Belföld

A Szent János Kórház szerint csak átmeneti időre működnek csökkentett üzemmódban

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. január 6. 18:33

Reagált a Szent János Kórház Kunetz Zsombor posztjára, ami szerint olyan sok osztály működése áll le egy időre, hogy attól valósággal földbe állt az kórház.

Mint arról szombat délelőtt az rtl.hu is beszámolt, Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző pénteki Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy „Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy földbe állt az Észak-budai Szent János Centrum Kórház, a II. kerületi ellátás tekintettében biztosan”. 

Az általa közzétett január 3-i keltezésű dokumentumok szerint az Észak-budai Szent János Centrumkórházban 2024. március 31-ig nem fog működni

  • a gasztroenterológia,
  • az endokrinológia,
  • az anyagcsereosztály,
  • a neurológia,
  • és nem lesz sztrókügyelet sem.

„A belgyógyászati és a neurológiai ellátás kiesésével a János Kórház nemhogy centrumkórháznak, de kórháznak sem nevezhető” – írta Kunetz. Szerinte a háttérben „a bérnővéri rendszer kiirtása” állhat, amely „megfelelő hatásvizsgálat és kockázatbecslés nélkül” történhetett.

Szombaton reagált a Szent János Kórház a Kunetz Zsombor által közzétett posztra. A kórház az ATV híradójának megerősítette a dokumentumok valódiságát, azonban sajátosnak és tévesnek, valamint hangulatkeltésre alkalmasnak és rosszindulatúnak nevezték Kunetz értelmezését.

A kórház sajtóosztálya emlékeztetett rá, hogy január 1-től betegbiztonsági okokból munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül nem biztosítható az ápolási képesség.

(Azaz valóban a bérnővéri rendszer kivezetése áll a jelenség hátterében.) A szabályozásnak megfelelően a kórház tavaly számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy minél kevesebb vállalkozó és személyes közreműködő bevonásával szervezze meg a betegellátást, jelentősen csökkentve a közreműködői óraszámot. 

„A biztonságos betegellátás érdekében a belgyógyászati (kardiológia, diabetológia, gasztroenterológia) és a neurológiai ellátások esetében végrehajtott átszervezés érintette az adott osztályok ágyszámait és területi ellátási kötelezettségeit” – közölték.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezek az osztályok leállnak, hanem azt, hogy egy átmeneti időszakban ugyan csökkentett ágyszámmal és kisebb területi ellátási kötelezettséggel, de minden szakmában továbbra biztosítják a betegellátást.

Kunetz az ATV-nek úgy pontosította pénteki posztját, hogy „nem teljesen szűnt meg az ellátás, hanem részlegesen zárnak be az osztályok”.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

#Belföld#egészségügy#egészség#szent jános kórház#kunetz zsombor