Belföld

Honnan jött ez a rengeteg, 1,3 millió Tisza-szavazó?

rtl.hurtl.hu

2024. június 10. 16:39

A baloldali pártok 600 ezer szavazót veszíthettek a 2019-es EP-választás óta, a Momentum és a Jobbik további 170-170 ezret, de még a kiábrándult fideszesekkel sem jönne ki az 1,3 millió. Mi állhat a háttérben?

A vasárnapi európai parlamenti választás győztese ugyan a Fidesz-KDNP lett 44,62 százalékkal, kicsivel több mint kétmillió szavazóval, de az igazi áttörést a Tisza Párt érte el. Két hónappal ezelőtt még szinte senki sem ismerte őket, ehhez képest Magyar Péterék mozgalma 1 341 499 szavazatot kapott.

A 444.hu területi bontásban, a megyei adatok alapján vizsgálta meg a Tisza teljesítményét, illetve azt, hogy akik most rájuk szavaztak, azoknak korábban mik lehettek a pártpreferenciáik. Magyarán azt próbálták megfejteni, hogy mégis hogyan jöhetett össze a semmiből 1,3 millió szavazó. A cikk főbb megállapításait pontokban szedtük össze.

  • Az egyes megyéknél nincs túl nagy szórás: 24,43 és 32,81 százalék között teljesítettek, miközben a Fidesznek volt például 33 és 54 százalékos területi eredménye is.
  • A Tisza a leggyengébben Nógrádban és Tolnában szerepelt 24,43, illetve 24,94 százalékkal. A legerősebb ezzel szemben a két legnagyobb helyen volt, Pest megyében és a fővárosban is 32 százalék fölött teljesített.
  • A 2019-es EP-választások eredményeivel összevetve az látszik, hogy a Momentum a legnagyobb vesztese Magyar Péterék felbukkanásának. A párt EP-listájára öt éve csaknem 344 ezren szavaztak, a fővárosban 17, Pest megyében 11 százalék fölötti eredményt értek el. Ezzel szemben az idein a budapesti támogatottságuk megfeleződött, Pest megyében csaknem harmadára csökkent. A lap szerint a 172 571 elpártolt szavazójuk többségében a Tiszánál kötött ki, hiszen ahol az a legjobban szerepelt, a Momentum ott esett vissza legnagyobb mértékben.
  • Az abszolút számok tekintetében viszont a DK, MSZP és Párbeszéd összefogása az igazi vesztese a választásnak. A baloldali hármas összefogás idén mindössze 366 ezer szavazatot kapott, míg öt évvel ezelőtt a két pártlista összeadva 783 ezret ért el. Budapesten százezer, Pest megyében 56 ezer szavazót veszített a baloldal, amely összességében 417 ezer támogatót bukott, azaz a Momentumhoz hasonlóan elveszítette szavazói felét 2019-hez képest.
  • Akárcsak a Momentum, a Jobbik is nagyjából 170 ezer szavazót veszített, ez náluk lényegében a párt megsemmisülését jelentette.
  • A legnagyobb veszteséget a fővárosban és Pest megyében szenvedte el a Fidesz-KDNP, és bár országosan 230 ezerrel többen, a fővárosban csaknem 18 ezerrel kevesebben szavaztak rá.

A lap ezután levezette, hogyan jöhetett össze ez a rendkívül magas, 1,3 milliós támogatottság. Mint írják, a baloldali pártok nagyjából 600 ezer szavazót veszítettek, a Jobbik további 170 ezret, de azok egy része vélhetően a Mi Hazánkat választotta. Azt írják, bár az LMP is elbukta az öt évvel ezelőtti szavazói felét, a párt már akkor szinte jelentéktelen volt, így ez csak 35 ezer embert jelentett. Mindent összeadva ugyanakkor nem jön ki 800 ezer, eddigi ellenzéktől eltávolodott szavazó sem.

A Medián néhány napja közölt felmérése szerint a Tisza szimpatizánsainak 9 százaléka lehet csalódott fideszes, ami nagyjából 120-130 ezer plusz szavazót jelenthet, de még így is hiányzik majdnem félmillió (400-450 ezer) támogató. A lap arra jutott, hogy ők a bizonytalanoktól jöttek, vagy olyanok lehetnek, akik korábban nem is szavaztak.

Megsemmisült ellenzék, vastag biankó csekk a Tisza Pártnak

a Tisza Pártot Magyarországon, ehhez képest kiemelkedően jól szerepeltek mind az EP-, mind az önkormányzati választáson. A választási listáikat elnézve talán ők sem számítottak ilyen eredményre. Az RTL választási műsorában már az is elhangzott, elképzelhető, hogy nem is lesz elég jelöltjük, hogy az összes megnyert helyet betöltsék. Emiatt talán még Magyar Péternek is be kellene ülnie a Fővárosi Közgyűlésbe, vagy az Európai Parlamentbe, noha korábban mindkettőt kizárta.

Ajánló: Az EP-választás részletes eredményei

Bár a Fidesz rengeteg pénzt áldozott a háborús kampányra és a mozgósításra, a kétezres éve közepe óta nem szerepelt ilyen rosszul választáson. A párt az előző, 2019-es EP-választáshoz képest 9 százalékponttal rosszabb eredményt ért el, és két mandátumot veszítve 11 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. A Magyar Péter nevével fémjelzett Tisza Párt csaknem 30 százalékot ért el legelső választásán, és 7 képviselőt küldhet Brüsszelbe, illetve Strasbourgba.

Ajánló: Térképen az önkormányzati választás részletes eredményei

Nyitókép: RTL

#Belföld#választás#ep-választás#tisza párt#magyar péter#európai parlamenti választás 2024#választási eredmény#momentum#jobbik#fidesz#dk#mszp#párbeszéd

Címlapról ajánljuk