A DK kirúgatná az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját

rtl.hurtl.hu

2023. június 5. 13:16

A párt képviselője szerint az OMSZ „trükkös statisztikával veri át a magyarokat”.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának azonnali menesztésére és az OMSZ szakmai alapú átszervezésére szólított fel hétfői, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője, írja az MTI. Komáromi Zoltán úgy fogalmazott:

Trükkös statisztikával veri át a magyarokat az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és a kormány. Rétvári Bence belügyi államtitkár, majd az OMSZ főigazgatója is beismerte, hogy nem a hívástól számítva érkeznek ki 10-15 percen belül a mentők, hanem csupán a riasztástól, azaz a mentőkocsi indulásától mérve

– tette hozzá az ellenzéki politikus.

Korábban az rtl.hu is megírta, hogy egyes városokban mennyi időnek kell eltelnie, mire megérkezik a mentő, valamint arra is fény derült, hogy a mentő indításától számolják azt az értéket, hogy mennyi idő alatt ér ki a segítség, nem pedig a segélyhívástól.

Az embereket nem az érdekli, hogy hány perc alatt megy át a mentőkocsi a városon vagy ér ki a baleseti helyszínre, hanem az, hogy hány percen belül számíthatnak segítségre, mondta a képviselő. Azután vált központi témává, hogy mennyi idő alatt érnek ki egy beteghez a mentők, miután a rossz egészégügyi állapotban lévő Gálvölgyi Jánoshoz mentőt hívtak a lányai, de addig kellett várniuk, hogy végül maguk vitték be a színészt a kórházba.

A témával korábban az RTL Híradója is foglalkozott:


Nyitókép: Lakatos Péter / MTI