Belföld

Videó: Rögtön szabadulása után lóra pattant Budaházy György

rtl.hurtl.hu

2023. április 27. 22:52

Vácra vittek neki egy lovat, a börtön elé.

Már ki is szabadult a Váci Fegyház és Börtön büntetés-végrehajtási intézetből Budaházy György, akinek Novák Katalin a pápalátogatás alkalmával adott kegyelmet.

A helyszínen készült fotókon és videókon látszik, hogy Budaházy egy elé vitt lóra pattant rögtön, ahogy elhagyta a fegyházat.

A férfi korábban azt nyilatkozta a kegyelem kapcsán: „Nagyon köszönöm elnök asszonynak, miniszter asszonynak hogy végre megszabadítottak ettől a tehertől. Döntésüket nem lehet elválasztani attól, hogy milyen sok ember állt ki mellettünk. A köszönet jár a Budaházy Bizottság az Igazságtételért  tagjainak, minden közéleti szereplőnek, mindenkinek, akik kiálltak mellettünk, miden magyarnak, akik bármit is tettek értünk, támogatást adtak, imádkoztak, aláírták a szabadulásunkért indított petíciót. E nélkül nem sikerült volna”.


A Hunnia-per terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt indult. Budaházyt és társait azzal vádolták, hogy 2007 és 2009 között Molotov-koktélos vagy robbantásos támadásokat követtek el az akkori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ pártirodánál és a politikusok otthonainál, de a vádpontok között szerepelt egy székesfehérvári bankautomata felrobbantása is. Onnan pénzt akartak szerezni. Az ügynek 18 vádlottja volt, valamennyiüket elítélte a bíróság, Budaházy György első fokon 17 évet kapott, ezt a Fővárosi Ítélőtábla 2023. március 9-i ítéletében jelentősen, hat évre enyhítette.

Nyitókép: Facebook

#Belföld#budaházy györgy#vác#börtön##szabadulás#novák katalin