Belföld

Magyarból érettségiznek ma a végzős diákok

rtl.hurtl.hu

2023. május 8. 6:31

Korábban több mint kétszáz tanár jelezte, hogy bojkottálja az érettségit. 

Magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódik az érettségi: középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló vizsgázott.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka múlt hét pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődött meg. 

A következő hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek.

Februárban több iskolában több mint kétszáz tanár úgy döntött, hogy nem vállalnak önkéntes érettségi elnöki, vizsgáztatói, szaktanári javítói feladatokat az idei emelt szintű érettségi során. 

Az emelt szintű érettségi önkéntes feladatait bojkottáló tanárok akciójával kapcsolatban Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője azt mondta, ez egy törvényes tiltakozási forma, hiszen ezeket a feladatokat megbízás alapján adják ki a pedagógusoknak, amire bárki mondhat nemet. Nagy Erzsébet ugyanakkor hozzátette, az érettségibojkott mindenképpen erős lépés, amit nem szívesen tesznek meg a pedagógusok.

Május 26-ig folytatódnak az írásbeli érettségik

A vizsgákat a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, azok lebonyolításában 3171 érettségi vizsgabizottság működik közre.

Kedden matematikából középszinten 70 394-en, emelt szinten 4537-en érettségiznek. Szerdán történelemből középszinten 68 131, emelt szinten 7025 diák vizsgázik.

Ezután az idegen nyelvi vizsgák következnek: csütörtökön angol nyelvből középszinten 45 864-en, emelt szinten 18 848-en; pénteken német nyelvből középszinten 11 537-en, emelt szinten 2077-en érettségiznek.

Az írásbeli vizsgák május 26-án zárulnak, az emelt szintű szóbelik június 7-14. között lesznek, majd a vizsgaidőszak a középszintű szóbelikkel zárul, június 19-30. között.

Nyitókép: Bruzák Noémi/MTI

#Belföld#érettségi#vizsga#magyar nyelv és irodalom

Címlapról ajánljuk