Belföld

A kínai vakcinák miatt vegzálja a médiát a Szuverenitásvédelmi Hivatal, véletlenül a kormányba is belerúgott

rtl.hurtl.hu

2024. július 17. 18:44

A Szuverenitásvédelmi Hivatal legújabb jelentésében a kínai koronavírus-vakcina szándékos lejáratásával vádolja a magyar médiát. Az egyik, dezinformációnak bélyegzett cikk Müller Cecília és Kásler Miklós kutatását ismerteti, amely kormányzati támogatást is kapott.

A Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZVH) legújabb jelentésében a fél magyar médiát megvádolta azzal, hogy egy dezinformációs kampánnyal szándékosan járatta le a kínai Sinopharm koronavírus-vakcináját – írja a Telex. 

A lap szerint a hétfőn közzétett médiaelemzésből jóformán az olvasható ki, hogy az SZVH mindent dezinformációnak bélyegez, ami nem egyezik az Orbán-kormány álláspontjával. Azt írják, a jelentésében tíz médium közel kétszáz cikkét sorolják fel példaként, de szinte semmivel nem támasztják alá, hogy miért tartják ezeket dezinformációnak. Mindössze annyi a közös a cikkekben, hogy kritikusak a kormány járványkezelési intézkedéseivel szemben.

A lap szerint az SZVH jelentése a Reuters egy hónappal ezelőtt megjelent cikkére épül, amely arról szólt, hogy a hírügynökség nyomozása szerint az amerikai hadsereg a koronavírus-járvány legsűrűbb időszakában titkos kampányt indított a Fülöp-szigeteken, hogy aláássa a kínai Sinovac vakcinája (tehát nem a Magyarországon használt Sinopharm-oltás) iránti bizalmat.

Az SZVH arra a következtetésre jut, hogy „mind a hazai médiában, mind a magyarországi politikában jelen voltak a Reuters által feltárt mintázatot követő, a közvélemény befolyásolására alkalmas, a kínai oltásokat veszélyesnek és megbízhatatlannak beállító dezinformációs narratívák.” Hogy mi alapján válogattak a sajtóban megjelent cikkek közül, amelyek a hivatal szerint „a kínai oltás elleni narratíva” részei, az nem derül ki a módszertanból.

„Az elemzés során végzett kutatómunka alapján az is megállapítható, hogy politikai oldalról a Demokratikus Koalíció, a médiatermékek részéről pedig elsősorban, de nem kizárólag a 24.hu és az RTL Klub voltak a legaktívabb szereplők a dezinformációs kampányban” – áll az elemzésben.

A Telex szerint a jelentés a 26-ból egyetlen oldalon hoz fel néhány példát a konkrétumokra, de ezeknél sem fejti ki, mitől minősülnének azok dezinformációnak (azaz hamis információk tudatos, szándékos terjesztésének valamilyen haszonszerzés céljából). A Telexnél 15 cikket bélyegeztek dezinformációnak, ezekben pedig az a közös, hogy elismert tudósok közreműködésével készültek, és soha egyetlen állításukat sem cáfolta a kormány. A kifogásolt anagyok között található egy kutatás ismertetője, amely arra jutott, hogy a Sinopharm-vakcina minden tekintetben a legrosszabb a hazai kínálatban. 

Csak egy a bökkenő: ez a kutatás kormányzati támogatást is kapott, sőt a szerzők közt Müller Cecília országos tisztifőorvos és Kásler Miklós akkori emberierőforrás-miniszter is ott van.

A lap értékelése szerint a SZVH a jelentéssel összemossa a kormánykritikát a dezinformációval, valamint több további csúsztatással is hozzájárul a média hiteltelenítéséhez. „Kimutatható, hogy Magyarországon mind országosan ismert politikusok, mind a legolvasottabb sajtótermékek teret adtak a kínai vakcinát támadó oltásellenes narratívának, amely alkalmas volt a nemzetközi vakcinabeszerzésekbe és a járványügyi védekezésbe vetett bizalom, illetve az oltási stratégia eredményességének aláásására, valamint a közvetlen politikai befolyásszerzésre is” – állítja a jelentés, amelyben a legolvasottabb hazai lapok közül az Origo egyáltalán nem szerepel.

Vizsgálják az Átlátszót és a Transparencyt

A lap emlékeztet: noha Gulyás még novemberben azt mondta, a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat „nem érinti a szerkesztőségek szabadságát vagy a sajtószabadságot”, az SZVH első érdemi lépése mégis az volt, hogy június végén vizsgálatot indított a Transparency International Magyarország (TIM) korrupcióellenes civil szervezet és az Átlátszó oknyomozóportál ellen, mert szerintük külföldi pénzből „a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet” folytathatnak.

Az Átlátszó főszerkesztője szerint a vizsgálat egyfajta bosszú, miután az elmúlt években számos, a kormánynak kellemetlen ügyet feltárt a szerkesztőség.

Nyitókép: Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

#Belföld#szuverenitásvédelmi hivatal#média#sajtó#dezinformáció#koronavírus#koronavírus-járvány#koronavírus elleni oltás#kínai vakcina#sinopharm#jelentés