Belföld

BKK: elsőajtós felszállás lesz este nyolc után minden buszon és trolin

rtl.hurtl.hu

2024. január 16. 18:31

Az új rendszert január 19-től, fokozatosan vezeti be a BKK. Mutatjuk, mely járatokon lép érvénybe az elsőajtós felszállás első körben.

A jövőben csak az első ajtónál lehet majd felszállni a budapesti buszokra és trolikra este 20 óra után, és a járművezetők a felszálláskor ellenőrizni fogják az utasok érvényes jegyeit és bérleteit. Az új rendszert január 19-től, fokozatosan vezeti be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – áll a társaság keddi közleményében.

A tájékoztatás szerint a BKK péntektől hétköznap estékre is kiterjeszti az elsőajtós felszállási rendet. A tervek szerint március közepétől – a Rákóczi úton közlekedő járatok bizonyos szakaszainak kivételével – hétköznap este, illetve hétvégén és ünnepnapokon

csak az első ajtónál lehet majd felszállni a fővárosban közlekedő buszokra és trolikra.

A közlemény szerint az esti első ajtós felszállást fokozatosan vezeti be a BKK. Az első körben január 19-től, péntek estétől az alábbi járatokon lép érvénybe az új felszállási rend:

  • a 11-es, a 182-es és a 184-es buszra, valamint a 70-es, a 74-es és a 78-as trolibuszra hétköznaponként 20 óra után, illetve hétvégén és ünnepnapokon egész nap;
  • a 110-es és a 112-es buszra hétköznaponként 20:00 után, illetve hétvégén és ünnepnapokon egész nap a budai, Döbrentei tér és a Thomán István utca közötti szakaszon.

A BKK tapasztalatai azt mutatják, hogy az utasok megszokták és pozitívan értékelik azt elsőajtós felszállást, amely mostanáig csak hétvégenként volt érvényben a legtöbb járaton. „Növekedett az utasok biztonságérzete, illetve a becsületesen, jeggyel vagy bérlettel utazók érdekeit szem előtt tartva könnyebben kiszűrhetők a bliccelők” – írták.  

Hozzátették, a kezdeti időszakban előforduló hosszabb felszállási idő is lerövidült mára, és az utasok hozzászoktak, hogy időben előkészítsék utazási okmányaikat, és ne álljanak meg az első ajtó közelében, hanem a járművek belső részén foglaljanak helyet. A BKK emellett azt tanácsolja az ügyfeleinek, hogy jegyüket vagy bérletüket az utazás megkezdése előtt vásárolják meg.

Nyitókép: Balogh Zoltán / MTI

#Belföld#bkk#budapesti közlekedési központ#trolibusz#busz#első ajtós#felszállás#tömegközlekedés