Belföld

Kósa Lajos azt mondta Karsai Dánielnek, hogy támogatja az eutanáziáról szóló népszavazást

rtl.hurtl.hu

2023. december 12. 15:03

A politikus szerint azonban az élethez való jog mindennél fontosabb.

 „Érdekes és jó beszélgetést” folytatott a méltó halálhoz való jogért küzdő Karsai Dániel a Fidesz alelnökével, Kósa Lajossal – erről a halálos kimenetelű ALS betegségben szenvedő jogász beszélt a találkozó után tartott sajtótájékoztatón.

Kósa azt mondta Karsainak, hogy személyes meggyőződésből nem tudja az eutanáziát támogatni, szerinte az élethez való jog mindennél fontosabb. Karsai szerint ugyanakkor a kormánypárti politikus „nagyon érdekes és szép definíciót” mondott arra, hogy mi az élet:

ahol a szeretet és a lélek még megvan.

Azután arról beszélgettek, hogy mi van, ha ezt már nem tudja valaki kifejezni. Karsai Dániel szerint a másik érdekes része a beszélgetésnek az volt, hogy Kósa közölte: támogatja Karsai és a Momentum népszavazási kezdeményezését a szabad életvégi döntésről, illetve azt is ígérte, hogy a Párbeszéd társelnöke, Szabó Rebeka által kezdeményezett parlamenti vitanapon részt vesznek majd a kormánypárti politikusok, de a magánvéleményüket fogják képviselni, nem pártálláspontot.

Kósa Lajosnak Karsai Dániel egy pólót adott ajándékba, amelyen az a felirat szerepel, hogy „az élet jog, nem kötelesség”, amire elmondása szerint a politikus úgy reagált, hogy az élet sok kötelességgel jár. Az ügyvéd szerint ez is két olyan versengő tételmondat, amiről sokat lehet és kell is beszélgetni, de tudnak közeledni az álláspontok.

A találkozóról további részleteket a kedd esti RTL Híradóban láthatnak.

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

#Belföld#kósa lajos#karsai dániel#eutanázia

Címlapról ajánljuk