Megszólalt a holtan talált főorvosnő lánya: „Borzasztóan viselkednek vele”
2025. november 13. 17:30
Egy 61 éves főorvosnő eltűnése és későbbi halála rázta meg a hazai egészségügyi közéletet hétvégén: Dr. Kett Antónia, a Szekszárdi Balassa János Kórház fül-orr-gégész főorvosnője, november elején nagy műtétet követően hajnalban távozott a szegedi kórházból, majd 30 órán keresztül semmilyen információt nem tudtak a hollétéről, megtalálása után pedig már nem tudtak rajta segíteni. Az esetről az áldozat lánya is megszólalt, aki elmondta, már a kórházban is rosszul bántak édesanyjával.
A szekszárdi kórház egyik főorvosát, Dr. Kett Antónia fül-orr-gégész főorvosnője gerincproblémáival került kórházba, és bár már a felépülés szakaszában volt, erős fájdalmakkal küzdött.
A kórház biztonsági kamerája rögzítette, amint a nő november 7-én hajnal öt óra körül elhagyja az épületet, ezután azonban nyoma veszett. November 8-án önkéntesek találtak rá, de sajnálatos módon már nem tudták megmenteni.
A Híradó riportját itt tudod visszanézni:
A szekszárdi orvosnő lánya a 24.hu-nak részletesen nyilatkozott a történtekről:
Két órán keresztül rá sem néztek az édesanyánkra. Azt mondta, hogy nagyon nagy fájdalmai vannak, és borzasztóan viselkednek vele. Csak két órával az eltűnése után értesítették a biztonságiakat arról, hogy nincs meg.
Súlyos gerincműtéten esett át
A doktornő komoly gerincműtéten esett át november elején. A műtét 12 órán keresztül tartott, amely során titánlemezek segítségével rögzítették a gerincét. November 7-én, péntek hajnalban azonban megszökött a kórházból, ezt az intézmény biztonsági kameráinak felvételei igazolják, eltűnését azonban senki nem vette észre.
A kórházban belső vizsgálat indult
A kórházban belső vizsgálat indult annak tisztázására, hogyan történhetett meg, hogy egy frissen műtött páciens elhagyhatta az intézményt felügyelet nélkül. Az altatás és a kábító fájdalomcsillapítók utóhatásai miatt a posztoperatív állapot hatására a páciens nem tudatosan cselekszik, épp ezért fokozottan szükséges a felügyelete.
Súlyos kérdéseket vet fel a főorvosnő halála
Az ügy jelenleg vizsgálat alatt áll, és számos kérdés még tisztázásra vár: hogyan történhetett a páciens felügyelet nélküli távozása, milyen szerepe volt valójában a beteg a posztoperatív állapotának és az intézményi protokolloknak a történtekben.
Az eset súlyos hiányosságokra hívhatja fel a figyelmet az egészségügyi felügyelet és biztonsági rendszerekkel kapcsolatban egyaránt, bár az intézmény álláspontja, hogy szakszemélyzet szakszerűen járt el, hiszen a betegek szabad mozgását nem korlátozhatják.