Belföld

Egy egykori fideszes politikus is kiállt Magyar Péter mellett

rtl.hurtl.hu

2024. február 14. 6:50

Kübekháza polgármestere szerint a rendszer bukása elkerülhetetlen, csak a mikor a kérdéses.

Egy egykori fideszes országgyűlési képviselő is támogatásáról biztosította Magyar Pétert, Varga Judit exférjét, aki a kegyelmi botrány miatt nekiment a NER-nek, szúrta ki a hvg.hu.

Mint arról beszámoltunk, Magyar Péter volt felesége, Varga Judit és Novák Katalin lemondásának híre után szakított a NER-rel, majd interjút adott a Partizánnak, és páros lábbal szállt bele a kormány vezető alakjaiba, különösképpen Rogán Antalba.

Elmondása szerint Magyar meggyőződéses jobboldali, konzervatív emberként is megengedhetetlennek tartja, hogy ahogy fogalmazott, néhány család kezében van a fél ország. 

Legfrissebb Facebook-bejegyzései szerint Magyar válaszokat vár Rogán Antaltól és Tiborcz Istvántól – Varga Judit volt férje azt kérdezte a kommunikációért is felelős minisztertől, miért bujkál évek óta a sajtó elől. A miniszterelnök vejétől pedig azt, mennyi állami támogatást kapott – erre Tiborcz az rtl.hu-nak reagált, válaszában arra utalt, hogy Magyar a gazdaságból kiesett szereplőként akar politikai befolyást szerezni. Orbán Viktor sajtósa pedig korábban reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett próbálkozásának minősítette Magyar Péter kijelentéseit. 

A hvg.hu kiszúrta, hogy Molnár Róbert, aki 1998-2002, vagyis az első Orbán-kormány idején volt parlamenti képviselő, azóta pedig Kübekháza független polgármestere, kommentben biztosította Magyart a támogatásáról.

Molnár azt írta többek között:

Én is a Fidesz frakciójában ültem (2000-2002), de amikor azt láttam, hogy »ez lenne a polgári Magyarország«, akkor köszönöm, nem kértem belőle. (...) 1998-ban még hittem nekik, de aztán láttam, hogy sötét, ördögi lett a rezsim.

A hvg.hu elérte Molnárt, aki református gyülekezeti tag, és erősen kritikus véleménye van a kegyelembotrányban érintett, de a püspöki tisztségéről le nem mondó Balog Zoltán exminiszterről is. Szerinte Balog „csalással”, a kinevezéséhez igazított egyházi törvénnyel lett püspök, pedig „semmi keresnivalója az egyház élén”.

Molnár a hvg.hu-nak azt mondta, a NER bírálatának különféle egyházi kapcsolódású eseményeken, előadásaiban hangot is adott. Szerinte Balog 2016-ban „odaszólt a püspököknek”, hogy ne engedjék őt előadásokat tartani. Ilyen szempontból szerinte a református egyház pont úgy működik, mint a kormányzat. Molnár a portálnak elmondta: a főispánok a kormány, a választókerületi elnökök a párt kinyújtott karjaiként mindenhatók, és ők döntenek például települési fejlesztési támogatásokról is. „Polgármesterként akkor tudsz nyertes pályázatot beadni, ha benyalsz a rendszernek” – mondta. 

 Amire van politikai akarat, arra van pénz is

–  összegezte a polgármester a NER működését a hvg.hu-nak.

A távozni kényszerült Novák Katalinról és Varga Juditról pedig úgy fogalmazott: „ezek az emberek rabok, nem szabadok voltak”. Molnár Róbert szerint a kormányzásból „száműzték a szakmaiságot, rohad szét az egészségügy, rohad szét az egész ország, a kritikus gondolkodók pedig elmennek”. A volt fideszes polgármester úgy látja: 

A rendszer bukása nem kérdés, csak a mikor a kérdés, de az biztos, hogy a mostani eset is közelebb visz ehhez: recseg-ropog, repedezik a NER.


Molnár Róbert korábban a Híradónak arról beszélt: ő is azok közé a polgármesterek közé tartozik, akiket a választás után szinte azonnal elkezdtek büntetni, mert Márki-Zay Pétert támogatták. Kübekháza vezetője szerint ezért utasították el hétből hét pályázatukat:


Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

#Belföld#magyar péter#varga judit#novák katalin#kegyelmi botrány#lemondás#balog zoltán#molnár róbert