Belföld

Magyar Péter kitálalt Orbán feleségéről és kisebbik vejéről, szerinte komoly szerepük van a NER-ben

rtl.hurtl.hu

2024. február 27. 8:41

Magyar Péter azt mondta: nagyon sok olyan vacsorán volt, ahol ott ült az asztalnál több ezer milliárd forint, és néha Orbán Viktor is. Szerinte a miniszterelnök kisebbik vejének, de a feleségének is komoly szerepe van: látott már olyat, hogy Lévai Anikó minisztereket is számon ként. Úgy tudja, hogy volt felesége, Varga Judit kapott egy telefonhívást, azután mondott le.  

„Nagyon sok olyan vacsorán voltam, ahol ott ült az asztalnál több ezer milliárd forint, és néha Orbán is” – mondta Magyar Péter a Telexnek.

Mint arról beszámoltunk, a Diákhitel Központ korábbi vezetője, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje az elmúlt hetekben teljes erőbedobással támadja a NER eddig érinthetetlennek hitt figuráit. Magyar fordulata azután jött, hogy a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin lemondott, és a K. Endrének adott kegyelmet még miniszterként ellenjegyző Varga Judit is bejelentette, hogy távozik a közéletből.

Magyar most 75 perces interjút adott a Telexnek, melyben elmondta: a legfelsőbb politikai elitben nem, de belső fideszes körökben támogatták az elmúlt hetekben. Sőt olyan helyekről kapott biztatást, amelyekre nem is gondolt, például egyházi vezetőktől. A portál rákérdezett arra a súlyos állítására, amely szerint a Karmelita-kolostorban behívták és voltaképpen beleavatkoztak abba, hogyan váljanak el feleségével. Azt lehetett tudni, hogy nem a titkosszolgálatok emberei tárgyaltak vele, hanem állítása szerint egy miniszter, akit egészen mostanáig nem nevezett meg, azonban az interjúban elárulta:

Rogán Antal volt az, akivel 2020-ban a Karmelitában beszélt a válásáról.

„Arról volt szó, hogy mivel a feleségem magas szinten van, nyilván az a kormány érdeke, hogy ne legyen balhé” – fogalmazott az ügyről. Arra a kérdésre, hogy Rogán lecserélhető-e más miniszterekhez hasonlóan, azt mondta, hogy neki „van speciális tudása, nagyjából mindenkiről”. Magyar azt is elárulta, hogy milyen személyes élményei vannak NER-es összejövetelekről.

Nagyon sok olyan vacsorán vagy rendezvényen voltam, ahol alapvetően csak és kizárólag a gazdasági vezetők voltak jelen. Ott ült az asztalnál több ezer milliárd forint, néha ott ült a miniszterelnök, sokszor ott ült a veje

– fogalmazott. Hozzátette, „nyilván ilyenkor nem az ország megmentéséről, az egészségügy rendbetételéről vagy az oktatás megreformálásáról van szó, hanem arról, hogy kinek mit kellene átvenni, milyen focicsapatot kellene támogatni, milyen beruházásba lehetne beszállni, milyen konstrukcióban és ki vásárolja meg a repülőteret”. Arról is beszélt, hogy ezeken a beszélgetéseken nem hallotta Orbánt konkrét üzletekről beszélni, helyette ő inkább az ország általános állapotáról értekezett.

Emlékszem, hogy amikor az EU-s pénzek nagyon meleg pitének tűntek, hogy jönnek vagy sem, akkor viccesen megjegyezte, hogy ha ő lenne Brüsszel, biztos, hogy egy fillért sem adna, kérdés, hogy ők lesznek-e ehhez elég bátrak

– mesélte Varga Judit exférje.

Az interjúban kifejtette, szerinte egy családi részvénytársaság az ország és nincs szükség atombombákra az Orbán-család milliárdossá válása mellett. Azt gondolja, hogy bár nincs formális hatalma, Lévai Anikónak komoly befolyása van a „párton belüli ügyekre, és néhány dolognak az ellenőrzésére”.

Olyanokat láttam, hogy minisztereket, képviselőket bizonyos dolgokért számon kért, vagy beszámoltatott, és olyanokat meg hallottam, hogy bizonyos személyi döntésekben neki is nagyon nagy szerepe van

– állította Magyar, megjegyezve, hogy, ő személy szerint jóban volt Orbán feleségével.

Kifejtette, hogy Orbán kisebbik vejének, Szikora Tamásnak is van szerepe, például „a baráti sajtó igazgatásában”. Magyar szerint miközben minden fontos politikai döntés összefut Orbán kezében, a „nemzeti tőkésosztály” tagjai erős lobbitevékenységet végeznek más kormánytagoknál, el tudnak intézni fontos üzleteket. Azt mondja, a miniszterelnök, ha kell, akkor ebbe is be tud avatkozni, vagy

ha két oligarcha összeveszik, és sértik egymás érdekeit, akkor egy idő után Orbán fog dönteni.

Az interjúban azt is megkérdezték tőle, hogy tervez-e politikai alternatívát kínálni. Azt mondta, szerinte rengetegen érzik, hogy „ez így nem mehet tovább”. Nagyon sokan támogatják és győzködik, hogy lépjen be a politikába, de ő tart a támadásoktól. Magyar a beszélgetés során elárult még egy részletet volt feleségének lemondásáról. Úgy tudja,

Varga Judit a lemondása előtti péntek este vagy szombat reggel kapott egy telefont, hogy le kellene mondania.

Magyar Péter nemrég az RTL Híradónak is megszólalt:


Nyitókép: Koszticsák Szilárd / MTI

 

#Belföld#magyar péter#interjú#varga judit#varga judit exférje#rogán antal#orbán viktor#lévai anikó#tiborcz istván#novák katalin