Belföld

Ekkora nyugdíjkorrekciót kaphatnak novemberben az idősek

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 8. 11:23

A novemberi nyugdíjakba már beépülő nyugdíjkorrekció révén az átlagnyugdíj idén év végére 217 ezer forintra is emelkedhet.

A hvg.hu által szemlézett Bankmonitor-jelentés szerint akár 3,5 százalékos évközi nyugdíjkorrekcióra lehet szükség novemberben, a Központi Statisztikai Hivatal közzétette az augusztusi inflációs adatokat, amelyből kiderült, hogy a fogyasztói árak 16,4 százalékkal nőttek az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest, a nyugdíjas infláció pedig 17,2 százalékra emelkedett.

Az első 8 hónap adatainak ismeretében a kormánynak meg kell határoznia a nyugdíjkorrekció mértékét. A közlemény emlékeztet, hogy 2023. januárban 15% nyugdíjemelés érkezett, de összeszedték azt is, hogy az év első 8 hónapjában hogyan nőttek a fogyasztói árak. Az első érték a sima inflációt jelöli, a második, zárójelben lévő érték a nyugdíjas inflációt:

  • január: 25,7 százalék (27,4 százalék)
  • február: 25,4 százalék (26,9 százalék)
  • március: 25,2 százalék (26,7 százalék)
  • április: 24,0 százalék (25,3 százalék)
  • május: 21,5 százalék (22,9 százalék)
  • június: 20,1 százalék (21,2 százalék)
  • július: 17,6 százalék (18,7 százalék)
  • augusztus: 16,4 százalék (17,2 százalék)

Az első 8 hónap adataiból kiderül, hogy az infláció kereken 22 százalékos volt, a nyugdíjas infláció pedig 23,3 százalékos.

A Bankmonitor szerint az év elején fizetett 15%-os nyugdíjemelés közel sem lesz elegendő a nyugdíjak reálértékének megőrzéséhez, így a kormány minden bizonnyal évközi nyugdíjkorrekcióról fog dönteni. Várakozásaik szerint a nyugdíjas infláció 12 havi átlaga akár a 18,5 százalékot is elérheti, ezért akár 3,5 százalékos nyugdíjkorrekció mértéke is indokolt lehet.

A nyugdíjkorrekció átlagosan akár a havi 7 300 forintot is elérheti, ezt visszamenőleg egy összegben kaphatják majd kézhez a nyugdíjasok. Az átlagnyugdíj szintjén ez 80 ezer forintnál is több, egyszer juttatást jelenthet.

Megjegyzik, hogy a novemberi nyugdíjakba már beépülő nyugdíjkorrekció révén az átlagnyugdíj idén év végére 217 ezer forintra is emelkedhet.

A nyugdíjkorrekcióról többet is megtudhat az RTL Híradó riportjából:


Nyitókép (illusztráció): Getty Images

#Belföld#nyugdíj#nyugdíjkorrekció#Gazdaság#infláció#élelmiszer