Így segíthetsz a hidegben: túlélőpontként működnek a hajléktalanszállók
2026. január 18. 12:00
Az elmúlt napok rendkívüli hidege miatt országosan vörös kódot, Pest megyében pedig vörös riasztást rendeltek el. A tartós fagy és a havazás különösen veszélyes a fedél nélkül élőkre, ezért a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) a szokásosnál is rugalmasabban működteti hajléktalanellátó intézményeit.
Túlélőpontként működnek a hajléktalanszállók
A hajléktalan emberek átmeneti szállásaira normál esetben jogszabályban rögzített felvételi eljárás vonatkozik, a vörös kód idején azonban az életvédelem minden mást felülír. Ilyenkor bárkit befogadnak éjszakára, akkor is, ha csak egy matracot tudnak letenni a közösségi térben. Ezek az intézmények ilyenkor túlélőpontként működnek.
A BMSZKI tájékoztatása szerint az elmúlt hat napban 80 alkalommal kértek segítséget a túlélőpontjaikon a hideg miatt, ami jóval magasabb szám, mint amit a korábbi teleken tapasztaltak.
Rendőrség, civilek és lakosság is segített
A rászorulók többféle módon jutottak el a szállásokra: voltak, akik maguktól érkeztek, sokakat a rendőrség szállított be, de előfordult olyan eset is, amikor egy magánszemély taxival vitte be az egyik szállóra a bajba jutott embert, a Diszpécserszolgálat telefonos segítségével.
Folyamatosan telnek a menedékhelyek, de még van férőhely
Az éjjeli menedékhelyeken és a kizárólag erre a télre megnyitott szállásokon is folyamatosan nő a bent éjszakázók száma, a BMSZKI ugyanakkor hangsúlyozza: jelenleg még vannak szabad férőhelyek, és mindenkit be tudnak fogadni, aki segítséget kér.
Több mint hatvan utcai bejelentés érkezett
A vörös kód kihirdetése óta jelentősen megszaporodtak az utcai bejelentések is. A BMSZKI utcai szociális munkásai 67 alkalommal vonultak ki segítségkérés miatt, míg az éjjeli menedékhelyekre saját és más fővárosi szervezetek utcai munkásai, valamint a rendőrség 83 esetben szállítottak be rászorulókat.
Ruházati adományokra van most a legnagyobb szükség
A szervezet közlése szerint jelenleg elsősorban férfi ruházatra van nagy szükség: alsóneműre, meleg zoknira, vízálló téli cipőre, kabátra, sapkára, sálra, kesztyűre, melegítőnadrágra és felsőre, pólóra, valamint papucsra.
Az adományokat a Könyves Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedőben várják minden nap, hétvégén is, reggel 9 és délután 4 óra között (X. kerület, Könyves Kálmán körút 84.).
Minden jelzés életet menthet
A téli krízisidőszakban a Menhely Alapítvány is fokozott ellátást biztosít, és arra kéri a lakosságot, hogy jelezzenek minden bajba jutott hajléktalan embert a nonstop hívható diszpécserszolgálaton (06-1-338-4186). Súlyos esetben, például kihűlésveszély vagy eszméletlenség esetén azonnal a 112-t kell hívni.
A szakemberek hangsúlyozzák: nemcsak az utcán élők vannak veszélyben. Az egyedül élő, fűtetlen lakásban lakó, idős vagy szegénységben élő emberek is komoly kockázatnak vannak kitéve a hidegben. Egyetlen telefonhívás is életet menthet.
Nyitókép forrása: https://www.facebook.com/menhely.hu