Belföld

Médiahekk és tömegnyomor: fiatalok taposták egymást a Deák téren az ingyen ezresekért

rtl.hurtl.hu

2024. április 14. 13:10

Egy lány rosszul lett a veszélyes médiahekk során.

Ezresekért taposták egymást gyerekek a Deák téren, miközben influenszerek 2 millió forintot szórtak szét köztük, írja a 444.

A portál emlékeztet rá: miután a Mobilfox nevű cég állítólag kirúgta a reklámarcukat, Szépréthy Roland – megint csak állítólag – ellopta a cég TikTok csatornáját, ahol részesedést követelt a cégből az alapító Diller Kevintől. Szépréthy tegnap délután pedig már azt ígérte, ha ez megvalósul, 2 millió forintot szór le a cég irodájának tetejéről.

Mint az a 444 tudósításából kiderül, a pénzszórás meg is történt a cég Dalszínház utcai telephelye előtt, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze tizenévesekből. 

„A biztonságosnak semmiképp nem nevezhető tömegnyomorban kapkodtak a gyerekek az ezresek után, de gyorsan felhagytak a pénz dobálásával, miután egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette” – írja a 444.

A portál információi szerint a veszélyes médiahekkben senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

Mint arról beszámoltunk, ezzel egy időben a Károly körúton hatalmas tömeg gyűlt össze Pachert Balázs cipőboltja, a Balázs Kicks előtt, ahol a 2okos nevű streamer páros limitált pólóját árulták. A pólóért 17 990 forintot kértek, és az emberek órákon át sorban álltak érte az úttesten, ami miatt még a forgalmat is le kellett zárni a Deák térnél. 

Pachert Balázs mainstream népszerűségén nagyot lökött az RTL Cápák között című műsora, a fiatal snkeakerpápa azóta Balogh Levente üzlettársa is lett, bár nem a műsor révén, és vásárolt nála a csak készpénzzel fizető Szijjártó Péter és Magyar Péter is.

Nyitókép: Instagram

#Belföld#médiahekk