Belföld

Somogyi Zoltán Magyar Péterről: Erős hatalommal szemben nem könnyű sikeresen megsértődni

rtl.hurtl.hu

2024. február 12. 7:53

Az elemző úgy véli, ahogy nem írjuk bele az alkotmányba, hogy pisilés után kezet mosunk, úgy nem szólunk rá a köztársasági elnökre sem, hogy ne mentsen fel pedofilokat.

Miután kiderült, hogy a bicskei gyermekotthonban elkövetett pedofil bűncselekményeket eltussoló igazgatóhelyettesnek is megkegyelmezett, lemondott Novák Katalin köztársasági elnök és távozott a közéletből Varga Judit, aki a Fidesz EP-választási listáját vezette volna, majd Varga Judit volt férje, Magyar Péter is nyilvánosság elé állt, lemondott állami vállalatoknál betöltött tisztségeiről és élesen támadta a kormányzati kommunikációt uraló Rogán Antalt.

Somogyi Zoltán szociológus, a Political Capital társalapítója a hvg360-nak adott interjúban a történtek kapcsán úgy fogalmazott, hogy

a Fidesz nem következmények nélküli politikai közösség, csak másnak van következménye: nem csökkenhet Orbán Viktor elfogadottsága.

Szerinte Orbán Viktort teljesen el akarták távolítani a kegyelmi ügytől, Novák Katalin lemondása előtt olyan helyzetet kellett teremteni, amiben a választók azt érzik, hogy a miniszterelnöknek ehhez semmi köze. Abban viszont még nem lehetünk biztosak, hogy ez sikerült: épp arról érkeznek hírek, hogy a pedofil bűncselekményt elkövető igazgatót az Orbán-család céges ügyvédje védte. Szerinte az ellenzéktől is függ, hogy mit hoz ki az ügyből, a fő kérdés, hogy a végén elhiszik-e az emberek, hogy „Orbán Viktornak ehhez az égvilágon semmi köze nincs”.

Somogyi úgy véli, hogy a saját rendszere omlott rá a gyermekek védelmét hangoztató Fideszre, ahogy történik ez például a vendégmunkások kérdésében is: a gazdaságnak szüksége van sok tízezer vendégmunkásra, de a Fidesz korábban olyan politikai légkört teremtett, amelyben ő az utolsó erő, aki beengedne idegent az országba.

Nem tudjuk, melyik lesz az a pillanat, mikor átcsúszik az emberek tudatába, hogy valami nem stimmel ezzel a kormányzással

– mondta. Most olyan helyzet állt elő, amelyben kénytelenek voltak beáldozni Novák Katalint és Varga Juditot is, utóbbi esetében egyértelműen látszik, hogy ez komoly sértettséget okozott. Ugyanakkor Somogyi Zoltán szerint „erős hatalommal szemben nem könnyű sikeresen megsértődni”, példaként említette Simicska Lajost és Pesty Lászlót.

Elmondta a véleményét az Orbán Viktor által bejelentett alkotmánymódosításról is, ami szerinte „egy hülyeség”:

ahogy nem írjuk bele az alkotmányba, hogy pisilés után kezet mosunk, úgy nem szólunk rá a köztársasági elnökre sem, hogy ne mentsen fel pedofilokat.


A Házon kívül vasárnapi adásában a bicskei gyermekotthon volt dolgozói is megszólaltak arról, hogy a kegyelemben részesített K. Endre az intézmény jó hírnevét védte a rá bízott gyerekekkel szemben.


Nyitókép: MTI/Sándor-palota

#Belföld#somogyi zoltán#bicskei gyermekotthon#novák katalin#kegyelem#lemondás#varga judit#magyar péter