Belföld

Verekedés miatt kellett leszállnia egy török repülőgépnek Budapesten

rtl.hurtl.hu

2023. május 17. 18:59

A rendőrség a balhézó utast leszállította és kihallgatta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Budapesten kellett megszakítania útját a török Pegasus Airlines Isztambulból Párizsba tartó járatának, miután a fedélzeten verekedés tört ki – írja a Budapest Airport tájékoztatása alapján az AIRportal.hu.

A pilóták Balatonfenyvesnél döntöttek a kényszerlandolás mellett, ezután Győr felé haladtak, majd később fordultak a főváros irányába. Mint kiderült,

a járat azért szakította meg útját, mert dulakodás történt az utasok között.

Az incidens ellenére a repülőgép helyi idő szerint 12 óra 1 perckor biztonságosan landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság a balhézó utast leszállította és kihallgatta, a sérültek nem kértek orvosi ellátást. A rendőri intézkedés után a gép folytathatta útját a francia főváros felé, az összetűzés nem akadályozta a légiközlekedést és a repülőtér működését.

Nyitókép: Emrah Gurel / AP Photo

#Belföld#budapest airport#török#légitársaság#repülőgép#verekedés

Címlapról ajánljuk