Lemaradtál? Ezek voltak Magyar Péter és a Tisza első intézkedései
2026. május 19. 9:00
Május 9-én hivatalosan is átvette az ország irányítását a Magyar Péter vezette szakértői kormány, amelyet a Tisztelet és Szabadság Párt támogatásával állítottak fel. Az új miniszterelnök már az első napokban világossá tette: gyors és látványos változásokat akar, így ennek megfelelően egy pillanatig sem tétlenkedett. Az eseményeket szinte lehetetlen követni, így összegyűjtöttük azokat, amik a leginkább mutatják: új korszak kezdődött Magyarországon.
Lebontották a Karmelita körüli kordont
Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó lépés a Karmelita kolostor körüli kordon elbontása volt. A miniszterelnök személyesen is megjelent a helyszínen, ahol azt mondta: közintézmények körül nincs helye elzárásnak és fizikai távolságtartásnak.
A kordon évek óta politikai szimbólumnak számított, sok ellenzéki szavazó szerint a hatalom elszigetelődését jelképezte. Éppen ezért a bontás nemcsak technikai intézkedésként, hanem egy új politikai korszak nyitányaként is értelmezhető.
A történet különösen érdekes annak fényében, hogy 2007-ben még a Fidesz bontott kordont ellenzékből a Parlamentnél. Most sokan történelmi párhuzamot látnak a két esemény között.
Megnyitnák a hatalom korábban elzárt tereit
A kormány emellett azt is bejelentette, hogy megnyitják a Karmelita és több korábbi kormányzati épület egy részét a nyilvánosság előtt. Hétvégi látogatásokat és bejárásokat terveznek, előzetes regisztrációval.
Az új kabinet kommunikációja szerint ezzel szeretnék azt üzenni, hogy az állam működése átláthatóbb lesz, és csökken a távolság a politika és az emberek között.
Azonnali személyi döntések is születtek
Magyar Péter az első napokban személyi kérdésekben is gyorsan lépett. Az egyik legtöbbet emlegetett döntés Havasi Bertalan felmentése volt, aki hosszú éveken keresztül Orbán Viktor közvetlen sajtófőnökeként dolgozott.
A döntést sokan annak jeleként értékelték, hogy az új vezetés nemcsak politikai, hanem kommunikációs szinten is teljesen új struktúrát akar kialakítani.
Átvilágítások és vizsgálatok jöhetnek
A kormány közben több nagy állami beruházás átvilágítását is bejelentette. Kiemelten foglalkoznak a budai várnegyed fejlesztéseivel és azok költségeivel.
Az új kabinet szerint szükség van annak felmérésére, hogy az elmúlt években mely projektek valósultak meg indokolatlanul drágán vagy politikai alapon. A következő hetekben további vizsgálatok és dokumentumok nyilvánosságra hozatala is várható.
Ez is érdekelhet: Ruff Bálint: Nem a boszorkányüldözés, hanem a jóvátétel lesz a vagyonvisszaszerzési hivatal feladata
Ópusztaszeren, a Feszty-körképnél tartotta a TISZA az első kormányülését. Előtte Magyar Péter és a miniszterei az országot sújtó szárazságról tájékozódtak, ennek kezelése volt ugyanis az egyik legfontosabb napirendi pont:
A miniszterek is megkezdték a munkát
A miniszterek is elkezdték felvázolni, milyen intézkedések jöhetnek a következő időszakban. Gajdos László környezetvédelmi miniszter például a cirkuszi állattartás szigorítását és hosszabb távon a vadállatok fellépésének betiltását helyezte kilátásba, míg a honvédelmi tárcát vezető Ruszin-Szendi Romulusz egyértelművé tette, hogy nem tervezik visszaállítani a sorkatonaságot, és magyar katonákat sem küldenének a háborús konfliktusokba, ezzel párhuzamosan viszont a honvédség megerősítését, béremeléseket és a korábbi beszerzések átvilágítását is napirendre vennék.
Az új kabinet tehát egyszerre ígér strukturális reformokat és erős szakpolitikai fordulatokat, miközben a hangsúly láthatóan azon van, hogy gyorsan és látványosan különbözzenek az előző kormányzati ciklustól.
Lannert Judit a szakma, a diákok és a szülők bevonásával szeretne oktatási reformot végrehajtani, amiben minden gyerek, születésétől, etnikai hovatartozásától és lakóhelyétől függetlenül minőségi oktatásban részesülhet. A tankerületi központok teljes átvilágítását, szabad tankkönyvválasztást és a terhek csökkentését ígérte a tanulók és a pedagógusok számára is: