak a VALÓDI HŐSÖKET illetik. Átlagos, szorgalmas embereket!

– írta egy Twitter felhasználó. Néhányan azt is nehezményezték, hogy Meghan Markle és a magazin alapítója Gloria Steinem között szoros barátság van:

Előfizetésem volt a Ms. Magazine-ra, amikor megjelent. Mától örökre végeztem vele, és Gloria Steinemmel is, amiért eladta az alapítványát, és engedte, hogy ezeket a KAMU díjakat pénzért meg lehessen venni

– kommentelte egy felhasználó az esemény Facebook oldalára.

Meghan Markle és Harry herceg a díjátadó után az épület hátsó bejáratán keresztül távoztak, hogy elkerüljék a helyszínen ácsorgó tömegeket.

Nyitókép: Mike Coppola / Getty Images for 2022 Robert F. Kennedy Human Rights Ripple of Hope Gala

#Bulvár#meghan markle#harry herceg#luxus#ruha#feminizmus#díj

Címlapról ajánljuk