Ezt a pillanatot sokan újra megnézik: Magyar Péter és a kis táncpartnere

rtl.hurtl.hu

2026. június 10. 10:00

Gyermeknap alkalmából Magyar Péter is részt vett azon a kicsiknek szóló rendezvényen, amelyet a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban szerveztek meg. A miniszterelnök később egy videóban számolt be róla, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és azt mondta, szeretnék, ha a programból hagyomány lenne. A gyerekek táncához egy ponton a miniszterelnök is csatlakozott, nem is akárhogyan. 

Gyereknap a Karmelitában

Egy előző cikkünkben azt próbáltuk meg kitalálni, mi lesz a Karmelita kolostor épületéből, ha kiköltözik onnét a miniszterelnökség? Bár azóta sem határozták meg a pontos funkcióját, több alkalommal is látogatható lett a civileknek. Gyereknap alkalmából a kisebbek előtt is megnyitották a kolostor kapuit, akiknek több különleges programmal is kedveskedtek.

A meghívottak között gyermekvédelemben élő, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkező gyerekek is voltak, emellett speciális nevelési igényű és fogyatékossággal élő gyerekek is részt vettek a programon. A szervezők célja az volt, hogy valóban minél többféle helyzetből érkező gyerek számára emlékezetessé tegyék a napot.

Tudtad? Kaszinó is működött egykor a Karmelita kolostorban, erről szóló cikkünket itt tudod elolvasni:

Kaszinó és tekepálya is működött már a Karmelitában – a kolostor évszázados változásai
Kaszinó és tekepálya is működött már a Karmelitában – a kolostor évszázados változásai

Magyar Péter is a táncparketten találta magát

A résztvevők bejárhatták a Karmelitát, megnézhették a teraszt, orgonabemutató, bábelőadás, arcfestés és táncos programok is várták őket. 

A táncba egy adott ponton még Magyar Péter miniszterelnök úr is becsatlakozott, a videó végén pedig látható, ahogy felkapja az egyik gyereket, és megpörgeti.

A táncoló miniszterelnök videóját itt tudod megnézni:

Az új kormány és a gyerekvédelem

A Tisza-kormány egyre nagyobb hangsúlyt fektet a gyerekvédelemre, a bicskei gyermekotthonban történtekről és a kegyelmi ügyről is többször felszólal a miniszterelnök. Több előző vezetőt, főigazgatót is megfosztottak pozíciójától, amit elengedhetetlennek tartottak a gyerekek jóllétének biztosításához.

Magyar Péter június 8-ai beszédéről itt olvashatsz részletesebben:

Magyar Péter kemény bejelentést tett a gyermekvédelem ügyében: több vezető távozik
Magyar Péter kemény bejelentést tett a gyermekvédelem ügyében: több vezető távozik
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!