Belföld

Soha nem hallott kifejezésre cserélték a fizika tankönyvben a SOROS kapcsolást

rtl.hurtl.hu

2023. június 19. 22:19

De az azért nem igaz, hogy teljesen száműzték.

Nem teljesen igaz, hogy a 7-8. osztályos fizika tankönyvben más kifejezésre cserélték a soros kapcsolást, de majdnem – írja a 444.

A közösségi médiában ugyanis napok óta terjed, hogy a kormány által ellenségnek tekintett magyar származású amerikai milliárdossal véletlen névazonosságot mutató áramköri kapcsolást újabban „elágazás nélküli áramkörnek” nevezik, és már az első Orbán-kormány oktatási minisztere, Pálinkás József korábbi MTA-elnök is felhívta a kormány figyelmét egy Facebook-bejegyzésben arra, hogy

a soros kapcsolást nem Soros Györgyről nevezték el, hanem azt tükrözi, hogy az áramköri elemek egymást követően, sorba vannak kapcsolva a feszültségforrással.

Soha nem hallott kifejezésre cserélték a fizika tankönyvben a SOROS kapcsolást
 

A 444 szerzője tényellenőrzésnek vetette alá a dolgot és megállapította, hogy a szóban forgó tankönyv kérdéses fejezetében valóban végig „elágazás nélküli áramkörként” emlegetik azt, amit eddig a magyarok generációi soros kapcsolásként ismertek meg. Eben a fejezetben azonban a legegyszerűbb – egy fogyasztót, egy áramforrást, esetleg egy kapcsolót tartalmazó – áramköröket taglalják.

A tankönyvben tovább lapozva, a „Több fogyasztót tartalmazó áramkörök” című fejezetben azonban már szerepel, hogy mit neveznek soros és párhuzamos kapcsolásnak, de nem a törzsanyag részeként, hanem „kiegészítő anyagként” megkülönböztetve.

Az egy egyszerű Google-kereséssel kiderül, hogy az „elágazás nélküli áramkör” nem számít bevett kifejezésnek, mert alig másfél tucatnyi találat van rá, abból is több ezen az ügyön álmélkodik. Egy ismert gimnáziumi tanár a 444-nek azt mondta, karrierje során nem találkozott az új kifejezéssel, bár tetszik neki, mert érthetőbb és kifejezőbb, mint a soros kapcsolás.

Nyitókép: AP Photo/Ferdinand Ostrop

#Belföld#oktatás#fizika#soros kapcsolás#soros györgy