Belföld

Éjszaka sajtótájékoztatót tartott a rendőrség a „megvadult” tüntetőkről

rtl.hurtl.hu

2023. május 20. 7:19

A rendőrség szerint türelmesen jártak el a „megvadult” tüntetőkkel szemben. Két embert előállítottak a helyszínen, de mások ellen is eljárás indulhat.

A tegnap esti diáktüntetés után rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a rendőrség, amelyen beszámoltak az általuk indított eljárásokról. 

Fülöp Gergely rendőr alezredes, a kommunikációs osztály vezetője az MTI tudósítása szerint azt mondta: pénteken jogszerűen bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett gyűlést tartottak, amely a Kossuth téren kezdődött, és az Oktogonon ért véget. A befejezett gyűlésből egy csoport megindult az Andrássy úton a Hősök tere irányába, a jogellenes gyűlés résztvevői a Rippl-Rónai utca magasságában megpróbáltak lekanyarodni a belső utcákba, ahol rendőrsorfal állta útjukat.

Mint megírtuk, a rohamsisakos rendőrökkel farkasszemet néző tüntetőket többször is felszólították, hogy hagyják el a helyszínt, néhol dulakodás is kialakult

Fülöp Gergely azt mondta, hogy a tüntetők először csak verbálisan, majd tettleg is provokálták a rendőröket. Elkezdték őket dobálni, először papírrepülőkkel, végül „egyre komolyabb” tárgyakkal. Felsorolása szerint teli sörösdobozt, fémtermoszt, vascsavart is dobtak a rendőrök felé, továbbá horgászbotot, összetört zászlórudat vágtak be és szúrtak be a rendőrök közé, valamint egy füstgyertyát is bedobtak a sorfal mögé.

Az alezredes közölte azt is, hogy a rendőrök álláspontjuk szerint türelmesen és humánusan jártak el a „néhány száz feldühödött, megvadult” emberrel szemben. 

Két embert a helyszínen hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt elfogtak és a rendőrség további feljelentéseket tesz csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen, 

egy emberrel szemben pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek szabálysértési feljelentést.

A rendőrség elemezni fogja valamennyi felvételt és „könnyen lehet”, hogy további eljárásokat is indítanak. 

Nyitókép: Kovács Tamás/MTI

#Belföld#diáktüntetés#rendőrség#eljárás#demonstráció#Lendvay utca

Címlapról ajánljuk