Belföld

„Megjelent egy terminátor” – jellemezte Nagy Ervin Magyar Pétert

rtl.hurtl.hu

2024. május 23. 11:05

„Elképesztő, mit bír ez a csávó” – mondta Magyar Péterről Nagy Ervin, aki a Tisza Párt következő nagy tüntetésén is felszólal majd.

Nagy Ervin a Magyar Narancsnak adott interjút, a nyomtatott lapszámban megjelent beszélgetés témája főként Magyar Péter és a Tisza Párt, amelynek a színész is tagja.

Mint arról beszámoltunk, Nagy Ervin március 15-én, majd április 6-án is felszólalt Magyar Péter kormányellenes tüntetésén. A színész áprilisban az RTL-nek arról beszélt, hogy egy normális demokráciában Varga Judit volt férjének első nyilatkozata nem szólt volna ekkorát, és úgy látja, azért mozdult meg „a fél ország”, mert jött valaki, aki összeszedetten és karizmatikusan beszél a valóságról, és végre van egy karakter, akihez be lehet csatornázni a csalódottságot. Nagy Ervin elmondta azt is, hogy Magyar Péter megkeresésére rögtön igent mondott, mert szerinte vannak pillanatok, amikor nem lehet óvatoskodni. 

A Magyar Narancsnak Nagy Ervin arról beszélt, hogy „a szíve vitte ki” a politikai terepre, idézi az interjút a hvg.hu.

Magyar Péter megjelenéséből és az azóta végzett tevékenységéből az már biztosan látszik, hogy elképesztő, mit bír ez a csávó. Felszántja az országot, a vidéket. Megjelent egy terminátor.

És azonnal elkezdte azt, ami a legmunkásabb ott, ahol a legnehezebb a magyar demokráciát feltörni: vidéken. És kurvára megy neki, másnak meg nem megy!” – fogalmazott Nagy Ervin. A színészt az is megfogta Magyarban, hogy „középre fogalmaz”, ő pedig úgy gondolja, hogy „a sárdobálást fel kellene, hogy váltsa az ítélkezés nélküli egymásra figyelés”.

Magyar Péter NER-es múltjáról azt mondta: 

Lehet finnyáskodni, és várni a hibátlan pedigréjű embereket középről, de minek?

A Magyar Narancs interjújában Nagy Ervin elmondta azt is, hogy június 8-án a Hősök terére szervezett tüntetésen a tervek szerint nyolc percen át fog beszélni a Tisza Párt kultúrpolitikájáról. 

„Nagyon várom a fiatal generációt, szeretném a kurázsit látni a részükről” – mondta egyebek mellett Nagy Ervin Magyar Péter április 6-i tüntetésén:

 

Nyitókép: RTL

#Belföld#nagy ervin#magyar péter#tisza párt#magyar narancs

Címlapról ajánljuk